Blog: különös üzenetek. (Banánköztársasági beszámoló)

Internetes blog üzenetek

El Rojo, a Vörös, a blog egyik felkent apostola a laptopjára meredt. Nem akart hinni a szemének.
– Ilyen nincs!
A bágyasztó meleg folyvást izzadságot csavart a szemébe, a fáradt ventillátor hiába gyűrte, gyömöszölte a szoba mocskos levegőjét a füsttel, amely a kubai szivar parázsló végéről emelkedett lomhán a levegőbe.

Hiába nyitott volna ablakot, a latin dzsungel mélye felől rothadás bűzét taszigálta a meg-megvonagló forró szél a város, Santa Fé felé.
El Rojo, a Vörös, balosnak számított a neten, az egykori, meggyilkolt chilei elnök, Allende híveként tartották számon, innen kapta a nevét.
Seszínű, ritkás haját Castro-sapka takarta el, s néha, mint most is, a szakállába túrt.

– Ilyen nincs! – dünnyögte fennhangon. Újra a fényét vesztett asztalon villódzó laptop fölé hajolt.
Ahhoz már hozzászokott, hogy a szélsőjobb „terminátorai”, – nem nevezte bloggernek az ilyeneket – be akartak törni a blogjaiba, vagy gépi úton probálták telenyomni a comment-dobozait vagy furfangos módon üzentek neki!

Most, a nemzeti ünnep előtt is látta a „mindentudó” Stat-erőművében, hogy BRC, a rohadék, ezt írta a Google keresőbe:

„El+Rojo+anyád+zsidó?”

Az ilyen üzenetek, amelyeket találatként őrzött a Stat, és IP nélkül tárolódtak, követhetetlennek bizonyultak. Legalábbis El Rojo nem tudta még, miképpen eredhet a feladó nyomára, ha az nem akarta! De erről az üzenetről tudta, kié! Ebből az üzenetből kiolvashatta, vigyáznia kell, mert az ünnepen megint nem ünnepelni akarnak a „falangisták”, hanem törni-zúzni az utcákon meg a web-en is.

El Rojo, a Vörös – készült. Új szerverre rakta a cuccot, új algoritmussal próbálta védeni a legfontosabb blogjait.

És most, az ünnepnapon, azt kellett látnia itt, hogy odafent, északon, megindultak a kukagyújtogatók, lángba borítva a főváros utcáit.
És itt, a monitorán pedig – ez volt számára a hihetetlen, izzadságban ázó szemével látta, ahogy a belügy, mondhatnánk a „sajátjai”, matatnak-kutakodnak a fájljain.

—————

Közben odakünn a koszos szálloda előtt, a por áztatta járdára rogyva, hátát a falnak csapva egy vén, világtalan ember szájharmónikázott. A néhai Viktor Jara dallamával ügyetlenkedett. (Te recuerdo Amanda, la caje moha…).
Sűrű est borította a városkát, mocskos fellegek mögé bújt a Dél Keresztje, s a Hold is, mint valami csámpás lámpás, csak időnként mutatta meg magát, de az öregnek mindegy volt, hogy az éjszaka vagy a nappal az úr odakinn.

Az idegen, El Asesino, a Gyilkos, gyalog érkezett a hegyek felől, arcát a verítékére tapadt por kisértetiessé tette, (de ez a vén szájharmónikásnak nem számított). Amikor a városka hívatlan vendége, El Asesino a szállodához ért, beleborzongott a szájharmónika dallamába. Fáradtságot, feladatot feledve adta át magát a gyűlöletnek, amelyet még ennyi év után is érzett, ha ATTÓL a fickótól származó dalt sodort felé a balszerencse.

– Hé, Sólyomszem, rivallt rekedt hangján az öregre, hogy hívják ezt a várost?

A vénség elemelte a szájától a hangszert, a hang irányába fordította a fejét, s mosolyogva válaszolt: – Santa Fé.

– Hogy hívnak öreg? – bökte meg csizmájával az idegen az öregember lábát.

– Guglé vagyok, Senor! – felelte az.

– Persze, én meg a Wikipedia! – eresztett meg egy sátáni mosolyt az idegen, s azzal elfordult az öregtől, s belépett a szálloda rozoga ajtaján.

“Blog: különös üzenetek. (Banánköztársasági beszámoló)” bejegyzéshez 24 hozzászólás

  1. Kedves Myrtille!
    Üzenetedet vettem, miszerint (Réka?) ajánlja a egyik blogbejegyzésemet, a Segítségnyújtás lehetőségei címűt!

    Válasz
  2. Persze, lehet, hogy ez véletlen volt. Ha igen, akkor tégy egy próbát! Üsd a Google keresőbe: El Lobo – A farkas (és még két szót, vagy kifejezést hozzá, ami valamelyik posztomba megtalálható. Meg fogom mondani, mit üzentél! Kérlek, szólj, ha megtörtént!

