Dohányzásról leszokás – neked milyen recepted van?

Dohányzol? Tudjuk a történetben ki lesz az áldozat, ki lesz a gyilkos

Eszem ágában sincs krimiként elővezetni a cigarettáról történő leszokásom eseményeit (hiszen úgyis tudjuk, ki a gyilkos), s keresztes vitéz sem akarnék lenni, aki már a harmadik „tiszta napon” gyűlöli a dohányzást és a dohányosok füsttel mérgező undok társaságát.

És üzletet sem akarnék nyitni „Az egyetlen helyes leszokási módszer” árusításával (dünnyögj blogban!), s tanfolyamot sem árulok a „Szokjunk le együtt mosolyogva, kellemesen” hazugságaival, de a világfájdalmat sem akarnám felmutatni, mert például egy gyökérkezelés a spirálos idegöléssel kicsit fájdalmasabb. Bár nem könnyű, na.

A leszokás-leszoktatás, mint üzlet

Olvasom, hogy segítség nélkül, a saját akaraterejéből a dohányosoknak mindössze 3 %-a képes leszokni, s azok egy része is rá fog gyújtani egy éven belül. Tehát bazi nagy üzlet a leszoktatás, a füsttelenítő mankók, szipókák, ragaszok, nyálak, nyalókák és apámfülék árusítása. Nekem is vannak könyveim a régi időkből, itt állnak a polcon örök mementóként, hogy ezekkel nem sikerült… A tapaszt eleddig kétszer próbáltam, de egyszer sem tudtam végigvinni a drága kúrát, mert iszonyú bennem az ellenállás, hogy halálos mérget vigyek a szervezetembe a bőrömön át (a számon át viszont nem számít). Mindenkinek lehet egy kis stichje, nem?

Szóval harmincöt év kőkemény dohányzása után most a nem dohányzás ideje jött el. Ez amúgy is EU-konform követelmény, mert most jutottunk el odáig, hogy már többe kerül az orvosi ellátásunk, a tüdők vagdosása, mint a dohányiparból befolyó baromi nagy adó.
Nekem is jó üzlet ez, napi 600-700 Ft tiszta megtakarítás, és ez a megtakarítás évről-évre nő, mert a cigaretta árát az egekbe emelik.  A munkával töltött több időről is érdemes volna szót ejtenünk. Nincs többé cigarettaszünet, könnyű lazsálás és a kávéból is kevesebb fogy majd… De ezek külön-külön gyönge érvek. Hallottam valakiről, hogy az érszűkülete miatt már levágták az egyik lábát, de akkor sem hagyta abba a bagót – menjen a másik is… Nekem nincs receptem a leszokáshoz, csak leszokom(!?). És neked?

Ma a kisebbik lányomért mentem az állomásra, a nemzetközi járaton már egyáltalán nem dohányozhatott. Néztem ahogy leszállt, szép, magas, barna nő, amint a földhöz ért a lába azonnal rágyújtott. A peron először illatossá lett, aztán meg undorító dohánybűzössé változott.

35 évvel ezelőtt a vonatok még füstben (és csibecomb-zsírban úsztak) s mint a Békés Expressz Blues elmondja nekünk, amikor rászoktam, a vonatozás ilyen volt:

Amúgy szerintem nem a dohányzásról kell LEszokni, hanem az egészségre RÁszokni.
Ugyanis leszokni nehéz; valami jóra pedig rászokni – talán könnyebb. Mindenesetre most szőlőt fogok enni.
V.ö. vitamin 🙂

***
P.S.
Másoknak is lehet kitűnő leszokást segítő programjuk, újabban látom pl. a budapesti Tátra Sóbarlang dohányzásról leszoktató szimpatikus programját.

Tömeges leszokás a blog segítségével!

Dohányzásról leszoktatás

“Dohányzásról leszokás – neked milyen recepted van?” bejegyzéshez 75 hozzászólás

  1. Biztos képtelen lennék egyik pillanatról a másikra abbahagyni.
    Egyelőre nem is a leszokás a célom, hanem az, hogy csökkentsem a napi adagot.
    Nagy cél, távoli cél… de tán nem elérhetetlen.

    Válasz
  2. MOTTÓ:
    „Leszokni könnyű, nekem már csomószor sikerült”

    De komolyan.
    Lassan három éve lesz hogy letettem a cigit.
    Jobban érzem magam, és már nincs reggel a durva köhögés.
    Az én módszerem:

    KÜLÖNVÁLASZTOTTAM A MENTÁLIS ÉS FIZIKAI FÜGGŐSÉGET
    Egyszerre csak egy dologra kellett figyelni.

    Első hónap (mentális függőség felszámolása)
    Kevesebb cigi, de a hiányó nikotin mennyiséget pótoltam ragtapasszal vagy rágógumival.
    Egy hónap végén már napi 3-5 cigivel elmentem, az utolsó nap letettem a cigit.

    Második hónap:
    Fizikai leszokás. A tapasszal és a rágóval bevitt nikotin mennyiségét csökkentettem fokozatosan. A végén teljesen elmúlt az igényem a cigire, komoly krízishelyzet nélkül.

    A tapaszból én mindig a legerősebbet vettem meg, csak kisebb méretekre vágtam amikor kevesebb nikotint akartam.

    Válasz
  3. Kedves KapitanyG!
    Úgy tíz évvel ezelőtt egy kedves professzor ült velem szemben, az erek állapotáról beszélgettünk (az én hajszálérereimről nevezetesen, bár ezek nem nevezetesek) – és a professzor, tán olvasta valahol (akkoriban nagy divat volt mindenben „liberálisnak” lenni), hogy ha nem tudja abbahagyni, akkor legalább csökkentse az adagját, mondjuk csak egyet szívjon ebéd után, ne egyiket a másikról!
    Nos, szép elképzelés ez, valahonnan a két világháború közötti időkből, hogy ebéd után nyugodtan leücsörgünk, komótosan sodrunk magunknak egyet s elszopókáljuk csendesen.
    Manapság ilyen nincs, habzsolás van csak, egyiket-a-másik-után van csak, amint lehet rádőlünk a csutakra van csak!
    Leszokási módszernek – az első fázisban a csökkentést – elfogadom, mert én is így tettem. A hosszú piros multi helyett rövid és gyengébb cigifajtákból (nem egyféléből, hogy meg ne szokjam) szívtam egyre kevesebbet. (Aztán megint jött fölfelé az adag, igazolva a tételt – vagy habzsolsz – vagy teljesen abbahagyod!)
    A szőlő – édes, nagyszemű fehér szőlő – az nekem most segít!

