Filmes blog zokni nélkül – Méhes Karcsi példái

A CinePécs blogja körül

1.) Tegnap a sokadik megbeszélésre jött össze a CinePécs csapata, hogy október 8 és 11 között színvonalas programmal fogadhassuk majd a közép-kelet-európai első filmes rendezők fesztiválján a vendégeinket.
A fesztivál honlapja tegnap riadóstartot vett, és jómagam, mint a blog és még e fölött a teljes web marketingjéért felelős személy az aktivitás magasabb fordulatszámára kapcsoltam.
Ez nagyjából annyit jelentett, hogy Méhes Karcsival (író, költő, újságíró, blogger) beszélgettünk kicsit a blog műfajáról, mert kértem őt, hogy mint a fesztivál sajtófőnöke a CinePécs Blogot is tisztelje majd meg írásaival.

Bitang meleg volt tegnap, se rajta, se rajtam nem volt zokni – de ez korántsem jelenti azt, hogy lebecsülnénk a blog műfaját.
– Elvégre Einstein is zokni nélkül hozta össze a relativitás elméletet – közöltem én.
Mire ő:
– Faludy is zokni nélkül alkotott!

Közép-Európa legnagyobb alkotó bloggere

Ezt követően BDK dícséretébe kezdtem, Közép-Európa legnagyobb alkotó bloggerének nevezve őt, amit indokoltam is – és ezt csak azért hozom elő, mert BDK-t is szeretném megnyerni a CinePécs blognak, hiszen minden bizonnyal neki is lesz legalább egy mozis története.

Méhes Karcsival végül abban állapodtunk meg, hogy mégsem a zoknis hasonlattal élünk, hanem a meglazított nyakkendő kifejezést alkalmazzuk majd, a honlaptól való megkülönböztetés miatt, a blogra.

Indul a blog

2.) Ma megkezdtem a CinePécs blog megalkotását és elkövettem – még a blog rozoga volta ellenére is – az első bejegyzést!

***

CinePécs blog (PS. már elérhetetlen)

Méhes Károly blog

Balla D. Károly blog

***

A blog műfajáról és más hasznos megközelítések:
> Blog

“Filmes blog zokni nélkül – Méhes Karcsi példái” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Gratula!

    Már le is csaptam az új blogra; megkértem az engedélyt. 🙂

    Méhes Karcsi blogja nem szolgáltat RSS-csatornát,és a CinePécs honlapja sem (és egyéb hibái is vannak).
    Nem hatnál oda az RSS csatornák ügyében? Nem e lehetne e? 🙂

    Válasz
  2. Azt tudom, hogy a CinePécs BLOG RSS csatornáival nincs hiba, a honlap viszont nem az én asztalom – de természetesen szólok az illetékeseknek.
    És Méhes Károlynak is!
    Az általad „patronált” EKF-civilek bloggyűjteményben ott a helyünk, köszönöm, hogy „beveszed” a CinePécs blogot, és természetes, hogy néhány perc múlva az EKF-civilnek meg onnan lesz linkje!

    Válasz
  3. Köszönöm szépen kedves Barátom!

    Jelen blog már be is van szegelve a „Cég és Blog” kategóriába (ahol az és egy and-jel, amit nem akar a gépem kiadni magából, a kódját meg nemtom fejből 🙂 ).

    A Cine-illetékesek még nem mozdultak, az aloldalakra (információk) kattintva csupa adatbázis-hiba üzenet… 🙁

    Válasz

Szólj hozzá!