Hej, barátaim, ha én is megélném a hetvenötödik születésnapomat, határozott sikerként könyvelném el, ha Gorbacsov is jelen lenne vagy hírnévben legalább akkora valaki!
Ha én azt megélném, úgy berúgnék, hogy csuda! Elvégre mire való a szülinap, ha nem arra, hogy igyunk egy jót, még egy egészséges okádás is belefér a megértő barátok és a rokonság karéjában, feltéve, hogy az a spricc viszonylag kulturált ívben, személyeket és tárgyakat kikerülve röppenne el!
Hetvenöt évet megélni már eleve nem kis dolog, hát még úgy, hogy maga a miniszterelnök igyekszik megmenteni valami lüke blamázstól. Kifejezett karrierként értékelném, ha a hetvenötödiken egy ország lesné guvadt szemekkel, mi a frászt is mondok a köztársasági elnök nénikéjéről!
Ha ez így történne, hát rettenetesen büszke lennék magamra: lám, mégiscsak vittem valamire.
Kivéve persze azt az esetet, ha politikai pályára adnám a fejem, mert akkor eszem ágába se jutna meghívni Gorbacsovot vagy másmilyen orosz illetőségű egyént, mert tudnám, hogy az vodkát is hoz, be fogunk rúgni – és akkor sokat ronthatnék a renomémon.
De egészen biztosra veszem, hogy nem állok be politikusnak, így aztán úgy berúgok a hetvenötödiken, hogy a sugárút kifejezésről mindenkinek én jutok majd az eszébe!