    Válasz
  4. Rovid kék multi, ha netán nincs, helyette – bár nem örömmel – a rövid kék Pall Mall. Naponta több mint egy doboz. Már megesett többször, hogy kettő is elfogyott 🙁
    Van mit csökkentenem…

    Válasz
  5. Kedves KapitanyG!
    Olvastam, hogy a „gyengébb” cigaretták is csupán átverést jelentenek, a sokszáz káros anyagból csak egy-kettő lesz „gyengébb” – a rák viszont erősebb lesz, más fajta, gyilkosabb.

    Igen tanulságos, hogy Pécsett egyszer kitalálták: miért az emberi szervezetben végeztetjük el a C-vitaminnal a cigarettából bemeneő káros anyagok szűrését, amikor ezt a műveletet az emberi szervezeten kívül is el lehetne végezni – a filterben!
    Meg is valósították, magam is szívtam a C-vitaminos cigarettát, világszámnak volt beharangozva, Amerikában is járt a pécsi dohánygyár feltalálója-főembere: aztán privatizáció jött, s mint egy dohányiparban dolgozó ismerősöm mondta: a C-vitaminos filtert el kellett a privatizációval felejteni!
    Azért, mert a multi nem engedheti meg magának, hogy emlékeztesse a fogyasztót arra, hogy káros anyagokat szív magába!
    Érdekes, hogy azóta a cigarettás dobozokon ott van mindenféle szörnyű figyelmeztetés, de rá sem hederítünk – úgyhogy a kedves multi „visszacsinálhatná” a C-vitaminos filtert – bár nyilván az sem jelentene felüdülést a tüdő, az erek és az emberi test atomi szintje számára.

    Tehát mindegy, hogy kék, vagy rózsaszín vagy szürke vagy fehér a doboz… Nem elrettentésként mondom, mert aki dohányzik, azt ez nem érdekli, s az ilyen külön-külön érvek úgysem hatnak.

    Ahhoz szokatlan dolgok együttállása kel szerintem. Nálam pl., mert fulladt,

    – leszokott az asszony, és irritálja a füstöm és a szagom (magyarán szólva, hogy büdös vagyok)
    – gátolná a leszokásban, hogy látja, bagózom
    – a nyáron egy lapban olvasott mondat, amelyben a tűdőket műtő orvos megemlíti (tehát nem azt mondja, hogy ne dohányozz), hogy olyan porcogós, vacak tapintású a dohányosok tüdeje; egy másik orvos megemlíti (ő sem azt mondja, hogy ne dohányozz), hogy a napi harmadik szál cigaretta már atomi szinten rombolja az emberi testet
    – a fogorvosom közli, hogy a szeptemberben esedékes szájsebészeti beavatkozást nem végzi el, ha nem szokom le a dohányzásról, mert nincs értelme egy implantátum behelyezésének sikerét ekkora kockázati tényezővel terhelni (tehát kommunikáció és étkezés normálisan – vagy dohányzás sérült kommunikációval és táplálkozási lehetőséggel)
    – hirtelen rádöbbenek, hogy az átlagéletkor nagyjából 10 évet ad még (ha ad) feltételesen nekem. Ennek a tíz évnek a minőségéről most döntök.
    Tehát nem dohányzom. Bár nehéz.

    Válasz
  6. Nincs receptem, még sosem próbáltam leszokni. Hajrá Farkas!!!

    Ez a korboncnok pedig aki a tödőket simogatja, hááát, nem tudom, nem mindegy milyen tapintású?

    Én a szegedi orvostudományin láttam mindkét tüdőt, a színük volt érdekes. Mondjuk nem fogdostam….

    Válasz
  7. De, az asszonynak a kedvébe akarok járni (e téren komoly lemaradásaim vannak amúgy).
    Érdekes lenne, ha mindenki megnézhetné valamilyen többdimenziós szerkezet által eredeti, azaz „élvezhető képen”, nem csak röntgen felvételen a saját belsejét!
    Belenéznénk a tüdönkbe, esetleg meg is tapogathatnánk – porcog vagy nem porcog az a tüdő, sárga, barna vagy fekete-e már?

    Lehet, a prosztatáról is nyitok egy posztot – Prosztata poszt lehetne a címe – az is szép téma, legalább olyan izgalmas, mint a gyökérkezelés.

    Válasz
  8. Igen, leszokni körülményes és nehéz, az ember joggal érzi úgy, hogy eddig a szenvedélyéből húztak mások busás hasznot, most a leszokásból húznak megint mások (?) szintén szép hasznot.
    Ezért nem leszokni, hanem abbahagyni kell. Ez a legjobb, legférfiasabb megoldás. Mint a feleséged tette, és ahogy te is követted a példáját. 🙂

    Én négy éve megléptem ezt harminc év dohányzás után, és – csodák csodája – nem okozott szenvedést. Megkönnyebbülést annál inkább. Két hét után azt álmodtam egy éjjel, hogy rágyújtottam. Felriadtam, és innom kellett egy pohár vizet, hogy a keserű füst íze elmenjen a számból. Azután már zavart a dohányfüst, és ahogy kezdett visszatérni a szaglásom, megéreztem azt másokon, hogy milyen lehetett az, amikor velem beszélgetett azelőtt egy nemdohányos.

    Örülök, hogy abbahagytad.

    Válasz
  9. Kedves Zebra!
    Irigyellek, mert mint mondod: „nem okozott szenvedést”. Én ma, a negyediken is nagyon rá-rágyújtanék. Az orrom, mint a sasé 🙂

    Válasz
  10. Múltkoriban akaratlan fültanúja voltam a trolin két idős úr beszélgetésének: az egyik arról győzködte a másikat, hogy szokjon le a cigarettáról. És ő is azt mondta, semmi szenvedés: csak letette, és egy csöppet sem hiányzott soha többé.
    Jó neki! Zebrának is jó!

