Blog-barátok

ÖNÉPÍTÉS + ÖNKIFEJEZÉS + KÖZÖSSÉGI LÉT

1.) Hogy ki vagyok én?

n

De itt a neten, a magam választotta szerep szerint (ÖNÉPÍTÉS + ÖNKIFEJEZÉS + KÖZÖSSÉGI LÉT) „építő farkas” vagyok – s kár erre legyinteni, mondván, mekkora állat ez (a farkas).
Ha elegendően gyakran, és nagy intenzitással gyakorlom ezt a szerepet – a tudomány mai állása szerint – VALÓBAN saját személyiségem építője vagyok, tehát nem rossz szerep ez, ha szerep egyáltalán.

n

2.) De létezhet-e közösség a neten, (virtuális?) személyiségek által felépített?

(Avagy csak humbug a Blogtér közösségre hivatkozása?) IGEN, létezhet, létezik!

n

A blog-sulit picinyt átalakítottam, tovább bővítettem, talán érdemes rápillantani (blogsuli).
A tegnap feltett új poszt (A pszichológiai segítségnyújtás ) is tesz minderről említést, példának okáért:

n

n

„Érthető, hogy azok számára, akiknek a számítógép kezelése nehézkes, akik még nem tudják kontrollálni az internetezéshez kapcsolódó technikai hátteret, akiknek ismeretlen és ezért barátságtalan dolgok a böngésző-, levelező- és azonnali üzenetküldő programok, nehezen képzelik el, hogy mindezek segítségével emberi kapcsolatok alakíthatók ki, tarthatók fenn ?”

n Szóval senki ne nézzen hülyének, ha kijelentem: bízom Bajlában, szeretem Pizsi könnyű, emberi humorát és így tovább. Pedig fizikai valójukban sohasem láttam őket. Tudunk persze óriási átverésekről is a neten, de amiről én beszélek, az valami egészen más! Blogszféra, blogsuli, blogvilág ? magán és céges blog

“Blog-barátok” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. tigrisnyúl
    2006-04-28 08:07:05

    én értelek farkas koma.
    az állatok értik ezt, és bízhatnak a megérzéseikben!:)

    2
    El Lobo – A farkas
    2006-04-28 08:08:56

    Kedves Tigrisnyúl!
    Állati jó, hogy benéztél! Mi, állatok tartsunk össze!
    3
    tigrisnyúl
    2006-04-28 08:10:13

    szoktam ám… csak olykor olyan okosakat írsz, ami egy nyúlagynak többszöri olvasást igényel!:)
    újlány
    4
    újlány
    2006-04-28 08:13:19

    Egyetértek. Sokminden létezik itten, amit egy offline-ész fel nem foghat.
    5
    BéDéKá
    2006-04-28 08:55:01

    jöhetnek nem-állatok is?
    6
    El Lobo – A farkas
    2006-04-28 08:57:06

    Kedves BéDéKá!
    Te, mint szárnyaló sas az irodalom egén, szívesen látott vendég vagy mindig!
    7
    Pizsama von Flanel
    2006-04-28 09:32:44

    könnyü?
    emberi?
    miket nem feltételezel te rólam! 😀
    (Lehet, hogy egy 200 kilós mangalicakoca vagyok…)

    Amúgy meg megható, hogy így vélekedsz rólam! Az érzés kölcsönös. Én meg a közösségi életet építő önelemző tevékenységedet szeretem!
    Hogy egy kicsit mindig segítesz nekünk megemészteni, mi is az a blogolás. Hogy miért jó bloggernek lenni! Tükröt tartasz, és szavamra de jól nézek ki ebből a szögből… 😀
    8
    BéDéKá
    2006-04-28 09:57:13

    El Lobo, ez azért túlzás. Verébnél talán többre tartom magam, de egyezünk ki a kettő között mondjuk az egerésző ölyvnél 🙂
    9
    BéDéKá
    2006-04-28 09:57:49

    egyezzünk, két z-vel, persze!

    10
    Mark’yhennon
    2006-04-28 10:32:15

    „Tudunk persze óriási átverésekről is a neten, de amiről én beszélek, az valami egészen más!” – írod. Erről azt gondolom, hogy aki blogot ír, az szeretne a közösségnek valamilyen formában tagja lenni. Általában ezért igyekszik legjobb önmagát adni, ami persze nem könnyű dolog, hiszen a blogger is emberből van. Ezért megesik, hogy néha sértő, bántó, gunyoros, szarkasztikus, lapos, unalmas, cinikus, de olykor humoros, kedves, elgondolkodtató, ötletes, stb.

