Márpedig kisember nem létezik, csak politikusi fejekben

Két kisember
Kisemberek

Olvasom a Lendvai Ildikó pártasszonnyal készített interjút a NOL-on, minden ötödik mondatában ott viszolyogtat a kisember megfogalmazás. De ki a bánat nevezi és tekinti magát kisembernek ebben az országban?
Ha van kisember, akkor nyilván létezik nagyember is. A nagyember pedig biztosan olyan, mint Lendvai Ildikó: lehajol a kisemberhez, megsimogatja a haját, eligazítja rajta a szegénység kabátját, olcsó könyvet ad a kezébe, hogy okosodjon.

A kisember nagyember ellentét feloldása

Bármily idilli is ez a kép, szeretném tüstént bemondani – a pirosnegyvenszázulti mintájára – a lóf@szt.
Ez azt célozza, hogy ezt a nagyember-kisember relációt tessenek a politikus urak és hölgyek elfelejteni.
Ugyanis nem így működik a dolog.
Hanem úgy valahogy, hogy azt mondta itt egy választás alkalmával néhány millió ember – a munka és a tőke közötti ellentmondások oldásán át kívánja az országa és önmaga gyarapodását és fejlődést megvalósítani. Azt mondta, hogy szabadságot, igazságosságot, szolidaritást akar!

Ez a néhány millió ember nem kisember volt, hanem az egyik falun élő tanár, a másik városi kisiparos vagy esetleg segédmunkás, a harmadik meg nagyvárosi értelmiségi, a negyedik vállalkozó, az ötödik multinál munkás és így tovább. Egyetlen kisember nem volt köztük! Merthogy kisember nincs, nem létezik.

Ebből következően nem nagyembereket választottak, hanem képviselőket! Még a pártok is az ő megbízásukból éldegélnek errefelé, mégha ez a néhány millió nem is tagja Lendvai pártasszony pártjának, sőt semmilyen pártnak.

Szóval most úgy állunk, hogy be van jelentve a lóf@sz. Hogy világosan mutatkozzék meg a valóság.

“Márpedig kisember nem létezik, csak politikusi fejekben” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Igen. Szerintem sem léteznek kisemberek, csak maga a „kisemberség” a kisember-szerep – mint pl. a hősé , az árulóé, a vezéré – létezik, amely szerepekhez mind sajátos értékek tartoznak, melyek a viselkedésben, a tevékenység során jelennek meg, a hasonulás és elkülönülés, a konformizálódás és az önállósulás rendkívül összetett folyamatai közepette érvényesülnek. És ugyanígy nagyemberek sem léteznek, csupán a nagyemberség az ő szintén sajátos szerepkészletével.

    A kisember fogalmát a XIX.sz.-i orosz irodalom teremtette meg (Gogol, Csehov,Tolsztoj). Aztán Kafka szól a XX. század irodalmában, az elnyomott, a magát mindenütt bizonytalanul érző, helyidegen kisember perifériális nyomoráról, a kiszolgáltatottságról.

    Heller Ágnes Aczél Györgyöt nevezte tipikus felemelkedő kisembernek , „aki több arccal rendelkezett”.

    Popper Péter arról beszél, hogy „Nem szabad megfeledkeznünk egy furcsa lélektani paradoxonról sem. Az önmaga jelentéktelenségétől szenvedő kisember önértékelése – bár az énje zsugorodik – tömegben megnő. ”

    Namármost ha belegondolunk, hogy miféle és mekkora szerepzavarok között – és bennük – élünk, hát bevezethetünk újabb fogalmakat, mégpedig, a kis-nagyember, és a nagy-kisember fogalmát!
    ::))))

    Válasz
  2. A politikusoknak egy nagy örömük van, hogy elitnek képzelik magukat. Keresik az ehhez szükséges alapokat, a sikereket. De ilyenek nincsenek. Ezért leszek kisember. Kisemberré fogalmaznak. Hátha így ők nagyemberekké lesznek. Ez az utolsó lehetőségük.

    Válasz
  3. Csehov csinovnyikja rémlik fel előttem, Malvina szavai után – nehogy ráprüszköljek valami nagyemberre. Esetleg éppen – beleborzongok – Lendvai Ildikóra. Most a H1N1 idején. Brrr.

    Válasz
  4. A csinovnyik – Csehov szerint – az orosz társadalom torzító hatására annyira összezsugorodik a rang előtt, hogy megszűnik embernek lenni.

    Válasz
  5. Igen, nagyon súlyos, mert lódítasz 🙂
    Ha ilyen volna az átlag, akkor a politikusasszony nem merne lehajolásról beszélni, hanem azt mondaná:
    – Felnézünk az ország választópolgáraira.

    Megjegyzem, ezt most is mondhatná 🙂

    Válasz
  6. Márpedig átlagember – se kicsi, se nagy – sem létezik. Könnyű és súlyos ember viszont, annál inkább! 🙂

    Lobo!
    Nem „Milyen nap van most?”, hanem „Milyen nap van ma?”! 🙂

    Válasz
  7. Egyetértek átlagember ügyben. Bármennyire egyszerűvé tenné is a politikai gondolkozást és pláne a politikai meggyőzést, mint cselekvést az átlagember meg a kisember kategóriák használata – az egyének nélküli politizálás nem működik.

    (Köszönöm a „milyen nap van ma” megjegyzést. Készen vettem át a capchát – a robotszűrő ellenőrző kérdés programját – és abban így szerepelt. Javaslatodra átírtam.)

    Válasz
  8. Csak kicsit lódítok, de igazam van.
    Ez a nap dolog, ez meg is lepett. Nem is tudtam elsőre kommentelni 😀

    Válasz
  9. Na, akkor örülök, hogy nem csak engem zavart! Persze, ha angolul lett volna értelmetlen, akkor észre se vettem volna! Talán, ha franciául. De hát mégiscsak magyarul tudok a legjobban!:-)

    Válasz

Hozzászólás a(z) EL LOBO - A farkas bejegyzéshez Válasz megszakítása