    Válasz
  3. Szóval tegnap nem működött a sörkert egy ideig. A linkek egyik sem. Kaptam mail-t is erről hogy mi történt nálam, mire a sörözésből hazaértem addigra már működött. Ezért írtam itt a fentieket. Neked pedig semmit sem üzentem.
    Szóval nem tudom.
    Nem is értelek. (Réka)?
    🙂

    Válasz
  4. a hivatalból a doki” azt csak viccesen szokták mondani az olvasóim, ha valami nem megy a blogomban, hogy annak jönni kell. Mese nincs…:)

    Válasz
  5. Jó, az akkor nem a te műved volt, valaki így keresett a Googleban valamit: „myrtille reka”, jó, nem te voltál.

    Na, de a dolog lényege:
    Tegyük fel, azt akarod nekem „üzenni”: El Lobo, te vagy a Rézfaszú Bagoly!
    (Remélem, ez politikailag semleges üzenet.)
    Ekkor beírod a Google keresőjébe:
    El Lobo (ezt azért, hogy a statom tudja, rólam van szó, tehát résen lesz, kezd figyelni), majd beütöd a Rézfaszú bagoly kifejezést is, (amely voltaképp az üzenet).
    Tehát ezt: „El Lobo Rézfaszú bagoly”
    És én meg fogom kapni az üzenetet! Azért fogom megkapni, mert van olyan posztom, amelyben szerepel a rézfaszú és a bagoly szó is.
    Nos, kérlek, üzenj!

    Válasz
  6. Én ezt látom utolsó „találatoknak”:
    Google Search: myrtille 1
    Google Search: myrtille Reka 1
    Google Search: A segítségnyújtás lehetőségei 1
    Google Search: galambok 1
    Google Search: gyurcsány ferenc 1
    Google Search: guevara szobor 1
    Google Search: zsákos ember 1

    Benne van az üzeneted? (Bár El Lobo címzést nem látok!)

    Válasz
  7. Na nézzük tovább, a frisseket:

    Google Search: Ogilvy a reklámról
    Google Search: wikipédia EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA

    Ezekre pedig ránéztek valakik:

    Blog: különös üzenetek. (Banánköztársasági beszámoló)
    Blues-blogger
    A csapda
    Pillangószív – júl. 31. reggel
    MESTEREMBEREK BLOG
    Prekuláré
    Megamargó (könnyek)
    személyiségváltás
    /blog/archives/category/szemelyisegvaltas/ 1
    A net csőcseléke: A blogoszféra szereplői
    Pillangószív – ma is elsőként
    A PSZICHOLÓGIAI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS LEHETŐSÉGEI AZ INTERNETEN
    Szélkiáltó
    Blog és honlap: Figyelő; Pécs-Baranyai Kereskedelmi- és Iparkamara honlapja
    A világ első verse (párt)honlaphoz
    Kreatív a Blogtérről – vita
    Megasztár – blog
    Pillangószív – első és második is vagyok!
    Élmény, fürdés, Sikonda, óra
    A Rézfaszú Bagoly – (napi szilánkok)
    Fekete táblák
    Blog-portré: Hámori Gábor, Mecseki Fotóklub
    Pillangószív verseny: sikeresen rajtoltam!

    Válasz
  8. Nos, ez az új kínálatom, ami jelen esetben inkább kereslet 🙂 :
    maslow piramis Google Search 1
    pillangószív 2006 január Google Search 1
    mónika show videó Google Search 1
    j%C3%B3+csajok Google Image Search 1
    hány kg a farkas

    Én erre az utóbbira tippelek! Ebben van címzés (farkas), és a szöveg a blog-esszében tényleg benne, csak ott ugye, Balla D. testsúlyára vonatkozott!

    Válasz
  9. Dehogynem! 🙂
    radiobol Google Search 2
    ha ?n z?szl? voln?k Google Search 2
    El Lobo – a Farkas csukott szemmel Google Search 2
    vágyköztársaság Local Search 1
    tini lányok bugyiban Google Search 1
    che guevara pictures

    Válasz
  10. Drága Myrtille!
    Nézd csak meg, jobbos „barátaink” sokkal negyobb rutinnal üzennek:
    Google Search: KISZ tanácsköztársaság /blog/archives/106/feed/ 2007-03-18 18:43:13
    Google Search: A jó kurva anyád
    A Kurva élet alatt /blog/archives/150 2007-03-18 18:29:42

    Válasz
  11. Ez jó játék.
    Én a múltkor beütöttem, hogy Che Guevara, s harmadiknak adta ki a blogodban lévő írásomat 🙂

    Válasz
  12. Szia Morvax!
    Igen, az az írásod „nagyon megy”! Ám a találati lista egy „másik játék”, de adtál így egy ötletet! Hamarosan jön… 🙂

    Válasz
  13. Szia Urbangeri!
    Nos, ha úgy „fordítottad” le a dolgot, hogy ÉN elfordultam volna a Google-tól, s beleléptem a Wiki-imádók táborába vagy ilyesmi – akkor rettenetesen nagyot tévedsz 🙂
    Tehát engem ott nem találsz! (A lírai én, a blogger én meg a valóságos nem direkte fedi egymást 🙂 )

    Válasz

Hozzászólás a(z) Myrtille bejegyzéshez Válasz megszakítása