Gerillamarketing – tovább támadok! bejegyzés blog-óvodás koromból :-)

Gerillamarketing

A gerillamarketing terepén – egy egyetemi előadásra készülődve -, osztagtámadást indítottam a Google.hu találati tábláját uraló, elhízott, szivarozgató, önmagukat partizánnak nevező, de viselkedésükben nagyon is imperialista-gyanús, piacot uraló web-hely birtokosok ellen! A gerillamarketing szó beütésére a Google találati listáján, induláskor sehol sem álltam, de mára már az első húsz találatból nyolc az enyém! Az első táblán három magaslatot is elfoglaltam, rezeghet továbbra is a mű-partizánok Pierre Cardin-es „gatyaszára”!

Támadás és ellentámadás jellemzi az elmúlt hónapokat. Legutóbb azzal támadták meg rohamozó egységeimet, hogy nem külön írom a gerillamarketing szót, hanem egybe! Mivel az ellenfél három különböző módon is írja ugyanazt a szót, mondhatnám a kézigránátos láda kulcsát adták a kezembe!
Nyomban el is kezdtem hajigálni közéjük a nyeles gránátokat: az írásmódban megmutatkozó következetlenségükkel – áttételesen azt bizonyítom – egyszerűen a tükörfordítás(ok)ból élnek, nem egyeztetik a fordítottakat a magyar helyesírás szabályaival – miközben én új gerillamarketing szabályokat állítok fel és rávilágítok, hogy megverhetők. Azaz a kreativitás terén mérek rájuk újabb csapást!
Így egyebek mellett a Wikipedia oldalain is támadásba lendültem, megtekinthető a wiki gerillamarketinges vitaoldalán.

A gerillamarketing akademistái fáradt szemekkel bámulhatják: már a gerillamarketing fogalma sem azt jelenti, amit gondolnak. Osztag, osztagtámadás – mi lehet az? Pedig én ezt a gyakorlatban mutatom meg nekik!

Venceremos!

***
Osztagtámadás

Hogy milyenek az igazi gerillák? Íme: Partizánok (sperhaknival)

PS 2010.06.16.
Ma azt látom, hogy újra vírusos – erre a Google vészjelző szöveggel hívja föl a böngészők figyelmét – az önmagát Magyarország leg-jeként árusító fő-fő-gerilla, vagyis Guerilla úr honlapja. Nem először. Talán mondhatnók is: Magyarország legtöbbször vírusos gerillamarketinges honlapja az övé. Persze az is lehet, hogy összekeveri a vírusmarketinget a számítógépes vírusokkal valaki.

***

Az igazi gerillamarketingről: Gerillamarketing

“Gerillamarketing – tovább támadok! bejegyzés blog-óvodás koromból :-)” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Sziasztok!

    Köszönöm! 🙂

    (Amikor délelőtt feltettem ezt a bejegyzést, hivatkozva az „El Lobo – A farkas * gerillamarketing” blogomra (ellobo.freeblog.hu) még nem tudtam, hogy a gerillamarketingre specializált szatelit blogom estére „híresebb” lesz, mint a vezérblogom-szívemcsücske, azaz ez!
    Namindegy.)

    Viszont, kedves BéDéKá, a gratula visszafelé is érvényes, mert a http://bdk.blog.hu blogod, amelyet a maga igazi kategóriájában is (a KOMPLEX BLOG kategóriájában!) Közép-Kelet Európa egyik legjobb blogjának tartok, benne van a legjobbak csoportjában!

    Kedves Myrtille!
    Bár a zsűri „nem vette észre” különleges blogodat, a Myrtille Sörkert-et, számomra továbbra is kitüntetett net-hely. (Bocsánat, ha esetleg kellemetlenséget okoztam azzal, hogy én neveztem be a blogod. Mentségemre: az egy nagyon jó blog, miképpen KapitanyG blogja is!)

    Válasz
  2. Kösz. Tudod rendetlen mint én. semmi tematika, semmi besorolhatóság, központosítás meg kitudja mennyi mifene hiányzik még belőle, igaz figyelek, nehogy előforduljon vele az ilyesmi. de a sör.lap.hu – n kint van (azt hiszem ott) :)))
    nem tudom hogyan került oda.
    Köszönöm, hogy szereted sörkertet, a szívemcsücske:)

    Válasz
  3. Nagyon örülök, hogy végre használod a Blogtert és azon belül is az AC-t, mert végre újból rendeszeresn vannnak számomra érdekes bejegyzések ott.

    Gratulálok, hogy bejutottál Lobo koma! Én most sasjnos semmi ilyesmivel nem büszkélkedhetem, bár én is bejutóban vagyok, ha nem is a Goldenblogba. Liberális Gazdasági kabinet a célállomás, meg a GKM Stratégiai főosztálya. AZ egyik SZDSZ projekt, a másik ‘szimpla’ karrier, de ha a kettőt össze tudom kapcsolni, abból rendkívül vicces dolgok is kisülhetnek, valami olyasmi, mint amikor egy gerilla az establishment részévé kezd vállni. De a tizes döntő arról szól, hogy nem én vagyok az egyetlen a gerillaklubban 🙂

    Az újkori gerillák bizony annyiban eltérnek előfutáraiktól, hogy fel kell, hogy készüljenek és talán fel is vannak készülve az intézményesülésre, nem úgy mint pl Guevara.

    (Remélem nem voltam túl zavaros)

    Válasz
  4. Kedves Urbangeri!

    1) A gratulát köszönöm!
    2) Céljaid eléréséhez sok sikert kívánok!
    3) Amit az újkori gerillákról mondasz, az elindított bennem egy sor gondolatot, talán egy külön posztot is írok erről!
    Ami biztos (hipotetikusan):
    a) normális gerilla nem akar halott gerilla lenni!
    b) nem önmagában a folyamatos harc a cél, semmi esetre sem a rombolás, a harc csupán eszköz a gondolatok érvényesítéséhez
    c) a modern gerillának nem lehet hiba a felkészültségében, többet kell tudnia, mint azoknak, akikkel viaskodik. Ui. ha „csak” annyit tud, mint az ellenfelei, akkor semmi sem indokolja a győzelmét!
    d) a modern gerillaharc lényege az egyén oldaláról: nem szokványos úton (mivel a szokványos úton ez lehetetlen, vagy kibírhatatlanul hosszú folyamat) jutni olyan pozícióba, hogy hatással lehessen a döntési folyamatokra azon a területen, amely a gerilla érdeklődésének a középpontjában áll (pl. Pécs és a blogkultúra, EKF és a blog stb., amelyben a lényeg: az ellenőrizetlen, de felelős nyilvánosság megteremtése, a demokratikus párbeszédhez szükséges kritikus tömeg elérése…) Korszerű ismeretek, kritikus hangvétel, DEMOKRATIKUS VERSENY kikövetelése – talán ezek a legfontosabb kulcsszavak.
    Hipotetikusan ennyi.
    Venceremos!
    Üdv neked Commandante

    Válasz
  5. Megjött a mél, a mélábúról szóló (vicces) írással, teszem is föl! De előtte kérlek, küldj egy Panaszkórusos képet is!
    Mindkét dologért köszönet 😉

    Válasz

Hozzászólás a(z) EL LOBO - A farkas bejegyzéshez Válasz megszakítása