Olvasom a „6. alabárdos” blogjában posztja bevezető szövegét, amelyben a régi viccre hivatkozik:
– Nem lehetne témát váltani? Mindig az a szex?
– Ok. beszéljünk másról. Miről szeretnél?
– Mondjuk a zenéről?
– Aha. Dugtál már zongorán?
Szex helyett vessünk egy pillantást az ebédemre
Nem szeretnék a viccbéli pasas hibájába esni, éppen ezért a minapi ebédemről fogok szex helyett beszélni.
Étterem.
Rádióból ömlő zene. Csinos pincérnő jő, mosolyog, talán tetszem neki!? Kedvesen mosolygok, ülve is kihúzom magam, satnya bordáim felfújom levegővel. Fejem felszegem, hogy az a kis hajhiány a kobakom tetején ne tűnjön föl. Szerintem most bika vagyok.
A pincérnő az asztalomhoz ér – és ekkor a rádióból zene helyett egy reklám szövege kunkorodik elő: … a lemenő Napnak is van ereje!
Ha az étteremben lett volna zongora, alá bújtam volna.
***
Na, de legyen igazi zene is, sex nélkül, mégis nagy élvezettel:
Hiromi álmomban is zongorázott
Légy szíves, gyere ki a zongora alól! Oda nem süt be a nap!
Igazán jót röhögtem 😀 Köszi a sztorit.
Viszont a fő kérdés: miért gondoltad Te azt, hogy egy pincérlányka Neked mosolyog és nem a munkaköri kötelessége? 🙂 Ezen érdemes elgondolkodni 🙂
:DD
1.) Kijöttem Kaktuszka a zongora alól.
2.) Kérded Balu kapitány: „miért gondoltad Te azt, hogy egy pincérlányka Neked mosolyog és nem a munkaköri kötelessége?”
Mert van önbizalmam! 🙂
Örvendek, örvendek!
Sajnos, mi nők, akik emberekkel foglalkozunk mosolyognunk kell, és az a gond, hogy akiknek van önbizalmuk ezt nagyon gyakran félre is értik…
Kedves Zsófia!
Azt gondolom, amíg a dolog a mosolyok szintjén van, addig csak színesíti az életet, derűsebbé teszi.
S ha – mint itt is – szóba sem jön a tolakodás, akkor az még „belefér” a kultúránkba.
Bár azért egy zongorista ismerősöm szerint… 🙂
🙂 🙂
Milyen hajhiány? 😉