    Alapvető emberi tulajdonság (off-line életben is), hogy az ember a környezetében igyekszik a lehető legjobban megfelelni másoknak is. Segyt a szomszéd néninek felmennia lépcsőn, még akkor is, ha nem szívesen megy át hozzá látogatóba. A szomszéd házára is ügyel, ha az nincs otthon, stb.

    Tehát létezhet e közösség on-line, arctalanul, a többiek valódi énjének ismerete nélkül? Abszolut lehetséges, mint ahogy a Blogteren ez kitűnően be is igazolódik nap mint nap.

    Persze vannak rosszindulatú, vagy csak egyszerűen éretlen elemei is a társadalomnak, akik hajlamosak éoajdsglékahjvmoéitm írni, brahiból, bosszantásként, vagy azért, mert nem állt fel nekik. De ők vannak kevesebben (legalábbis egyelőre).

    Na, ahogy így visszaolvasom, ennek se füle se farka, de most ez van. 🙂
    11
    GigiRadok
    2006-04-28 10:50:13

    „könnyü?
    emberi?
    miket nem feltételezel te rólam! 😀
    (Lehet, hogy egy 200 kilós mangalicakoca vagyok…)”

    az mind1. itt virtuálisan ez vagy pizsama…attól még inreal lehetsz 200 kilós mangalica, érted??!:)

    12
    Kósza
    2006-04-28 10:51:29

    Göndör Pizsi?
    13
    El Lobo – A farkas
    2006-04-28 10:58:57

    Kedves Göndör Pizsi, Kedves Kósza Bagoly, Kedves BéDéKá Ölyv, Kedves Sefüle-Sefarka, Kedves GIDARadok!
    Deszépenösszejöttünk! 🙂
    14
    GigiRadok
    2006-04-28 11:10:12

    gidaradok…hát ez jó:)))
    15
    Pizsama von Flanel
    2006-04-28 11:12:28

    Nah, lelepleződtem!
    Én vagyok Orwell Állatfarmjának Napóleonja… 😀

    Azért ne alacsonyodjunk le ennyire.
    Tény, hogy a humorom könnyű és emberi!

    Két láb jó, négy láb rossz… 😀

    16
    prospero
    2006-04-28 12:56:34

    az az igazság, hogy farkas nagyon beletaláltál a lényegbe. a blogteren elkezdtünk azon dolgozni, hogy miként kellene igazi közösségi portált csinálni. mert most még csak bloggolni, társzerzést játszani, ismerkedni és olvasni lehet… igen, ez szerintünk sem elég még. szóval az elkövetkező nyarunk ennek a kitalálásáról és megcsinálásáról fog szólni :-))

    nagyon klassz, hogy megjelentek a mikrocsoportok, ezek artikulálnak kifelé, de mitől lesz nekik itt klassz? szóval mitől lesz itt Nektek jó??
    17
    Pizsama von Flanel
    2006-04-28 15:16:07

    Prospero ez jó kérdés!
    Gondolkozom majd rajta, és megírom egy bejegyzésben! 😀

    18
    El Lobo – A farkas
    2006-04-28 15:16:59

    Kedves Prospero!
    Én pl. akkor érezném magam most jól, ha megvalósulna az, amit az imént írtam BDK-nak. Nagyon kéne a lelki egyensúlyomhoz.
    Szóval ezt írtam neki:

    „Kedves BéDéKá Ölyv (az irodalom egén)! 🙂
    5letem van, s mint szerkesztésben járatos egyénhez (Ölyvségedhez) fordulok ellenpróbáért.
    Arra gondoltam, hogy itt a Blogtéren akkora szellemi kapacitás jött össze, amellyel picinyt „fingathatnánk” az ellustult médiát, ha már oly bőszen le vagyunk, mi bloggerek, matthülyézve.
    A matthülye címmel egy netes kiadványra gondoltam, a te főszerkesztésedben. Mindenféle műfaj lehetne benne, politikától az irodalmon, tudományon, zenén át a sportig.
    Képzeld csak el, amidőn mondjuk Csepeli Gy. írása is benne van A polblogoló és a média bájos kapcsolata c. publicisztikával, egy kis Kornis Mihály, egy adag BDK., némi zene a Kispál-tól (meg a Borz – aki, hurrá, szintén állat, mint Ölyvséged, vagy jómagam!)
    Lehetnének benne a Blogtéren már megjelent ill. külön ez alkalomra megírt dolgok. Ez csak néhány kósza példa volt.
    Szóval a lusta média kicsit megrökönyödne, ezek a balfék Blogteresek, A matthülyében eléggé húzós csapat!
    Namitszósz?
    Üdv: El Lobo – A farkas”
    19
    GigiRadok
    2006-04-28 15:24:44