    Válasz
  11. 🙂
    Látod, ez az egyik ok, ami miatt halogatom a leszokást! Ha nem cigizem, akkor állandóan eszem. Számoltam: a rengeteg kaja meg a ruhatár-csere sem olcsóbb, mint a cigaretta…
    Komolyra fordítva a szót: tarts ki, Farkas, ha négy napig kibírtad, kár elrontani. Később biztos könnyebb lesz (nem az elrontás, hanem a bírás).

    Válasz
  12. Szia, Lobo!

    Nincsenek módszerek: minden fejben dől el. Én 30 évesen akartam abbahagyni a cigarettát, és elmúltam 38, amikor egész véletlenül olyan pillanatot kaptam el, hogy anélkül, hogy konkrétan terveztem volna, letettem a cigarettát. Emlékszem, egy hosszú Davidoff volt a kezemben – nem is azt szívtam, hanem Kentet, de akkor épp Davidoffom volt -, és azt kb. a felénél eldobtam, mert a Feleségem megjelent tőlem 100 méterre, kezében a gyerekkel, és odamentem segíteni neki. Mivel ez volt az utolsó szál a dobozban, hazafelé már nem álltam meg cigit venni, és ha már egy estét kibírtam, kibírtam egy hétvégét, aztán az első munkanapot. Mára már 8 hónapja, hogy nem gyújtottam rá, és jónéhány hónapja nem is hiányzik.

    Az eleje pokoli volt. Kávét hónapokig nem tudtam inni – de ez nem baj.

    A leszokók átlagosan 7 kilót szednek fel – nekem is ennyi lett a vége, pedig az elején úgy nézett ki, túlsúly nélkül megoldom. De két fronton nem lehet küzdeni.

    Én azért hagytam abba, mert a statrisztikák szerint a dohányosok 9 évvel kevesebbet élnek, és nekem most született fiam, szeretném 9 évvel tovább látni. Az, hogy Neked nem most született gyereked, még nem ok arra, hogy ne élj 9 évvel többet! Lesznek unokáid. Lesznek feladataid.

    Imádtam dohányozni (mert jó). A kávé és a cigi együtt pedig maga a lét diszkrét tökéletessége. És az emberi szervezetnek elnyűtt állapotban kell a sírgödörbe kerülnie. De nem mindegy, mikor.

    Nagyapám, aki kb. 45 évig dohányzott, és ennek jelentős részében napi 100 szálat szívott, 2 infarktussal, meg egy megúszott agyvérzéssel szokott le. És még élt onnantól 20 évet. 81 éves volt, amikor elégedetten, úriemberként távozott.

    Sosem késő leszokni, de ne várd meg az infarktust.

    Amikor már 2-3 hete nem dohányzol, kezdesz majd büszke lenni magadra. ez jó érzés, és segít, mert ekkor már több az, amit veszítesz, ha újra rágyújtasz, mint amit a cigi adhat. Ugyanis 2-3 vagy még több hét az akaraterőd bizonyítéka, és az ember ragaszkodjon hozzá, hogy neki van ilyen.

    Boldog voltam, amikor észrevettem, hogy büdösnek érzem a ruhám más cigarettafüstjétől. Ez azt jelentette, hogy tisztult a szervezetem. Ugyanis soha, még gyerekkoromban sem zavartt, ha rágyújtottak a közelemben, mindig szerettem az illatát. Mióta sok hónapja (nekem sok) nem cigizek, elkezdett zavarni a füst utóillata. Sosem gondoltam volna, és most nagyon örülök, mert ez azt jelenti, hogy a szervezet átáll.

    Nem is csoda, hogy már nem kell akaraterő ahhoz, hogy ne gyújtsak rá.

    Pedig én vagyok az az ember, aki vizsgaidőszakban, amikor zárva volt az éjjel-nappali, a maradék dekkekből újságpapírból sodortam cigit.

    Válasz
  13. Ja, és Lobo, légy nagyon kedves a szervezetedhez. mindent adj meg neki, amit kér, cserébe azért, hogy nem adsz neki cigarettát. Én iszonyú mennyiségű édességet zabáltam – ez a szokás meg is maradt, de ez könnyen konszolidálható. Ráadásul már tudom, hogy képes vagyok uralkodni magamon, ha összeszedem magam.

    Szóval szeresd magad azért, hogy bírod cigi nélkül, és ezt a szeretetedet fejezd is ki magad iránt. Ez kellemessé teszi a leszokást. Majd meglátod.
    Szurkolok, és gratulálok a döntéshez!

    Válasz
  14. Most, este 3/4 9 tájban tulajdonképpen megkezdtem az ötödik napot, az asszony meg már huszonkilencedikétől nem dohányzik.
    Viszont tökmakot rág és ez engem rohadtul idegesít.
    Ma este már eléggé cérnaszálon lóg nálam az elefánt, néha verítékezem (magyarán: izzadok, mint a ló), a szám a szokásos módon kiszárad.
    Fújok nagyokat, az asszonyt meg ez idegesíti.
    Lehet, hogy ma még hajba kapunk.
    Hogy a bánatba van az, hogy Zebra meg a trolis ember csak úgy, semmi szenvedés?
    Ja, négy nap alatt felszedtem két kilót. Már látszom, ha belenézek a tükörbe. Nem nagyon, de látszom! 🙂

    Válasz
  15. A hízásról annyit, hogy még bagós koromban hoztam össze némi férfias pocakot (hiszen tudod El Lobo – A farkas, a mértéktelen csumós plötyni zabálás…), és valóban, ahogy Horváth Attila mondja, még hat-hét kiló adatott, miután abbahagytam a cigit.
    Akaraterő. Nem gondolom, hogy abba bele kell kékülni. Erős vagy derűsen is, erősebb, mint a bagó. Ez egy nagy győzelem, légy magadra, magatokra büszke. A nehezén máris túl vagy, jár a diadalmenet. (Diadalmasan mehetsz a konyhába mosogatni. Mire elszívnál egy cigit, kész is vagy.) 😀

    Válasz
  16. Helló Lobo!

