Az utcán tanulom a marketinget
Ma reggel „fontos beszélgetésre” mentem, „fontos helyre”, s az épület előtt még szívtam egy mélyet a cigarettámból. Ezt a pillanatot ragadta meg egy hajléktalan polgártársam, odalépett hozzám, s egy szál cigarettát kért! Elmerülve gondolataimba – és talán a hely magasztos szelleme is -, szó nélkül elővettem a cigarettásdobozt, kinyitottam, s nyújtottam felé. Ő, mintha csak remegne a keze, egyesével minden szálat komótosan megtapogatott! Ekkor leesett a tantusz – na, ezt szopogasd ezután haver! – üzenték szorgos ujjai!
Választhattam – vagy kidobom az egészet, vagy neki adom. Egy ilyen jó marketingessel mégsem szúrhat ki a másik – szóval övé lett a pakk! (De hogy én mekkora balek vagyok!) 🙂
További kalandom az utcán:
REGGELI MARKETING: CSAPJUNK A LECSÓBA!
És ahol a marketing lakozik:
Szerintem ez egy régi trükkjük. Már én is jártam így!
A legdurvább viszont, ha kihúzol neki egyet, akkor sértett fejjel rádnéz és megkérdi:
„Mi van vazzegh? Az uccán lakok, jó hogy dzsuvás a kezem.”
Na így tegyél jót! 🙂
Van megoldás! Legyen nálad mindig egy másik doboz is – egyetlen szállal.
Vagy nem járok a belvárosba, ahol ezek a dörzsölt hajléktalanok fungálnak! 🙂
hát, én a kezébe adom azt az 1(2) szálat, sértődjön be, nem érdekel. amúgy sz.tem évközben a Rókus is igazán veszélyes hely: volt olyan napom, hogy hárman álltak ott, nekem kétszer kellett oda-vissza mennem… kész túlélőtúra volt 🙂
Szia Bogica!
Tudom kikről beszélsz! Én úgy rendeztem velük a „kapcsolatom”, hogy egyszer vettem tőlük egy újságot, adtam egy csomó „borravalót” meg egy doboz cigarettát – és azt mondtam: barátságom jeleként ez most mind itt van, de tőlem soha ne kérjenek semmit, mert megharagszom!
És tényleg nem kérnek. (Miközben másoktól igen, s olykor agresszíven.)
Mindenesetre a már nem hordott ruháinkat gyűjtőhelyen adjuk le – oldva a lelkiismeretünk gubancain.
Amúgy meg azt gondolom, nem egyesével tett gesztusokkal lehet megoldani ezt a jelenséget, mármint a hajléktalanságot!
ezzel az utolsó mondattal teljesen egyet értek. ezért is van az, hogy pénzt nagyon ritkán adok, cigit szoktam csak, az amúgy is kéznél van, meg a ruhákat mi is a gyűjtőbe tesszük. mert úgy gondolom, hogy adhatok egy 10est, 20ast vagy 100ast, max. iszik belőle egy kisfröccsöt, de a problémája nem oldódik meg tőle.
a barátom szokta azt csinálni, hogy amikor odamennek pénzt kérni, és hozzáteszik, hogy ételre kell, akkor azt mondja, hogy bemegy velük egy boltba, vesz nekik kaját. ált.ban furcsán néznek, volt, aki elfogadta, de volt olyan is, aki ezek után 2 mp alatt eltűnt.
Vajon hajléktalanokká válnak-e a Rádiótól elbocsájtott munkatársak? Most alakítottak egy társaságot. A cél alighanem nemes, de a honlapjuk eléggé… Hm… Itt lehet véleményezni:
http://bdk.blog.hu/2007/08/11/tarsasag_a_kozszolgalati_radioert
Mi Bp-en gyakkran a Madách-téren szoktunk parkolni, ott hajláktalanokból kiemelkedett önkéntes terelőemberek próbálják hasznossá tenni magukat azzal, hogy integetnek, terelik az új jövevényt az egyetlen üres helyre. Általában fölöslges a buzgolkodásuk, a pici teret két nézéssel fel lehet mérni. Aztán kiszállásnál persze sündörögnek a kocsi körül. Muszáj nekik pénzt adni, hiszen „dolgoztak”. Én még meg is bízom őket: figyeljenek a kocsira, nehogy valami nagymenő meghúzza. Úgy tesznek, mintha komolyan vennék a megbízást. Én is.
hja…kellemetlen az ilyen…ám welem olyan törtrént, hogy a csöves, mikor nyújtottam feléje a dobozt, azt mondta, hogy inkább én vegyek ki neki egyet, mert nem akarja öszekoszolni a többit…….szal igen…wannak meglepetések
Kedves Pukker!
Ez melyik országban történt? Melyik városban? 🙂