Híradó a kereskedelmi televíziókban

Tegnap este az egyik kereskedelmi csatorna híradóját néztük – a másikon sporteseményt adtak a beetetett időpontban – és arra gondoltam, hogy ezt a műsort nyilván falusi öregasszonyok kedvéért készítették, akik e váratlanul napsütéses novemberben kint ülnek a ház előtti padokon és kéjes gyönyörrel ecsetelnek egymásnak mindenféle rémtörténeteket, amelyekben autósok ütnek el gyalogosokat, amelyekben a reccsenő csontok zaját is megörökítik, vagy utánozzák legalább – reccs-reccs – és ömlik a sebekből a vér – blutty-blutty -, mint árván maradt gyerek szeméből a könny egy gyilkosságokkal teli délutánon.

Ők, mármint a tere-fere koronázatlan királynői sem csinálhatnának szebb, csonttörésben-vérben gazdagabb híradót!

Tegnapelőtt a másik csatorna adott helyt a híradós kultúra legszebb napjait idézve a népi megfigyelések igazságának, teret adva az ország és a világ legfontosabb történéseit egybefogó hírműsorok esszenciájának, a bölcs ember, a népi hős megnyilatkozásának.
Egy volt ő közülünk, egy, akivel azonosulhattunk, egy, aki ki meri mondani e hazug országban az igazságot. Emigyen szólott:
„Eddig csak a tehenek szartak a Balatonba, ma már az emberek is!”

Ez már a felülmúlhatatlan csúcs polgárpajtások, ahogy a nagy kereskedelmi televíziókban megújítják a  híradó műfaját, tökélyre fejlesztve a történések bemutatását, a leglényegesebb események kiválasztása által. Ma már nincsenek titkok, minden este megtudhatjuk az egész országot érintő igazságot, hogy Náncsi néni hova szart.

Hírek, híradók – tv, rádió

Nem kell ahhoz pörzsölő vagy más műszer, hogy az ember arra az álláspontra jusson, hogy a kereskedelmi televíziók, nevezetesen az RTL Klub és a TV2 híradói, megalakulásuktól kezdődően, folyamatosan lecsorogtak a nívótlanság, az alpáriság, az igénytelenség, a legalacsonyabb szintű közizlés(telenség) kiszolgálásának mély völgyébe. Számos alkalommal tettem szóvá magam is, hogy a kereskedelmi híradók tartalmát, szerkezetét és megvalósításának módját a szegényesség fogalmával lehet a legjobban leírni. A nyakra-főre mutogatott, elunt vágóképek mögött „a falu szomszéd utcájában történt” kriminalizmusa váltotta fel az ország eseményeit értőn taglaló, valódi hírműsorokat.

Ilyen szempontból védhetetlen a televíziók mostani álláspontja az országgyűlés által elfogadott megszorítással szemben (csak 20% krimiidő a híradókban), mintahogy az országygűlési döntés maga is védhetetlen.

Megszületésének fejlődéstörténetét ugyanúgy írhatjuk le, mint a híradókét: a magyar politikát is egyre inkább jellemzi a nívótlanság, az alpáriság, az igénytelenség, a legalacsonyabb szintű közizlés(telenség) kiszolgálásának mély völgyébe csúszás, ahol most a kereskedelmi csatornákkal találkozott…

Szó nincs arról, hogy örülnék ennek a találkozásnak! A hírek se így, se úgy nem jutnak hozzám el hírként, mindenképpen csorbult és csorbul a nyilvánossághoz tapadó jogom (és a sajtószabadság is)!
A zárójelbe gyömöszölt szót viszont mielőbb ki kell a zárójelből szabadítanunk!

***

Korábban a televíziózásról:

Média: hazugság és őszinteség a tv-ben

Karcsika a televízióban

Szólj hozzá!