    Gratulálok a Teljesítményedhez!
    Én is pont szombaton volt egy hete, hogy – csak úgy – nem kezdtem cigizni (Vettem a páromnak egy csomag cigit, és magamnak tudatosan nem – minden előzmény nélkül). Aztán a rá következő hétfőn (tehát 3 nap múlva) jött egy kedves otthoni barátom, leültünk piálgatni, ő cigizett, és én addig-addig szemezgettem a cigivel, hogy rágyújtottam. (Boáhh!)
    Ez rossz lépés volt. DE.
    A múlt héten pl. munkában nem cigiztem, csak este, otthon. Ettem az almát rendesen (azzal az volt a gond, hogy felpuffasztott nagyon), meg a szilvát (az jobb volt). Aztán ropit ettem, aztán szotyit, aztán… Aztán jött Aug. 20, grillezés, sörök, és cigi. De utána ismét no cigi a melóban. Mától megint dohányzom melóban is, de kevesebbet, mint azelőtt.
    Megjegyzem, hogy az a rövid idő alatt, amíg nem dohányoztam, a munkatársamon én is éreztem azt a bűzt, amiről itt fentebb is szó esik. Nagyon durván éreztem.
    Ez az eset nem próbálkozás volt a leszokásra, hanem csak simán „nem cigiztem”. De most majd ismét nem cigizek. ÉS kezdek sportolni ismét (így talán az akárhány kiló túlsúlyt is ki lehet védeni – nem hiányzik +7 a meglévő 92-höz (ami szerencsére nem túlsúly… 190 cm vagyok) … 🙂 ).
    Mnaszóval, MOSTANTÓL ismét nem cigizek! Majd esetleg leírom a blogomban én is, hogy haladok…
    További kitartást a leszokáshoz, el Lobo!

    Válasz
  17. el Lobo, ötlet: milenne, ha csinálnál egy al-oldalt: leszokok.joljarok.hu ? He? (A nyereségből nekem elég lesz csak 5%, mert ez tutira be fog jönni 🙂 ) És egy mailcímet, ahova mindenki megírhatja, hogy miről szokik le / akar leszokni, és azokat postolni. És meg lehetne hívni neves professzorokat, akik segítenének, tanácsot adnának… És mindenkinek (főleg ffiaknak) ajánlanánk, hogy ne olvasson Nők lapját… 🙂
    (Amikor írtam az előző kommentet már kb 3/4 órája nem cigiztem. Tehát már kb. egy órája nem cigizek, ethát ideje lenne rágyújtani. Nem fogok. 🙂 Az előbb nem írtam, de kb. 15 éve cigizek, sajnos.) Na, most ezt mondom…

    Válasz
  18. Sziasztok!
    Én úgy vagyok, mint Attila volt – pokoli! Ez már az ötödik nap, és mégis. Sőt, ma már majdnem… Mert Attila, igazad van, ez a rohadék kábszer, amit cigarettának hívunk, jó, pláne kávé után. Mind a hat kávé után!

    De pont ellenkezőleg vagyok, mint Tajhamér, annyiban, hogy körülöttem egy nép akar fogyni, de én meg nem, hiszen a 188 cm-hez most felhízottan is csak 67 kg vagyok. (Erre mondom, hogy kár tükörbe néznem, mert nem látom magam.)

    Zebrának is igaza van, hízunk itt rogyásra – majd még a végén sportolni is kell, mert a baj nem jár egyedül 🙂

    Válasz
  19. Kedves Tajhamér!
    Ezt még meggondolom!
    Lám, a nyereségre mindig akad osztozkodó, bezzeg a veszteséget vigyem csak 100 %-ban! 🙂
    Na, ezt gondolom meg! 🙂

    Válasz
  20. Tyű! Nagyon gratulálok, minden elismerésem és tiszteletem…
    Még 1-2 nap és túl leszel a fizikai elvonási tüneteken, aztán „már csak” a lelkiek maradnak.

    Válasz
  21. Ez tuti? Mármint ez a fizikai tüneti megszünés? Nagyon remélem, hogy ez valami tudományos izé, mert már kezdenek rojtosodni az idegeim!!!

    Válasz
  22. Hát tudományosan olvastam a neten… Az egyik helyen 5-7 napot, a másik helyen 7-10 napot írtak, de már egyik verzió sincs messze:-)

    Válasz
  23. Fél órája megkezdtem a hetedik napot. Jó, hogy éjszaka jön, mert az az egyetlen napszak, amikor jó!
    Két napot kéne egyszerre aludni, vagy hármat és akkor már benne lennék a tudományosan levetkezett tünetek elhagyásában vagy miben. Szóval nem száradna ki a szám, nem szédelegnék, nem akarnék agresszíven nekimenni azoknak, akik a magyar síkságra (a Duna árterére) M 6-os autópálya címén négy alagutat terveztek meg völgyhidat is.
    Amíg dohányoztam, addig csak legyintettem, hogy ezek nem normálisak, de így, nem bagózva az ilyesmit nagyon nehezen viselem…

    Válasz
  24. Ja, azt nem mondtam, hogy a hízáson kívül — mondtad, hogy az téged szerencsére nem érdekel — van még egy apró mellékhatás: olyan agresszív leszel, mint egy bérgyilkos, akit nem fizettek ki.

    Ja,még valami: ez a tünet elég lassan múlik el, de elmúlik. (Nekem majdnem fél év volt.)

    Későn szólok?

    Válasz
  25. En mostanaban kezdem komolyabban fontolgatni a leszokast… valamiert az a kepzetem, hogy nem lesz nehez. ami nem egeszen megalapozott, mert ha valamiert 1-2 napig nem dohanyzom, akkor elsirom magam ha koszonnek nekem 🙂 Viszont meg nem vagyok 30, es 14 eve dohanyzom… ahhoz kepest jol birom, vegulis nincsenek reggeli kohogorohamaim, influenzas meg eletemben nem voltam (bar evente legalabb egy, de altalaban tobb horgogyulladas azert ott van). Viszont mindenki azt mondja, hogy nagyon jo leszokni, illetve leszokva lenni, es kezdek kivancsiva valni. Vegulis tudatmodosito szer, foleg a napi 1.5-2 doboz mennyisegben, es kivancsi vagyok, milyen lennek, ha nem szivnam. Csak van bennem valami ellenerzes a leszokassal szemben. Nem tudom, miert. Talan mert egesz eletemben mindig mindenki dohanyzott korulottem.
    De remelem, hogy a fontolgatas elhatarozassa erik lassan 🙂

    Válasz
  26. Tíz hónapja nem dohányzom – de minden nap gondolok cigarettára. Hogy mekkora öröm lenne rágyújtani! Viszont tudom: elég egy slukk – és vége… Onnan kezdve nincs megállás.
    35 év dohányzásomból egyszer öt hónapig nem gyújtottam rá, és akkor egy slukk, merthogy megérdemlem…
    Igazuk van azoknak, akik azt mondják: a dohányos egy életen át rab marad.

