A virtuális beteg

Valóságos betegek előtt sorakoznak a virtuális betegek

Kedves rokont vittem haza a kórházból péntek délelőtt, aki mosolyogva adta elő: ő most tulajdonképpen nincs is itt, mert papíron még a kórházban fekszik. Lám csak, egy VIRTUÁLIS beteg, aki után a kórház persze IGAZI pénzt fog felmarkolni, egészen hétfő délutánig!

Tudom én persze, hogy az a pénz, amit a nem éppen kevés befizetésünkből így „csórnak el”, nem magánzsebekbe vándorol, hanem majd így-úgy átcsoportosul, hogy fizetőképes maradjon a kórház, továbbá papíron igazolást nyer az ágykihasználás magas foka is – ami az egészségügyi intézmény létjogosultságát igazolja -, továbbá tanúskodik a személyzet túlterheltségéről, áldozatos gyógyító munkájuk szükségességéről és így tovább!

Úgy tíz évvel ezelőtt én magam is voltam VIRTUÁLIS beteg, tehát ismerem a „szabályokat” – a tudtuk és a beutalójuk nélkül még fogorvoshoz se!

Sorállás CT vizsgálatért

Igen ám, de egy másik hozzátartozóm eközben CT-re vár, IGAZI betegként, egy hónap az átfutási idő, amíg nincs meg a CT, addig nincs diagnózis sem, gyógyító munkáról, orvosságról már nem is beszélve!

S most az a szörnyű rémlátomás gyötör: mi van, ha eme embertelen sorállást a VIRTUÁLIS betegek beiktatása okozza? Esetleg valamilyen más ok, például a pénzhiány? Ugyanis hallani olyant, hogy például a városi labor naponta csak ennyi meg ennyi vérvételt oldhat meg – mert NINCS pénz többre! Se valóságos, se virtuális.

Lehet, hogy az egész egészségügy virtuális? Meg az ország is, amelyben élek? Vagy csak én nem létezem?

Mindenesetre ha PÉNZÉRT lehetne, most megvenném azt a CT-vizsgálatot! Mennyibe lenne, tessék mondani!?

“A virtuális beteg” bejegyzéshez 20 hozzászólás

  1. Kedves EL Lobo!

    Állítólag ezért hozzák be a vizitdíjat, hogy a csalások ellen védekezzenek.
    Azaz, minden betegről, aki megfordul a kórházban, a háziorvosnál, stb konkrét adminisztráció (pénzbefizetés) marad.
    Többé nem vehetik ki a férfiak méhét;)
    Van ennek tehát hozadéka, értelme.
    Most olvastam valahol, hogy Pécsett is tiltakonak kórházbezárásért.
    Pedig ezért ekkora a hiány a TB-nél, nem létező betegeket gyógyítanak virtuálisan létező ágyakon, s egyre fogyó befizetésből.
    Ez így nem mehet tovább.

    Válasz
  2. Én is azt mondom, hogy NEM MEHET ez így tovább!
    Ad absurdum víve a „virtuális beteg” jelenségét: amikor kiadásról van szó, akkor 20 millióan vagyunk, amikor termelésről, befizetésről, akkor meg csak tízmillió a magyar!
    A CT vizsgálatra történő sorbanállás vajon miért? Ez nagyon érdekelne még!

    Válasz
  3. Amúgy három és félmillió a befizető csupán.
    Én pontosan nem tudom, de nagyon kevés CT-gép van az országban, szóval ott valóban nincs kamu, mert maximálisan kihasználják a gépeket.
    De egy egyszerű ultrahangos vizsgálatra is kb egy hét, két hét az előjegyzés.

    Válasz
  4. Számolja már össze valaki, hányan vagyunk tulajdonképpen, meg mennyi a CT-nk, mert lehet, hogy van nekünk elegendő CT-nk, bár az is lehet, hogy azok is csak virtuálisak!
    Ebben a virtuális országban már szerintem a Jóisten sem ismeri ki magát, csak nehogy nálunk legyen az előbb említett úr beteg, mert az életben maradására itt nem túl kedvezőek a kilátások!

