A napokban, József Attila halálának évfordulóján számos blogger emlékezett meg a költőről. Én nem tudom miért, de nekem még sohasem sikerült valaminek a napján, évfordulóján előállnom valami helyénvaló, peckes írással, állandó késésben vannak a gondolataim, miképpen minden egyebem is késésben van!
Ráadásul még késés közben sem az jár a fejemben, hogy méltató sorokat rójak, jelesül most József Attila emlékére, hanem valami egészen más vágányon indulnak el a gondolataim…
Hálnak az utcán… – írta a költő, s mivel megintcsak, mondhatni immár örök időktől kezdve hálnak ott emberek, ideje volna az utcán alvás fejlődéséről is szót ejteni!
Mint minden dologban, e területen is forradalmi változás (paradigmaváltás!) érvényesül.
Mert egészen más dolog ám a globális felmelegedés körülményei között tölteni az éjszakát a kinti hidegben, mint korábban, amikor a zimankó még tényleg eu-mentes, kőkemény zimankó volt. Mostanság, hogy havat is csak alig látunk, szinte felüdülés lehet a csillagzó éjszaka hűsében, a friss levegőn verni a szundit.
Régente, amikor az ingyenlevest osztották szét a szerencsétlen hajléktalanoknak, s a méretes kondér fölött ott párált-gőzölt az uraságok és úrasszonyok jólelkűsége, nem gondoltak az istápoltak egészségére!
Ma már viszont a környezet- és egészségtudatos vállalatok zöldséggel, vitaminnal dúsított élelmet finanszíroznak vagy szponzorálnak, egészen más magasságokba emelve karácsony táján az utcán hálásra való felkészülést. A vitamindús táplálkozástól elnehezült test tottyanó huppanása az éji padon egészen más hangot ad, mint a csendőrzaklatta éjek valamikori csontsovány cincogása járdára zuhanáskor.
És a fejlődés motorja csak zúg, zúg rendületlenül, mindaddig, amíg egyre többen nem kapnak kedvet az egészséges, gondtalan utcán háláshoz!
sőt, tíz kiló teljes értékű párizsit…
Szalámivégről szóltak a hírek. A nagylelkű nagyvállalati ajándék, 10 kg parizervég – ennél még kegyelmesék is bőkezübbek voltak!
Más hírek meg párizsivégről 🙂
Aztán Kovács úr helyesbített: félreértés, ők tíz kiló teljes értékű felvágottat adnának…
http://hvg.hu/itthon/20071214_pick_adomany_maltai.aspx
Mindenesetre Párizs népe pironkodik, hogy egyáltalán szóba jöttek a 10 kg parizervég ürügyén. Pedig ők igazán nem tehetnek arról, hogy a parizert előkelően párizsinak mondjuk. Olyankor például, amikor a „teljes értékű” végét hajítjuk oda a hajléktalanoknak!
Szép, szép, igen szép dolog, ha egy részvénytársaság 10 kg (teljes értékű) párizsival tudja támogatni a szegényeket. Ha érte kell menni – mint az eredeti cikk írja -, akkor az utazási költség majdhogynem meg is térül a nagylelkű adományból.
Amikor – nem sokkal fiatalabb koromban – a máltaiakkal élelmiszert gyűjtöttem, a szegények adták a legtöbbet. Nem volt ritka, hogy egy ilyen nagyvállalat adományának megfelelő értékű élelmiszer 1-3 embertől érkezett.
Ha már József Attila:
„Ezt érti rég, de ostobán, ki gazdag,
s ma már sejteni kezdi sok szegény.
Kibomlik végül minden szövevény.”
?Szívére veszi terhünk, gondunk./ Vállára venni nem bolond?.?