    Nem a kedved akartam szegni, csak mondom, mire készülj…

    Válasz
  27. mindig későbbre halasztottam a rágyujtást, azt mondtam magamnak, hogy most nem, majd később.
    működik, már 18 éve

    Válasz
  28. Már 5. dohánymentes hónapomat taposom.Nem is volt olyan nehéz mint gondoltam.Fájt a torkom,nem tudtam cigizni annyira.Gondoltam,akkor meg már minek ha ezt is kibírtam.Azóta nem szívom.Eldöntöttem és kész.Az egész fejben dől el.De híztam már kb 7 kg-ot.De az én hibám.Sok kaja,kevés sport.
    Mondenkinek kitartás.
    Amúgy bármikor eltudnék szívni egyet.
    Jobb így nemdohányosan.

    Válasz
  29. El Lobo-A farkas!!!Hol vagy?Sikerült?Ugye nem estél vissza?!Veled érzek együtt a legjobban-pont ugy éreztem amikor leszoktam-7 hónapig birtam aztán egy hóeséses romantikus este „elkurvultam”dohányügyileg-azóta megint bagózok én állat…SOHA ne gyújts rá egyetlenegyre se.Most megint tervezem,de tudom,h iszonyatos lesz.

    Válasz
  30. Ja,és amikor pár hét múlva érzed,h rettenetesen hiányzik,az már nem hiány inkább vmi gyenge sóvárgás-hülyeség…Inkább hullámokban jön rá az emberre a kivánósság-ha ezt az időszakos érzéshullámokat kibirjátok,nagy levegő,rágó,fogmosás,ima stb. akkor egyre kevesebbszer jön a vágy.Az imát poénból irtam,bár a minap épp meg akartak tériteni…már majdnem bejött.

    Válasz
  31. Szia, itt vagyok!
    Már túl a nikotinmentes tizenegyedik hónapon!
    A minap a levegőből orron át beszippantottam más füstjét – és nagyon vegyes érzés volt. Egyfelől büdös, másfelől isteni. Az utóbbin meglepődtem. Hogy még mindig, bármikor menne a rászokás.
    Tudom, hogy csak egyszer, egyetlen slukk kellene – és visszaesnék. De nem tolok ki magammal, mert már könnyebb az ellenállás, mint az elején.

    Válasz
  32. Szia! Naggyon jó,h irtál-és a legjobb,h kitartasz!Gratulálok!!!Én most épitem az egomat egy határozott,sportos jó illatú nő(anyuci)legyek.Mondjuk nálam a fő baj még a túlsúly is és ha erre jön még-márpedig jön-pár kila,na akkor szegény páromat lenyomom békába tuti.És tudom,h hogy fáj ez a tetves leszokási folyamat.Tanár vok és attól félek,h kettéharapom a kis picurokat egy rossz pillanatomban…Azért gondoltunk pont erre az időpontra,mert addig nyaralunk,kaja pija cigi meg minden…De még nyáron el kellene kezdeni abbahagyni mert a szeptember rossz időpont.Szóval ha nem haragszol,biztos segitséget kérnék Tőled ,ha szenvedek-ha nem haragszol!!!

    Válasz
  33. A súly: igen, ezzel számolni kell, és nem csak azért, mert pótlékként eszünk, hanem mert a cigaretta elhagyásával javul az emésztés hatásfoka!
    Sporttal megtalálható a helyes egyensúly – hm, én nem találtam meg, mert lusta vagyok… Nagy baj persze nincs, csak kis pocak.
    De egy jóillatú anyukának ez is sikerülni fog!
    Ha segíthetek, ha szükséged van egy már nem dohányzótól eredő szóra – bármikor gyere!

    Válasz
  34. Hali Mindenkinek!
    én 4 hete nem dohányzom, 20 év után , és semmi sem hiányzik. hogy miért szoktam le, ? egy nap elkezdtem fulladni tőle. vagyis nem tudom mitol fulladok, szal le lehet tenni, így …:( is. :))

    Válasz
  35. Sziasztok!Olvassátok el Allen Carr könyvét!Nagyon hatásos!
    Én szívószállal imitálom néha a dohányzást,ha hiányzik,szivom azon keresztül a friss levegőt-ami vicces!Utána meg rágcsálom a szivószálat!Illetve finom teákkal(cukor nélkül)jutalmazom magam.Hülye leszek mégegyszer az életben rágyújtani!Semmi élvezetes nincs benne,csak a nikotinszörnyecske akarja h gyújts rá,etesd meg!És mivel drog,és függő vagy,megetetnéd,de ne tedd,mert minél többször eteted,annál nagyobb lesz benned a szörny!Nagyon jó érzés nem dohányzónak lenni!Olyan,mintha évekig szűk cipőben lennék,ami töri,marja,égeti a lábad,és most leveheted végre a cipőt!Kb. ehhez hasonló!

    Válasz
  36. Ez kb. a legális drog, bár nem tudom, h ki az az elvetemült, aki engedélyezte(tte) ezt!! Mindenki oda meg vissza, van, hogy a drog milyen ártalmas, meg énnemtudommégmi. Hát tessék! Ki tudja, mennyi „drogos” mászkál az utcákon!! Gondoljatok az életetekre! Hát megéri ez? És ha ez nem segít, akkor gondoljatok azokra, akik szeretnek titeket, aggódnak értetek, és nem akarnak elveszíteni!!! Értük – legalább- tegyétek le!!

    Válasz
  37. 23 vagyok 14 éves korom óta dohányzom. 9 év.