    nekem azért jó itt, mert nem kell külön elenni egy fórumban beszélgetni és külön egy másik helyre blogolni, hanem lehet a kettőt együtt:)

    20
    doransky
    2006-04-28 15:53:27

    OFF: Tudnál küldeni nekem egy mélt? Kérdeznék.

    21
    El Lobo – A farkas
    2006-04-28 16:43:39

    Kedves Doransky!
    Mivel nem írtad le, kitől is kéred a mail-dobást, lehet, hogy levélözön áraszt most téged el!
    Mindenesetre én is küldtem egy titkosat.
    Na és persze arra is kíváncsi vagyok: megdobnak maillel, dobd vissza … mivel?

    22
    BigBee
    2006-04-28 18:19:41

    El Lobo
    A mediat nehez fingatni, mert a media nem fingik (ki) konnyen.
    Mert a polgar fogyasztja olyan mertekben, hogy a media tudjon hizni belole. A 22-es tokeletesen mukodik.

    Ugy erzem itt hatarozottan ‘happening’ valami. A cimben levo harom dolog megvalosult – polgarpukkasztas még nem. A potencial (kulonbseg) onmagaban nem elegseges. Ki kell vezetni ahhoz, hogy aram legyen belole, hogy uthessen. Az utes szinte kotelezo a forradalomhoz. Viva la open source, mert mar tud fingatni is.

    23
    El Lobo – A farkas
    2006-04-28 18:24:02

    Kedves BigBee!
    Bocs, de a lematthülyézés után (mármint hogy 95%-ban matthülyeséget írunk) csakis a fingatás jöhet szóba!
    Matthülyén jön ki ugyan a dolog, deamindenit…

    24
    BigBee
    2006-04-28 18:42:52

    El Lobo, nem kell ide a bocs. De milyen fingatasra gondoltal? Ugyertve megfingatni rendesen vagy csak ugy fingatni? A potencialra visszaternek: akarmennyire jol blogolsz-lobogsz, az csak itt a teret fogja melegiteni. Mast nem fog egetni.
    25
    tigrisnyúl
    2006-04-28 18:47:00

    :)))))
    El lobo a farkas!
    büszke vagyok hogy egy ilyen okos farkas került a rétre!:)))
    Nagyon jó ötleteid vannak!!!
    Remélem Doranskyval is valami remek új ötleten dolgoztok!

    én is azért szeretek idejárni amiért a Gida is!:)
    26
    Rabbit
    2006-04-28 19:26:14

    Kedves Lobo, engedj meg némi terminátorkodást! Miért pont „hivatásosakkal” (BDK, Kornis, Csepeli) akarsz bemutatni a médiának? Az, hogy ők jól írnak, szerintem nem bizonyít semmit a blogszférával kapcsolatban! A linkjeidből ítélve te is „szakmabeli” vagy, tehát ugyancsak hivatásos „jólíró”! Ettől függetlenül klassz ötletnek tartom a legjobb írásokat közkinccsé tenni, bár ez vlsz. a sztárbloggerek további sztárolásához vezet majd, míg mások – még ha nekik is vannak igen kiváló írásaik – észrevétlenek maradnak, eltűnnek… Üdvözöl, egy másik állat, Rabbit =:)
    27
    El Lobo – A farkas
    2006-04-28 19:35:59

    Kedves BeegBee!
    Namégegyszer: itt már annyi ász van, a fentiekhez tedd hozzá még mondjuk a Parák Kovácsát, az Urbánusok Gerilláját stb., hogy JOBB balos kiadványt produkálhatnánk multimédia-támogatással, mint egy hagyományos, önelégült (net)-médium! Ám nem csak az ászok, hanem az olyan tökalsók, mint én is, jókedvünkben rendkívül ízes hagyományosat is ki tudunk durrantani magunkból!
    Tehát összefoglalva: A MATTHÜLYE c. net-kiadvánnyal bemutatnánk, hogy a matthülyék legalább annyira jók, minimum, mint a matthülyézők. Ezt nevezem fingatásnak!

