Hány óra van Frankfurtban?

Az idén fura ajándékokat kaptam a szülinapomra. A „pendrájvom” történetét, mint szakmai tárgyét, a szakmai blogomban tettem közzé: Szülinapi ajándékom: 4 GB-os SONY MICROVAULT
Néhány nap késéssel, de annál nagyobb szeretettel faliórát is kaptam, amit örömmel csomagoltam ki, s amikor az elemet belé helyeztem, iszonyú tempóban nekieredtek a mutatók, mintha megőrültek volna! Keresve a szörnyű sietség okát, ráleltem a titokra: Radio Controlled!

 Azaz, egy Frankfurtban elhelyezett rádió adó tartja benne a mindenkori pontosságot, rádiójelek zabolázzák benne a múló időt. Tehát ezért igyekeztek az én mutatóim 12 óráról el, hogy mihamarabb elérjék az esti nyolcat. Igen ám, de 16 óránál megállt a menetelésük, leállt a tempó, és teljesen abbamaradt a mocorgás!

A leírás szerint nincs semmi gond, konstatáltuk, most várja a rádiójeleket. De Frankfurt roppant messze van, az előírt negyed óra után sem történt semmi, sőt egy óra múlva sem. Vittük ablakhoz, aztán lifttel fel a tizedikre – de semmi!

Más ugye, este a Rókus domb alján kutyát sétáltat, de mi a lányommal az órát sétáltattuk meg!
Aki látott minket, ahogy keressük a jó irányt a bazi nagy órával forgolódva a domb tetején – az gondolhatott rólunk valamit!
Na, de ennek az órának a Rókus teteje sem volt elegendő, hogy beszopja a távoli időtejet, 16 óra, slussz-passz!

Reggelve kelve, ahogyan ez itt szokás – nem tejért mentünk, mint János és Tamás, hanem ugrottunk nézni az órát. És csoda lőn, ment, mutatta a vidám időt!

Csakhogy…

Vagy három napja pontosan egy óra késésben áll. Ha tudja valaki, hogy Frankfurtba most hány óra van: könyörgöm, írja meg!

“Hány óra van Frankfurtban?” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. az órás késést minden bizonnyal az adja, hogy nincs átállítva a szerkentyű a nyári időszámításra. keress rajta ilyen opciót!
    egyébként pedig úgy tudom, a használati utasításban benne van, hogy minden nap sétáltatni kell!

    Válasz
  2. Sziasztok!
    Gondoltam én, hogy a humán értelmiség siet a segítségemre 🙂 , amit egyébként köszönök!
    De ezen az órán nincs semmiféle pöcök, s ha jól látom a megadott webhelyeken, akkor Frankfurtban is annyi van, mint nálunk, elvileg.
    Azaz GMT + 2 (Summer Time). Ezek szerint az én órám GMT + 1 mutat (Standard Time).
    Na, akkor most mi a bánat legyen? Szedjem szét?
    Na jó, este még kap egy esélyt, megsétáltatom! 🙂

    Válasz
  3. Szia BDK!
    Nem volt időm órasétáltatásra, így kivettem belőle az elemet – majd visszaraktam. Fakezű megoldásom zseniálisnak bizonyult: fél óra múlva a jó időre beállt.
    Ez az óra szerintem egy marketing tanár: elérte, hogy örökösen rá figyeljek! A módszerét ki fogom próbálni a neten – tudod, így szoktam eltanulni a jó fogásokat! 🙂

    Válasz
  4. Szia Myrtille!
    Ezt tapasztalatból tudod? Te hánykor sétáltatod az órád? Reggel vagy inkább este? 🙂

    Válasz
  5. Remélem nem késtem sokat.
    Utólag is boldogságos születésnapot Harcostársamnak! :))

    Nekünk is van ilyen önbeállítós óránk (kicsibe), az elemcsere után akár néhány nappal, de magát állítja be.
    Szóval nem kell őt sétáltatni sem, csak kis türelem, nem figyelni rá!
    Ajánlom Neked is, meg aztán virtuális alkat vagyok, s látni vélem Pécs lankáin szikár alkatod bolyongni egy faliórával a karján:DD

    Válasz

Hozzászólás a(z) BDK intranet bejegyzéshez Válasz megszakítása