    Eddig azzal áltattam magam, hogy fiatal vagyok, úgyis leszokok, nomeg évekig csak 4-5 szálat szívtam naponta. Persze a főiskolán, pláne az egyetemen változott a helyzet. Bár az egyetemi évekre már elmaradoztak a bulik, a pia: viszont a bagó megmaradt, kb. másfél nap alatt elmegy egy dobozzal. (kb 15 szál cigaretta egy nap)

    Itt az idő változtatni. Eddigi nemdohányos rekordom egy hét (még a fősikolán).. a nemdohányzáselég jól ment, sajnos egy akkori háti betegségem kiújult és visszaszoktam. Valaki feljebb úgy fogalmazott: nem lehet egyszerre két fronton harcolni. Teljes mértékben egyetértek 🙁

    De most megcsinálom. Ha jól számolom már 2 órája nem gyújtottam rá.

    drukkoljatok! 🙂

    (én nagyon is örülni fogok a +kilóknak)

    Nemtudom olvassa-e ezt még valaki, ha nem hát jó lesz kordokumentumnak, ha meg igen hátha erőt / bármit ad az ide tévedő dohányzóknak, leszokni vágyóknak.

    Válasz
  38. Szia Purple Darkness!
    Részemről a drukk, hogy sikerüljön az elhatározásod! 🙂
    Jómagam ( már nem használom az El Lobo nick nevet, de arról be tudod azonosítani az én „bagó-történetemet”) még mindig nem gyújtottam rá.
    Ritkábban is jön elő a rágyújthatnékom, de olykor még mindig van. Ezt tudnod kell – hogy ne könnyű sétára készülj. De meg lehet csinálni.

    Válasz
  39. Végigolvastam a véleményeket, és a leghasznosabbnak az bizonyult nekem, hogy megjutalmazzuk magunkat a cigi helyett valamilyen édességgel, akármivel! 😀 Ez bejön, tényleg sokkal könnyebb így a leszokás 🙂
    Én 3 napja nem bagózom, eddig nem nagy teljesítmény, főleg a hétvégi bulitól félek..

    Válasz
  40. Egyszerűen csak le kell tenni, és soha többé rágyújtani 🙂 /12 év után akkor én ezek szerint a 3%-ba tartozom/

    Válasz
  41. 🙂 tudod!
    először azt hiszed az első hét óra nehéz… aztán azt gondolod az első 7 nap. Belenyugszol, hogy az első hét hónap. Aztán eszre veszed, hogy az első hét év.

    Végül is az első hetven év az gyalázatos a leszokásban:))))
    Csak bátran.

    Válasz
  42. Sziasztok,
    Én is többször leszoktam már 3 hónap 25 nap volt a leghosszabb idő.

    Most viszont már 6 hónapja nem gyújtottam rá.

    Módszerem egyszerű:
    15 év dohányzás után, éreztem, hogy nem tesz jót a szervezetemnek ígyhát elhatároztam leszokok.

    Ami nagyban megkönnyítette, hogy az első hónapban mindig volt nálam cigi!
    Fontos, hogy tudjam: bármikor megtehetem, hogy rágyújtok, van cigim.

    Amikor jön az inger, minden egyes alkalommal úgy döntöttem: megtehetnem, de nem teszem.

    Nekem ez segített.

    Válasz
  43. Kedves Hölgyek!
    Akinek van ideje, és türelme, annak a segítségét szeretném kérni!
    Egy kérdőív kitöltéséről lenne szó – természetesen névtelenül- , ami a várandósságról és a dohányzásról szól. Minél több kérdésre felelnek, annál jobban tudom összegezni az eredményeket.
    A kérdőív linkje: http://www.ripet.hu/feedback.php?kid=8ufpupjkiyoquc2l
    Segítségüket előre is köszönöm!

    Válasz
  44. Sziasztok, harmadik napja nem szívtam, de úgy érzem, bele fogok halni. SEMMI egyebet nem csináltam három napig, csak sóvárogtam egy cigiért. Nem szólok senkihez, veszekedem az asszonnyal 🙂 nem érdekel semmi. Úgy érzem, nem készültem fel eléggé a leszokásra.

    Válasz
  45. Tisztelettel tudatom, hogy napra pontosan ma két éve nem dohányzom!
    Nem állítom, hogy nem tudnék rágyújtani – de lám, segédeszköz nélkül, (ámbár a fogak elvesztésének rémével ráerősítve az akaratra), azért le lehet szokni.
    Tanácsot nem adhatok senkinek, csak a ténnyel szolgálhatok: ezt is meg lehet csinálni!

    Válasz
  46. Sziasztok!

    Nekem mostanában egyre inkább akörül forognak a gondolataim, hogy le kellene szoknom a cigarettáról..két legfőbb okom a pénz, és az hogy vékony vagyok, szeretnék felszedni pár kilót, de cigi mellett nem megy. Már egyszer leszoktam, bár csak két hónap erejéig, és pont ez az ami elriaszt, mert akkor az első két hétben még a fába is bele tudtam volna kötni, és félek hogy a munkahelyi és magánéleti kapcsolataimra is negativ hatással lenne a leszokás, ahogyan ez akkor is történt. Én biorezonanciára tervezek elmenni, hogy csökkentsem a kezdeti ingerlékenységet és a cigaretta utáni vágyat…ha van bevált módszer, azt szivesen várom.

    Válasz
  47. Sziasztok!
    Benneteket olvasva, most határoztam el, hogy én is végleg szakítok eme szokásommal, vagy minek is nevezzem?! Persze ez így ebben a formában nem igaz, mert nem lennék az oldalon, ha nem foglalkoztatna a kérdés. Többször letettem már, hosszabb, s rövidebb időre, de a véglegességet szeretném elsajátítani valahogy. Szóval újra nekivágok. Most elszívom életem utolsó cigijét.

    Válasz
  48. Elszívtam. Most elmegyek dolgozni, Egy sörözőbe, ahol jóformán csak dohányosokkal fogok találkozni, és holnap referálok az eredményről.

    Válasz
  49. Kerestem, egy jó kis blogot, ahol megvitathatjuk a sikereinket, kudarcainkat. Beletrafáltam.
    Itt senki sem drukkol. Igaz, ellen drukkerek sincsenek. 🙂

    Válasz
  50. Te csak azt hiszed, hogy senki nem drukkol neked 🙂
    De nem mertem rákérdezni! – nehogy ráerősítsek a kudarcra, ha az volna.
    De most meg merem kérdezni: na, hogy állsz?