    Válasz
  5. Off!
    Kedves Basahalom! Örömömre szolgál, hogy a Debrecen- Pécs tengelyen ismét görögnek majd a bájtok!
    Nálatok mennyi időt kell várni egy CT vizsgálatra? (Vagy Debrecen városa is csak virtuális?) 🙂

    Válasz
  6. Szia Morvax!
    Reggel olvastam a Dunántúli Naplóban, hogy a miniszterelnök úr ma Pécsre látogat, s mindenféle fontos program (Európa Kulturális Fővárosa, Polus) ügyei felől tájékozódik vagy teszi rendbe vagy ilyesmi, aztán el is feledkeztem róla.
    Mígnem délután a városon átautózva láttam, Árpádsávos zászlókkal iparkodnak néhányan valamerre – a gondjaimba voltam merülve, hirtelen le sem esett a tantusz, csupán sajnáltam a szerencsétleneket, akik nem is tudják, mit lobogtatnak. Valami olyasmire gondoltam, miért nem vesznek rendes zászlót, ha már annyira lobogtatni akarnak?!
    Na, és akkor leesett a forgalomból már kivont érme (tantusz): ja, Gyurcsány monnyon le, ilyesmihez kell a lobogó…
    Szóval a miniszterelnök úrnak is, meg nekem is más dolgom volt, mintsem hogy az egészségügy soros ügyeiről diskuráljunk 🙂
    Ám a mérgelődés fent, a törzsszövegben annyiban „félrevezető”, hogy a tisztességes orvoslásra szót se vesztegettem, tiszteletre méltó orvosokról, akik előtt kalapot le, csak a csalásról, az elfuserált viszonyokról. De a többi nagyon is stimmel!!!

    Válasz
  7. Kedves El Lobo!
    Az biztos, hogy ezeket a lobogósokat nem győzhetjük meg mi semmiről.
    Viszont ha Gyurcsány lemond a meggyőzésükről, akkor baj lesz.
    Szóval beszélni kell, mondani.
    Ma este a reformokról az ATV-n a Friderikusznál, s a hét többi napján is.
    De a HVG-ben olvastam, hogy videoblogot is indít.
    Hát ez sem rossz.
    Majd belenézünk:)

    Válasz
  8. Virtális beteg, hehe, ez jó. Ez tetszik. De csak a kifejezés, nem ami mögötte van.
    (Hm. A „képzelt beteg” kifejezés mai változata.)

    Válasz
  9. „ezért hozzák be a vizitdíjat, hogy a csalások ellen védekezzenek.” – hm. Szilárd meggyőződésem, hogy a vizitdíj ezt nem fogja megakadályozni. Olyan ez, mintha a boltban a pénztárnál bevezetnék a vásárlási díjat. Hogy a lopások ellen védekezzenek. Nem gondolka valaki, hogy ez abszurdan hangzik?

    Válasz
  10. Kedves e-Vita!
    Ami mögötte van, az azt hiszem, egyikünknek sem tetszik!
    Amúgy a virtuális beteg kifejezés engem inkább a „holt lelkek”-re emlékeztet, mintsem a „Képzelt beteg”-re 🙂

    Válasz
  11. Az a gondom, hogy nem tudtam elmagyarázni, hol itt a csalás.
    e-Vita példája azt mutatja, mintha a vevő-auzaz a beteg csalna-, holott a túloldal manipulál a kórházban, háziorvosnál, szakrendelésen, stb megforduló betegszámmal, s nem létező gyógyításra „veszi le” a TB-t
    Szerintem ezt tökéletesen kiváltja a vizitdíj és ápolásidíj, mert arról a bizonylatot mindig ki kell állítani (könyvelni, nyilván géppel, telefonnal, stb), még akkor is ha nem kell azt megfizetni, pl. tanulók, rászorulók, krónikus betegek, stb, azaz nulla pénz kerül az orvoshoz, kórházhoz.

    Válasz
  12. Most hallgatom a Ferit a Klubrádióban (a Fridi-műsor-ismétlése), s egy új szempontot is megértettem a vizitdíj esetében.
    Szóval az egy dolog, hogy járulékot fizetünk, csakhogy nem mindenki lesz beteg.
    Azaz használja ki a befizetését , illetve azt meghaladóan felső érték nincs.
    Szóval a rendszer a betegest preferálja, s nem azt, aki odafigyel az életvitelére, azaz egészségesen él.
    Aki minél többet jár orvoshoz, az kap többet vissza a befizetéséből.
    És vannak olyanok, aki soha nem beteg, azaz ő csak szolidarit a befizetésével.
    Na most, ha ahány orvoslátogatás van, annyi egyéni hozzájárulás is, akkor azok is arányosan fizetnek, akik az ellátást igénybe is veszik, illetve többet fordít rájuk az állam (a biztosító).

    Válasz

Hozzászólás a(z) EL LOBO - A farkas bejegyzéshez Válasz megszakítása