Nő csészével – mecenatúra

Hirtelen beugrik egy ötlet…
Arról már hallottam, hogy állatkert állatot „ad ki”, vagy „névadó szülőt” fogad be valamely pajkos jószághoz, sőt arról is, hogy múzeum képet helyez ki valamely „gazdag” mecénáshoz, természetesen némi juttatás fejében.
De arról még nem hallottam sohasem, hogy az olyan egyszerű, tőkeszegény iparosnak vagy ha úgy tetszik, hát habókos bloggernek is lehetősége nyílna a művészet „hivatalos” pártolására.
Pénze persze nincs az ilyen figuráknak – ez tuti, hidd el, ha mondom! – viszont az iparkodó blogger mégiscsak hírét viheti egy-egy lakóhelyén fellelhető műalkotásnak!

Kőszék röptetés

Nézz csak rá erre a képre!
Íme, egy pécsi szobor-űlőalkalmatosság (azt súgva: nálam nem akármilyen széken foglalhatsz helyet!)
Néhány mondat olyasvalakivel, aki szintén szereti azt az űlőalkalmatosságot és ért a köztéri szobrászathoz is (de NEM visel hivatalt), valószínűleg posztot szűlne, (blog bejegyzést).
Ettől aztán a kőszék megemelkedne, tenne egy lassú ívű kört Közép-Európa fölött, itt-ott leszállna, s ráülhetne mondjuk Myrtille Szombathelyen, meg a vendégei is, KIKI és Bigfater, aztán BéDéKá, az író Ungvárott, KapitanyG és Nola Budán és Pesten, miképpen Erdélyben is reája csüccsenhetne Mezei K. Nelli!

A kőszék lebegtetése nem kerülne sokba a városnak, éppen SEMMIBE, mivel még a csésze kávét is a blogger fizetné a partnerének!

Virtuális mecenatúra

A képek terén is ugyanez a helyzet! Még magam is mosolyognék magamon, ha kikérném kedvenc képemet, (Kmetty János: Nő csészével) a Janus Pannonius Múzeumból, hogy hadd díszítse már a panellakásom falát, jó pénzért, ami persze nincs!
Nade írni már eddig is írtam róla: Nő csészével , s így szívesen felvállalnám, hogy idönként rápillantsak a festményre, alkalmanként hírt adjak a körülötte zajló eseményekről, szóval valamiféle ideiglenes patrónusa szívesen lennék.

Nem bármelyik kőszékről és nem bármelyik festményről beszélek itt, hanem csakis arról, amelyik, ha volna pénzem, már a lakásomban volna.

Hogy miért nincs itt a kép fotója? Mert törvényt sértenék, ha Kmetty képének miniatűr másolatát ide helyezném, hogy lássa minden vendégem, amikor a blogomba lép! Ám ha a képnek „hivatalos” patrónusa lennék…

(Upgrade: VIRTUÁLIS MECÉNÁS – ez szeretnék lenni 🙂  – talán elfogadható megnevezés?!)

***

Pécsről még eszembe jut:

Pécsi történetek

“Nő csészével – mecenatúra” bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. Tetstik a lebegés Európa felett. No eszembe is juttattad az Európa kávézót, ma írok is róla:)))
    Köszönöm az emlegetést.

    Válasz
  2. Szia Myrtille!
    Foglalj nálam helyet! 🙂 Tegyek-e kispárnát a kőfotelre? Vagy így, a nyári melegben kifejezetten kellemes a pécsi Jókai-tér kő-űlőkéjén? 🙂
    Hanem huncut vagy, az Európa kávézóról nem láttam nálad még az írást!

    Válasz
  3. Jaj, kedves KapitanyG, a fizikai értelemben vett utazás intézése sajnos meghaladja a „virtuális mecénás” hatáskörét ! 🙂

    Válasz
  4. Nekem is tetszik a repülő foteles kirándulás ötlete:) Én mondjuk inkább törökbálinti vagyok, mint budapesti, bár egy ideje egy kicsit pesti is vagyok. De azért én inkább Törökbálinton szállnék fel a varázsfotelre:)

    Válasz
  5. Áruljuk nagybátyám házát Kecsón, most úgy tűnik valakinek (orvosházaspár) megtetszett nagyon.
    Főképpen a Kós Károlyt idéző facsúcsos tornác, s erkélyhomlokzat.
    Mikor már úgy a részletekről megegyeztünk a két szimpatikus embert kikísértük, a férj megsimogatta a kertben álló haranglábat, de ugye ez marad, s bizakodva nézett anyámra.
    -Hát persze!-mondta ő is mosolyogva.
    S tudom, hogy szívében egy könnyet morzsolt el.

    Válasz
  6. Pótlólag betettem a szóban volt „tárgyak” egyikét, immár emelkedésre kész állapotában. Mivel telefonon felhívtam Pál Zoltán szobrászt, a Jókai tér egyik alkotó-atyját, (bár nem sokat mondva el a tervemről – művének virtuális utaztatásáról Európa felett) – nyugodt vagyok. Ha akarja, leállhatja a műveletet – bár meg volnék lepve nyitottságát ismerve, s látva, hogy tényleg, mennyien ülnének rá már így is!
    A motorok begyújtva… 🙂

    Válasz
  7. Szia Morvax! Igen, a tárgyak varázsa-ereje…

    (Hanem Myrtille végül is betartotta ígéretét: ma reggel finom kávéval fogadja a betérőt, a Cafe Europa működik! A kőfotelon, próbarepülés(!) utaztam oda, megittam a kávém, feldobódtam, hallgattam egy kis szombathelyi zenét, aztán a kőfotelemen vissza.)

    Cafe Europa

    Válasz
  8. Azt hiszem, Farkasom, Mezei K. Nelli és én nem nagyon fogunk együtt üldögélni ezen a kőpadon.
    És azt hiszem, hogy nem rajtam múlik 🙁

    Válasz
  9. Pál Zoltán (az alkotó) nem jött lázba telefonhívásomtól, ez ennyi idő után már látszik, s itt Pécsett mások sem.
    Ez nagyjából azt jelenti, hogy Pécsett nincs szükséglet a kőpadok reptetésére – sőt, a kőpadok reptetőjére furán is néznek, mi a fenét akar az ürge, amikor itt minden jól halad, jól megy, éppen ma olvastam, kétmilliárd forintot fognak propagandára költeni, olyan bevált eszközök lepik majd el az országot, mint az óriásplakát, a prospektus – tehát mindenki majd Pécsről fog beszélni, minek ide akkor a kőpadreptetés.
    Igaz ugyan, hogy komoly prospektus és óriásplakát sikeréről nem nagyon beszélgetnek az emberek se presszókban, se otthon, se a munkahelyeken, sőt ilyesmiről nem is nagyon írnak a lapok – egy repülő kőszéknek erre több esélye volna, de ez csak az én félnótás kobakom szerint van így, komoly emberek jobban bíznak a kétmilliárd elköltésében. És igazuk van, belátom, már nincs is kedvem kőszékeket reptetni, reptesse őket a rossebb jó fizetésért!

    Válasz
  10. P.S.
    Bocs a mérgemért, ne haragudj, nektek ezentúl is küldök kőszéket, galambot meg mindent – Pécsről.

    Válasz
  11. Nem is a röptetés… csak hát azt gondolom, hogy aki azt mondja, ne kommenteljek a blogjába, mert úgyis kitöröl, az a padra sem ülne le velem együtt.
    Így aztán legföljebb majd külön-külön.
    Ha szabad 🙂

    Válasz

Hozzászólás a(z) EL LOBO - A farkas bejegyzéshez Válasz megszakítása