    Tigrisnyuszi! Köszi!!! 🙂
    28
    El Lobo – A farkas
    2006-04-28 20:13:32

    Kedves Rabbit!
    Bocsesz, valahogy a lelkes irogatás közben nem vettem észre a hsz-ed. De most látom, és teljesen jogos amit írsz.
    A zászlókat (élbloggolók) azért említettem, hogy látható legyen – mi van itt! De fentebb azért már pedzegettem – a „másodvonal” se piskóta, ráadásul nem is ismerek mindenkit, csak jó hírüket hallom innen-onnan.
    Szóval a lényeg – az itt fellelhető lények! – (hm, bocs), szóval erős itt a mezőny, sokaknak van helye egy ilyen fingatós kiadványban!
    29
    BigBee
    2006-04-28 20:54:22

    Elnezest azoktol, akiket nem emlitettem.
    Ugylehet elegge felreertettem a fingatast. Most mar tisztabb. Viszont Te is a „blogolsz-lobogsz”-ot, ha zaszlokra gondoltal.
    30
    prospero
    2006-04-28 20:58:13

    Para is tele van jó ötletekkel, szólok neki, hogy nézzen be néha farkashoz is brainstromingra

    azért a kérdésemre még senki nem válaszolt…

    31
    pemete
    2006-04-28 21:19:49

    Hogy prosperóra is reagáljak, még nem tudom, mitől lesz nekem itt jó. Mint a blogtér első, valódi macskája, egyelőre szimatolgatok, ismerkedem a territóriummal. Meg talán majd áthozom néhány régebbi írásomat az előző blogomról.

    Mindenestere kicsit furcsa ennyi kétlábú között. Habár El lobo, ha hinni lehet neki…:)
    32
    El Lobo – A farkas
    2006-04-28 23:05:00

    Kedves Prospero!
    Láthatod, a közös meló, jelen esetben a fingatás céljából létrehozandó A MATTHÜLYE című net-kiadvány, máris közösségépítő erővé lett. Ez itt mindannyiunkban nagy hajtóerő. Valami tudományos értekező most biztosan el is mondaná nekünk, hogy a külső támadás mindig összehozza a „megtámadottakat”, jelen esetben minket, bloggereket.
    Persze ez csak egy dolog, mások nevében nem tok nyilatkozni.
    Parát én is csábítgatom, egyszer már pillantott ide, a Vita – Kreatív a Blogtérről c. posztomban diskuráltunk is, de tán megsértődött vagy nem ér rá …

    Kedves Pemete!
    Eddig csak a Pemete gyógyfüvet és cukorkát ismertem, örülök, hogy most már téged is. Ez itt jó hely, egylábútól a százlábúig mindenféle lények lakják, itt igazán jó helyen lesz a blogod, aszem.
    33
    Mark’yhennon
    2006-04-28 23:12:15

    Csak kötelességből vagy hivatástudatból ne kelljen csinálni, mert akkor megette a fene az egészet.
    34
    El Lobo – A farkas
    2006-04-29 05:52:40

    Mark’yhennon-nak igaza van!
    Én például a matthülyézésen teljesen spontán vagyok kiakadva, nem hivatástudatból.
    35
    Lux Erik
    2006-04-29 09:10:23

    Mark’yhennon-nak abszolút igaza van! (Főleg a 10-es 18. sorában! Amit azzal egészítenék ki, hogy föláll, de nem attól, amitől másoknak.) 🙂
    36
    Lux Erik
    2006-04-29 09:13:57

    A 18-as legalább annyira tetszik! Mert, mert a médiában is mennyi perverz, mennyi elemzési lehetőség… Egészen elérzékenyülök…
    37
    irodalmar
    2006-04-29 09:17:43

    A nap matthülyéje, a hét matthülyéje, a hónap matthülyéje, az év matthülyéje; szinte beláthatatlan távlatok!
    38
    El Lobo – A farkas
    2006-04-29 09:18:49

    Kedves Professzor Úr, Nemzetem Lux Erikje!
    Önt már nagyon hiányoltuk, mi volt az oka hosszú távollétének?
    Neten kívül kellett gyógyítania?
    39
    El Lobo – A farkas
    2006-04-29 09:22:10

    A kedves Irodalmár Úr is régen járt mifelénk. Ön, mint szakmabeli, tehetne is mindjárt javaslatot: ki a sajtóban e héten a hét matthülyéje.
    Egy matthülye blogger:
    El Lobo
    40
    irodalmar
    2006-04-29 09:35:33

    Üdv El Lobo! Már megtörtént szerintem a jelölés
    41
    El Lobo – A farkas
    2006-04-29 09:48:09

    Kedves Irodalmár Úr!

