Pécs mint Európa Kulturális Fővárosa
Közismert tény, hogy 2010-ben Pécs lesz az a magyar város, amely büszkén viselheti majd (az országot is képviselve) az Európa Kulturális Fővárosa címet. Aki nyomon követi a felkészülés eseményeit, az meglehetős szkepticizmussal figyelheti az áldatlan csete-patékat. Ahogy a város vezetése és a projekt menedzsmentjének egy része, valamint a civil szféra egyes szervezetei között áldatlan viták dúlnak.
És mindez nem újkeletű!
Ha rápillant valaki a projekt hivatalos honlapjára, visszamenőleg is olyan híreket, újságcikkeket és egyéb megnyilatkozásokat láthat, hogy szinte nem is hisz a szemének.
Pécs: kiderült, nem normális a helyzet
A legújabb fejleményekből két fontos elem. Egyfelől: lemondott Takáts József, a pécsi pályázat írója, indokaival szintén itt ismerkedhet meg az érdeklődő.
Másfelől: Szili Katalin, az országgyűlés elnökasszonya, pécsi képviselő, ígéretet tett a helyzet normalizálására.
Az egész „ügy” olyan, mintha Csepeli György Szociálpszichológia c. könyvéből lépett volna elő, az Ellenállás az attitűdváltozással szemben c. fejezetből, mintegy annak illusztrálására.
Itt pl. az olvasható a Kommunikáció szakasz alatt, hogy a korlátlan nyilvánosság hatására az emberek elbizonytalanodnak, s szorongásuk feloldását egy tekintélytől fogják remélni.
Isten óvjon bennünket ettől -teszem hozzá, éppen elegendő tekintélyt termelt már ki a város. Sem újabb tekintélyre, sem a meglévőknél akkumulálódott mennyiség növelésére nincs szükség!
Kisvárosi álnagyságok nagyvárosban is működhetnek
Ámbár az is igen helytelen megoldást nyújt, ha a nyilvánosság eleve csak az egyetértőkre számít.
Ahogy Csepeli György fogalmaz:
„… a kisvárosi álnagyságok, a kritikát elfojtó provinciális féltehetségek körül kialakult egyoldalú felmagasztalás rendszere és az ellenvélemények elnémítása jellegzetes terméke ennek a helyzetnek. (Ti. ha egyoldalú a nyilvánosság.)
Tehát amit Pécsett remél a büszke polgár, az az optimális helyzet és az optimális nyilvánosság megteremtése. Ekkor „a gyakorlat rostáján sorra kiszűrődnek a bukott vélemények és nézetek, míg a versenyben maradók – a tolerancia, empátia, kompromisszum – feltételeit teremtik meg.”
(Csepeli György, Szociálpszichológia, Osiris Kiadó – Budapest, 2002.)
Ez az, amiben városi polgárként érdekeltek vagyunk, ezt szeretnénk, s ha lehet, akkor ezt támogatjuk!
Kiegészítő információk:
2023-ban Veszprém lesz Európa Kulturális fővárosa
1
holczer
2006-07-10 11:55:58
?a kisvárosi álnagyságok, a kritikát elfojtó provinciális féltehetségek körül kialakult egyoldalú felmagasztalás rendszere és az ellenvélemények elnémítása jellegzetes terméke ennek a helyzetnek?.
Ezek szerint Budapest kisváros? 🙂
2
Bognár László
2006-07-10 12:09:07
Kedves Holczer!
Kis ország, kis városokkal 🙂 – mondanám, de a konkrét helyzet konkrét elemzése előbbre visz! 🙂
Egyébként, ha tréfás kedvünkben vagyunk: fogadni mernék, ha nem írtam volna városnevet és konkrét projektet, és az általad idézett rész ki lenne emelve, most számos város ismerne magára, s dőlne mindenünnen a felháborodás!
3
holczer
2006-07-11 11:50:08
Kedves László!
Nem fogadok, mert Te nyernél. Mesélhetnék én is más városunkról, de akit idéztél, budapesti, és ő „kisvárosizza” és „provinciálisozza” azt a gyakorlatot, ami milliós nagyságrend esetén a ciki igazán, és ez így már megér egy kommentet. 😉
Üdv: Marci
4
Bognár László
2006-07-11 22:22:14
Kedves Holczer Marci!
Most olvasgattam a neten az ECHO c. lapot, s egy igen érdekes részt találtam benne arról, hogy egy magyar város a máshonnan érkezett szemével milyennek is látszik:
”Itt, ha valakivel üdvözöljük egymást, s az egy üzletben történik, a másik ember nem a szemembe néz, hanem a bevásárlókosaramba. Ha a találkozás egy vendéglátóhelyen történik, a másik ember nem a szemembe néz, hanem a tányéromba, poharamba. Ha a találkozás során együtt vagyok valakivel, nem rám néznek, hanem arra, akivel vagyok. Nem rám kíváncsiak, nem rám tekintenek, hanem arra, hogy nekem mim (mennyim) van…
S ez alatt az itt töltött másfél év alatt én is azt tapasztaltam, hogy a magyar mátrix alig pár elemű. A dicsekvés ? irigység, és a panaszkodás ? káröröm tengelyén helyezkedik el szinte minden társasági érzelmi megnyilvánulás. ”
P. Müller Péter: Levelek Pikszből, a kultúra fővárosából; ECHO; 2006 május 2. szám.
http://www.echopecs.hu/index.php