    Válasz
  51. Köszönöm kérdésed, sehogy. Kitoltam hétfőre az új kezdetet. 🙂 Szeretem halogatni, aztán berágok magamra egyszer csak. Látom Te kicsit tartósabban teszed, bár ha visszaemlékszem nekem is volt 2 éves nemdohányzó időszakom. Akkor azt hittem soha többet nem fogok már dohányozni, aztán lám-lám nem így lett. Mindenkinek meg van a maga keresztje, nekem ez. Ráadásul a végletek embereként, nem csak szívogatom amikor bagós időszakom van, adok a formának. No mindegy, most erőt gyűjtök.

    Válasz
  52. Végigolvastam a hozzászólásokat,de október 2.-ával miért szűntek meg a bejegyzések? Mindenki leszokott?

    Válasz
  53. Úgy tűnik, nyilvános helynek vélik a netpolgárok a blogot is és azt gondoljkák – itt sem lehet rágyújtani! 🙂
    Pedig aki akar, az rágyújthat, aki akar, az beszélhet róla, aki pedig gyűlöli a füstöt, az azt is elmondhatja.
    Persze 62 hozzászólás nem kevés – lehet, hogy kiürítettük a témát?

    Válasz
  54. Én ma kerestem cikket a témában ,mert elszántam magam hogy 29 évnyi dohányzás után megpróbálok leszokni . ez ídő alatt 3x sikerült is !Nagyon remélem most végleg sikerülni fog ! kicsit nagyon félek tőle !!

    Válasz
  55. Kedves Judit!
    „kicsit nagyon félek tőle” – írod és ebben minden benne van. Szerintem először csak kicsit félj, aztán meg nagyon örülj, hogy sikerült! Én így csináltam 🙂

    Válasz
  56. Kedves László! Köszönöm biztató szavaid , valóban nagy szükségem van rá ,pocsék egy napom volt ,remélem egy két három nap és jobb lesz?!!

    Válasz
  57. Tulajdonképpen nem lesz még jobb, csupán magad is meglepődsz azon, hogy meg tudtad csinálni, s hiába gondoltad, hogy bele fogsz halni – mégse.
    Namégilyet! – gondolod majd büszkén, aztán meg azt: na, még ilyet! 🙂

    Válasz
  58. Csak olvastam, és olvastam…több, mint egy éve nem írt senki, én mégis írok…talán valaki olvassa, segítséget nem remélek/hetek senkitől, csak magamtól.23 éves vagyok és 10 éve dohányzom, soha nem fordult meg a fejemben, hogy leszoknék a szívásról. Amikor elkezdtem a kozmetikus szakmát, és magamtól is rájöttem, hogy a 2 együtt nem megy…még akkor is szívtam, a negatív visszajelzések ellenére. Nekem ne mondja meg senki mit tehetek s mit nem, jóformán ez volt az én egyetlen bűnös nagy örömöm, ami eléggé gáz…
    Közeledtével a szakmai vizsgának, a jövendőbeli munkaadóm, aki szívesen alkalmazna maga mellett, megtiltotta a dohányzást, mivel ebben a szakmában elfogadhatatlan őszerinte a büdös bagó…
    Jelenlegi helyzetem…NAGYON SZAR!!!!
    Már az első napokban(cigarettáztam!) csak a gondolat hogy nem gyújthatok rá…kétségbeejtő volt! Szó szerint remegtem! Reggel 5 szál.Munkahelyen semmi (nem merek, viszont széttép az ideg, így lehetetlen emberekkel türelmesen foglalkozni) és munka után úgyszintén szívom….reménytelen vagyok, tudom, érzem. Fontolgatom azt, hogy végleg leszokom, hisz gyereket szeretnék, ha nem másért akkor a környezetemért, hogy elviseljenek…

    Válasz
  59. Kedves Bernadett!
    Megértem Önt, tiszta őrület ez – mert nem belülről, hanem kívülről jön a kényszer (mégha okkal is).
    De van remény, mert megjelent Önben a belső késztetés is, a majdani gyerekének az egészségére gondol – és ezért már tényleg megéri megfontolni a dohányzásról való leszokást!
    Hajrá!

    Válasz
  60. Bernadett nálam ugyanez a helyzet , 10év bagó most vagyok 27.
    Sose gondoltam leszokásra , 2x próbáltam meg .
    Az egyik tartott 1 napig máig se értem hogyan bírtam.
    A legutóbbi pedig 15 óra és , pánikrohamtól kezdve volt minden , nem volt gyenge…
    Na szóval olvasgattam fórumon E cigiről , belevágtam jelenleg 3 hete hogy nem gyújtottam rá . Kisebb hiányérzet lesz , de járj utána mivel sok a gagyi E cigi / főképpen ami cigihez hasonlít../. Amit most használok jó likviddel simán jobb élmény mint az analóg , lehet használni bátran bárhol. Nem szennyezed se magad se a környezeted.
    Egy próbát mindenképp megér , persze ehhez is kell egyfajta elhatározás és akarterő de sokat fog segíteni . És élvezheted a nemdohányos lét előnyeit 🙂

    Válasz
  61. egy káros szenvedélytől nem lehet akarat nélkül megszabadulni,de lehet hogy az is kevés a környezetben lévő sajátosságok miatt,pl társaság,szülők,munkahely. nekem szerencsém volt,mert 5 nap elég volt,de nem a leszokáshoz,hanem a cigi gyűlöletére. 2004 aug.7-én a magasságom és a fiatal koromból kifolyólag,spontán ptx-t ,légmellet,(kilyukadt a tüdőm)kaptam. becsöveztek és 5 napig vákuumall szívták vissza a tüdőmet a helyére,de ezt nam akarom részletezni mert brutál volt. de a lényeg,hogy előtte 2 doboz sárga szofit füstöltem el naponta. mikor a szanatóriumban voltam,csak tüdő és szív betegek vettek körül,na meg a csini nővérkék. szóval mikor 6nap után felkeltem és ki tudtam menni sétálni a szanatórium parkjába,éreztem mindennek az illatát,de nem volt feltűnő változás. kivéve egyet,hogy éreztem valami kellemetlen szagot és elindultam abba az irányba,kb 40méterre egy hatalmas fenyőfa alatt egy eldobott,szétázott csikket találtam,ez ontotta magából azt a keserű ízt a torkomba. tehát a tanácsom a leszokni vágyóknak. ha nincsen elrettentő példa,nem fog menni,úgy hogy áztassatok be egy befőttes üvegbe 5-6 általatok elszívott csikket 1 deci vízbe,tegyétek rá a kupakot és hagyjátok valami árnyékos helyen 3-4napig. 4 napon egyetek sós vagy nagyon édes süteményt és szagoljátok meg az üveg tartalmát,egyezni fog a tüdőtök tartalmával,a hatás garantált,hányni fogtok ,úgy hogy ezt célszerű otthon elvégezni, VIGYÁZAT!!! A NIKOTIN HALÁLOS MÉREG NAGY DÓZISBAN,NE SZAGOLJÁTOK KÖZELRŐL,NE KERÜLJÖN A BŐRÖTÖKRE!!! A kesernyés íz a torkotokban emlékeztetni fog a hányásra,én így utáltam meg a cigit és azóta sem kísért,hogy újra rágyújtsak a koporsószegre. sportoljatok a fizikai erőléttől a jógáig bármit,megtisztítja a tüdőt és érezni fogjátok mindennek az illatát. nem kell tapasz,orvos,agyturkász,fogadalom,csak undor és sikerülni fog hamar.

