A kor kettős értelemben: életkorként és korszakként. Ezt dobja elém Lucifer, aki egy „online lapindítási kísérlet” közepén szól így: a korom révén én már csak retro lehetek.
Az első gesztus az elhárításé: apád füle, az öreg – mondanám Lucifernek, ha itt volna! De nincs itt, csak a retrózása van jelen, az tekeredik folyton a nyakam köré…
Mondanám, ki látja jobban a korszerűt, ahogy a társadalom átvonul a koron az információs társadalom új korszakába. Valljuk be, gyenge kis vígasz, hiszen a kommunikáció mikéntje is vall a korszerűségről.
Reményeim szerint ugyan egész mondatokban írok magyarul, s ha kell, 140 karakterbe is belesűrítek egészen tág dolgokat (bár badarságnak gondolom, hogy ez volna a karakteres irány), ügyesen szövök hálót, amit social medianak mond a szleng – de ha más nem, hát elárul az ujjam, amellyel hiába is próbálkoznék oly’ ügyesen mobilbillentyűzetet nyomogatni, a bőr alatt a kalcium másként, mert másra csontosodott.
Persze nincs ezzel semmi baj – itt, az öregek napközi otthonában, ahol élek, még „elmegyek” így is.