    Ez a jelölés jogos 🙂

    Úgy látom, hogy az Ön törzshelyén is volna mód a nap matthülye hozzászólója címet olykor kiosztani, most bizonyos Katalin is lehetne akár a cím várományosa.

    Ám most e magasröptűt kénytelen-kelletlen meg kell szakítanom, mert nejem, az általam elvégzendő porszívózás elmaradása miatt a nap matthülye férjévé nevezett ki, s most próbálkozom a csorbaköszörüléssel! Nem lesz kis feladat!
    42
    irodalmar
    2006-04-29 09:57:24

    A jelölést köszönöm, de ha ott is, párhuzamosan megtennéd, egyszerűsödnék az életünk.
    Remélem a porszívozásban is hasonlóan sikeresnek bizonyulsz!
    43
    Zebra
    2006-04-29 11:03:23

    Ugyan nem lettem személy szerint megszólítva (ha csak nem a több lábon állók közé besorolva), mégis hozzászólni vagyok kénytelen. Merthogy elbizonytalanodtam. Most akkor jó az, ha a matthülyékhez tartozok, avagy nem jó? Mert nagyon nagy különbséget látok itt matthülye és matthülye között. Mert szöszögök, maszatolok, nevetgélek, elvagyok itt matthülye módjára… de a fentieket olvasva akár életcélnak is magam elé tűzhetem, hogy szorgalmasan tanulok, dolgozok, éjjel-nappal képzem magam, hogy egyszer talán majd én is MATTHÜLYE lehessek.
    44
    Para-Kovács Imre
    2006-04-29 12:11:45

    kabala állat már van…
    45
    El Lobo – A farkas
    2006-04-29 15:27:00

    Kedves TE-CIÁN!
    Mérgezett egér? – hm, van öniróniád! 🙂
    46
    El Lobo – A farkas
    2006-04-29 15:37:53

    Kedves Zebra!
    A dialiktikus szemlélet süt soraidból.
    Azért érted te, miről van szó.
    Persze felvetődik még itt egy gondolat: a tanulás folyamata, rejtve soraidban, mint másoknál is általában, mint valami gyötrő szenvedés jelenik meg.
    A vizsgaidőszakban átvirrasztott éjszakák rettenetes emlékei, nem kívánt, dögunalmas órák, kötelező irodalmak fájdalmas rémképei singongatnak betűid alól.
    Mert nincs mersz és mód visszamasírozni az időben a görögökhöz? Egy sétálós óra vajon „bűncselekmény”? Vagy egy kaland a neten? Egy friss nyelvezetű tankönyv? Brrrrr.
    47
    Zebra
    2006-04-29 15:42:32

    Mondják a zebráról okosok, hogy lónak kicsi, szamárnak nagy – lehet, hogy hülyének meg matt?
    48
    El Lobo – A farkas
    2006-04-29 15:46:45

    😀
    Kedves Zebra! Ez két pont neked, ez szellemes volt!
    49
    Anita
    2006-04-30 17:23:07

    Nagyon jó vagy
    i

    50
    irodalmar
    2006-05-02 07:43:20

    11-kor élő internetes közvetítés lesz (természetesen Csepeli):
    Összevethető, hogy ki marrabb, a tájékoztatók, vagy a sajtó.
    51
    irodalmar
    2006-05-02 08:12:10

    marrabb=marhább
    52
    El Lobo – A farkas
    2006-05-02 08:54:43

    Kedves Irodalmár!
    Köszönöm, hogy szóltál!
    Kulturtörténeti eseményeket nem szoktam kihagyni! Na, addig elintézem az egyéb ügyeimet, hogy itt lehessek – azaz ott!
    Most mondja valaki azt, hogy a blog, mint műfaj, alkalmatlan a térugrásra, a mozgósításra, a közösségépítésre stb.!

    Válasz

Hozzászólás a(z) EL LOBO - A farkas bejegyzéshez Válasz megszakítása