Karácsony: régi idők mozija (Super8)

Szuper lesz, bekapcsoljuk a Super nyolcast

Ajándékozás után, mikor már mindannyian kigyönyörködtük magunkat, s túl voltunk az izgalmakon (tudnillik, vajon tényleg sikerült-e örömöt okoznunk az ajándékkal), megvacsoráztunk s bámészkodtunk kicsit az ablakban: hiszen pilleként röpködtek a „fehér karácsony” pihéi, szépen betakarva az utat, a fákat, a várost.
A „Kicsinek” jutott eszébe a régi vetítő a szuper nyolcas filmekkel.

Ó idők, ó erkölcsök! – kiállthatnánk fel, s a legalább huszonöt éves vetítőbe befűztük az ORWO filmtekercset, amelyhez később a „korszerű” Agfa hárompercesekből is jónéhányat hozzá ragasztottam.

– Villanyos! – kiálltottuk a régi idők emlékére, mikor befűzve állt a kattogni kész, büszke ipari termék, a hajdanvolt Csehszlovákia fényessége, a Meopta. Kisebbik lányom, mint a villám ugrott, a villanyoltási feladat megtiszteltetésével.

Nagyjából tíz percig bírta a gép az önfeledt szórakozás hangjait, a nosztalgia szülte sóhajokat, a vidám percekben a gurgulázó nevetést – és akkor egyszercsak bűz csapott ki belőle.
– Álljunk kicsit le! – mondtam, a villanyos méltatlankodva kapcsolta a fényt, kelletlenül hagytuk félbe a vetítést.
Kis szünet után újra kezdtük – volna. De már a vetítő izzója sem gyulladt ki, s a tekercsek is mozdulatlanná merevedtek a gép oldalán.

Szétszedtük a KGST-ipar egykori büszkeségét, s láttuk, a fránya gumianyag, amelynek az áttételeken át hajtania kellett volna a belső kócerájt, teljesen gyurmaszerűvé változott, szétfolyt, nyúlóssá lett, s így használhatatlanná vált a gépezet.

Na, majd jövő karácsonyra felújíttatom. Esetleg húsvétkor újból mind a négyen együtt leszünk? Akkor hamarább kell az a nagyjavítás!

“Karácsony: régi idők mozija (Super8)” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Sziasztok! A karácsonyhoz hozzá tartozott, hogy a régi számítógépem is feldobta, véglegesen a talpát!
    Ma újat kellett beszereznem. Ám ezen Vista van, a DeskLaser Minolta magocolor 2200-esem felinstallálásával kezdtem: azt nem lehet Vistához! (Most töltettem a színkészletet 45 rugóért.)
    És most megyek sorba a régi külső eszközökön: Az Epson Protecsion 1670 fölment. Eddig egy egy az állás.
    Úgyhogy bocsesz, de ezzel most elleszek egy darabig 🙁
    Most főzök egy jó erős kávét 🙂 , hogy Kaktuszka óhaja is teljesedjék: az újabb kávéfőző robbanás!

    Válasz
  2. Jajj Farkas, remélem soraim egészségben, épségben találnak a kávéfőzés és a számítógépmizéria után. Vigyázz magadra!

    Válasz
  3. Szia!
    Nem robbant, mármint a kávéfőző – én robbanok mindjárt fel!
    A Vista miatt! Az Acorp fax modem is veszteséglistára került. Tehát pillanatnyilag egy színes lézernyomtatótól és egy fax modemtől búcsúzhatom. Az XP-ről még élő korában kimentett ftp kapcsolatok sem menthetők át, egyesével pötyögöm azokat, már amelyiknek tudom a jelszavát. Mert a többi kiolvasható a cwxftp.ini-ből, de mivel nem tudom átmásolni a kódolt jelszavakat, annyi (nekem), mintha ott sem volnának.
    Vista mentes szép estét kívánok! 😉

    Válasz
  4. Hurrá, emberek! Új közmondás született: Felüdít, mint Vista után a régi XP!
    Nemeskéri Kornél barátom a régi vinyót úgy mentette meg, hogy az új gép (négymagos proci, Gigabyte alaplap, csupa csemege ezmegaz) úgy működik XP alatt, mintha mi sem történt volna. Nyomtatok, faxolok meg minden, mintha azt sem tudnám, mi a Vista.
    Ám ami Kornélnak 2-3 óra volt, az nekem előtte rémálom és szenvedés – pl. a régi XP-nek fabrikált partíciót a Vista, amellyel a partíciót létrehoztam: kiköpte.
    Még egy közmondás: kiköpi, mint a Vista saját magát!
    Szóval, kedves Tarjáni barátom, úgy lett, ahogy mondtad: XP-vel működik az új asztali gépem.
    Vajon ki a célközönsége a Vistának?

    Válasz

Hozzászólás a(z) tarjani bejegyzéshez Válasz megszakítása