Pécs – Pécsi lakatok 2.

Nincs lakat a számon

A Pillangószív versenyben egyelőre még Pécs az első („s általa híres e föld” – mondhatnám némi nagyképűséggel, ámde stílszerűen, hiszen ha Janus Pannoniusról nem is, de a róla elnevezett utcáról, az ott fellelhető, elhíresült lakatokról pörög majd itt szó.)

Pécs: lakatok a lakatfalon
Pécs: lakatok a lakatfalon

Pécsi lakatok c. posztom utóélete bizonyítja, hogy bizony szép kis érdeklődés mutatkozik meg lakatjaink iránt, s némely turista mégis úgy hagyja el a várost, hogy hetekig eheti még a kíváncsiság – miért pompáznak abban a szűk kis utcában a rácsokon a lakatok.

Volt, aki a neten kért meg – ki is lehetne felelős e városban az ilyesmiért, ha nem a blogger 🙂 -, hogy mondanék valamit a nyílászárók történetéről.
Nos, amit megtudtam, azt persze közre is adtam, de magam sem voltam elégedett a felmutatott eredménnyel! Hát még a jónép, a Pécset szerető idegen, aki mindent tudni akar arról, amit itt látott, hallott, érzett, ízlelt… Ha már itt nem volt módja tudásszomját oltani… (Egy táblácskát megérne talán…)

Na, de a blogger, az nem nyughatik, megy a téma után, mint az orkán, (azaz hol erre, hol arra kanyarogva!) de végülis célba ér.

Jómagam Dr. Vargha Dezsőnél, a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület szakosztályvezetőjénél kötöttem ki, s elmondtam neki, mire jutottam: úgy 30 évvel ezelőtt kerülhetett a rácsokra az első, amit vagy végzős kollegista kattintott oda (az öltözőszekrényéről) vagy tényleg egy szerelmes ember, hevületének zálogaként!

– Vagy egy rab, aki szabadult, teszi hozzá Dezső mosolyogva, mert ilyen verzió is él a városi folklórban!
De nem is ez a baj a pécsi lakatokkal – teszi hozzá, hanem például a rozsda, ami eső után szétterül az úton, bárki láthatja. A szemét meg a kosz meg a falfirkák körülötte – ezzel is törődni kéne!
Arról meg nem is beszélve, hogy már nem csak a Janus Pannonius utcában, hanem városszerte szaporodnak a lakatos „rozsdatemetők”, és ez már „lejáratása” a régen volt kedves színfoltnak!

Dezső, úgy látom, egyre kedvetlenebb, mert ezernyi dolgot sorol a város történelméből, amely az „átok lakatoknál” is fontosabb volna…!

***

Lakatfal még:

A pécsi lakatfal és a virtuális tér

“Pécs – Pécsi lakatok 2.” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Az én lakatom is ott v an 1989-ben tettem rá és akkor kb 20 volt rajta. A kollégisták kezdték meg a sort. Minden nap arra jártunk iskolában és ezt találtuk a legjobbnak. Nem gondoltuk volna még akkor, hogy egyszer ilyen nevezetes lesz a lakatunk!

    Válasz
  2. Kedves Andrea!
    Szeretettel köszöntelek blogomban!
    Tréfásan megjegyezhetném, egy ősi lakatos jelentkezését üdvözölheti Pécs a személyedben! 🙂
    „Vallomásod” megerősíti azt a családi megfigyelésünket, hogy már az általad említett időpont előtt is voltak fenn lakatok. (Egyik családtagom egészen a hetvenes évekig visszamerészkedik az emlékezetében, de mérget nem merne rá venni, csak bort. Pécsi cirfandlit, hogy konkrét legyek!)

    Válasz
  3. Szia!
    szerétném megtudni, hogy hól található Pécsen a lakatfal?
    ha van rá lehetőség a címét levélben küld már el nekem.
    Előre is köszönöm4
    Jocó
    Kecskemét

    Válasz
  4. Szia!
    Janus Pannonius utca, Pécs!
    Vár téged Pécs összes lakatja – meg a lakói is! 🙂

    Válasz
  5. Sziasztok! Most bukkantam az oldalra, általános és középiskolában is jártam Pécsen, mindig is érdekelt, a romantikus verzió meg különösen izgatta a fantáziámat. Most, így 23 évesen megértem a feladatra, szerdán megyek Republic koncertre Békésszentandrásról és viszek magammal lakatot. Bele fogom vésni a szerelmem és az én monogramomat, aztán majd látjuk mi lesz…mindig is szerettem volna oda egy lakatot tenni…:D:D

    Válasz
  6. A janus pannonius utcában 2 kerítés is „tele” van a lakatokkal. de még sok más helyen is elkezdték. a közeli papucs (azt hiszem szent istván borozó az igazi neve) teraszán, az orvosi egyetem déli bejáratánál, és amennyire emlékszem a btk főkapuján, a vonatkozó wikipédia cikk szerint pedig a dzsámi korlátján is.
    szerintem is kedves szokás, bár az enyém nem működött… majd a következő!
    (ja és a lakat szerintem nem nyílászáró)

    Válasz
  7. Kedves Zotyis!
    1.) Lakatot már minden városrészben kattintanak, fő is egyes illetékesek feje, hogy mi a fene legyen az elfolyó rozsdás lével városszerte.
    A lokalizált lakatolás ésszerűbbnek is tűnik még a hagyományőrzés szempontjából is!

    2.) Igazad van, a lakat nem nyílászáró (ajtóra, ablakra mondjuk ezt), itt áttételesen értelmezhetjük így. Ha akarjuk. Ha meg nem, akkor pontosabbak vagyunk.

    3.) A következő lakatodnak már tényleg működnie kell!

    Válasz
  8. A lakatok a város több helyén történő klikkelgetése valóban legyen a városvezetők dolga. Sok éve figyelem a Lakatfal alakulását, s bizony még nem sikerült eldönteni a városnak, hogy akarja vagy sem ezt a látványosságot. Kicsit még rozsdás foltnak tekinti, a felújítását sokszor elnapolták, a látványosságvédelemre pedig nem ad… Ez van!

    Amúgy olvasom egy blogodban…
    Miért ne? Augusztus a pécsi lakatfal hónapja? Ez az! Augusztus a Pécsi Lakatfal hónapja!
    – De a szerelmeseken kivül mások is klikkelhetnek, hiszen a Pécshez kötődést is szimbolizálja a Pécsi Lakatfal. Klikkeltek itt már párok, diákok, turisták és hírességek… Így aki szerelmes, vagy még nem szerelmes, vagy már rég volt szerelmes…. Hajrá!
    Klikk a virtuális Lakatfalon!

    … S ha éppen Pécsett jártok, ne mulasszátok megnézni a való világ Lakatfalát sem! 🙂

    Válasz

Hozzászólás a(z) Lakatposta bejegyzéshez Válasz megszakítása