    Válasz
  62. Látom régóta nem írt ide senki. Én most bukkantam rá erre a cuccra (most vált aktuálissá), így megosztanék néhány tapasztalatot, hátha egyszer majd segít valakinek úgy, mint ahogy nekem is segített itt néhány hozzászólás.
    A leszokáshoz én egy kicsit „átvertem” az elmémet. Elköltöztem már otthonról és egyedül élek, magamat tartom el. 13 évig szívtam a cigit (15 éves koromtól), az utolsó kb 5-6 évben napi 1 doboz simán, ha buli volt akkor kettő is elment(nem beszélve arról, ami néha elázott, vagy esetleg elhagytam egy-egy dobozzal, megesik). Azért ez nem kis pénz, és mivel magamat tartom el…számolja ki bárki, majdnem egy havi kaja. Már régóta le akartam szokni, ez volt az első motiváció: 740 Ft egy doboz cigi, a munkahelyem melletti kajáldában 650 Ft a napi menü…tehát? Nem dohányzok, és többet nem főzök ebédet azokon a napokon, amikor dolgozok…és még mindig előrébb vagyok anyagilag.

    Egyébként bringával járok mindenhova, 4 éves korom óta napi szinten bringázok, mostanság évi 4000-4500 Km-t tekerek. Ha nem dohányzok, időt nyerek. Azokat a 10 perceket, amit a cigi elvesz, ráadásul jobban is bírom a tempót (pár hét után már éreztem is, hogy olyan mint régen). Rengeteg időm lett…annyi, hogy nem bírom kitölteni. Néha már csak kínomban takarítok 🙂
    …de sorolhatnám még, mennyi sok pozitív következménye lett.

    Mi volt a trükk? Nem volt. Néha innen onnan kaptam egy-egy jó elszólást, a kedvencem egy keleti spirituális könyvből származik, ami egyáltalán nem a dohányzásról szól, csak valami kapcsán tök véletlenül megemlíti. Két dolog:
    – Hogy az ember változtasson valamin, el kell érnie az ELÉG VOLT! pillanatot. Van aki habzsolja a szenvedélyét, sosem elég belőle és a végén belehal. Többet ér mint az élete.
    – A dohányos ember is így szokott le. Volt két énje, a dohányzó és a nem dohányzó. Ellenségeskedtek, de igazából szorosan függtek egymástól. Majd egy napon a nem dohányzó elment a dohányzó mellett. Többé nem beszéltek.

    Nálam így jött el ez a pillanat. Régóta mondogattam, hogy le kéne szokni. Majd minden egyes szálnál megjegyeztem magamban, hogy nem is értem, minek gyújtok rá, mikor sosem dohányoztam. És nem figyeltem, csak a keserű ízére, hogy folyton kiszáradok tőle, és hogy fáj a tüdőm. Pláne bringázás előtt-után-és közben is már. Egyik reggel felkeltem, megittam a kávém, elszívtam egy cigit mellé, aztán mentem dolgozni. Beértem, kolléganőmmel még elszívtam két szál cigit, éreztem, fáj a mellkasom. És akkor azt mondtam, hogy itt ELÉG VOLT! Ez volt az utolsó. Az első 4-6 óra volt kemény…aztán elfelejtettem. 3 hét után ugyan még eszembe jutott néha, hogy de rágyújtanék. Viszont mindig arra gondoltam, hogy minek, hisz sosem dohányoztam. Amúgy is TÖK KÖNNYŰ megállni. Hangsúlyozom, sokan mondják, hogy nehéz. Mondjátok inkább, hogy KÖNNYŰ MEGÁLLNI! Nem baj, ha nem így van, az agyad egy idő után el fogja hinni. Azt is, hogy sosem dohányoztál.

    A kényes kérdés pedig, amit minden ismerősöd feltesz: mióta nem cigizel?
    Ha erre válaszolsz, halott vagy. Mert ha kimondod, hogy 3 nap, 5 nap, 1 hét, kinevetnek (pedig valahol el kell kezdeni nem?) és azt mondják, ugyan már, gyere gyújts rá. Mert irigyek, te meg mész is.
    Tök mindegy mikor tetted le. A mióta nem dohányzol kérdésre csak egy választ szabad adnod, legyen az bárki is, aki feltette: Sohasem dohányoztam! Ha emiatt vitáznod kell, hagyd ott a francba az illetőt…had egye a sárga irigység.
    Tudod miért mondom? 21-en dolgozunk egy helyen, 1 hónap után egymás után tették le a cigit a kollégáim. 12-en dohányoztunk, mi nyolcan letettük. A többiek is gondolkodnak rajta. Mert megértették milyen azt kimondani, hogy sohasem dohányoztam!

    Kitartás! ÉS csak egészségesen! 🙂

    Válasz
  63. Jé, már majdnem elfeledkeztem a leszokási jubileumomról. El Lobo – A farkas nick-néven írt bejegyzésem segített utána számolni:
    ÖT ÉV és ÖT napja vagyok NEMDOHÁNYOS.
    Azt hiszem, most már tényleg elmondhatom: leszoktam a cigarettáról!
    És az asszony se szokott rá vissza.
    Vagyis meg lehet ezt csinálni!!!

    Válasz

Hozzászólás a(z) Bognár László bejegyzéshez Válasz megszakítása