Prekuláré – a Furbájol folytatása régi és új szereplőkkel

BéDéKá pályázatára – Prekuláré

Az első rész, amely a kedves Furbájol címet viselte, tulajdonképpen Donki Hóte meg a mancsa alcímmel vonult be a világirodalomba. De máris itt a Prekuláré.
Arról szólt – mit szólt: zengett, süvített, dalolt, egekig verte a hancurt -, hogy hősünk, Donki Hóte miként helyezte ménkő nagy tenyerét szerelme, Dúl Pínea fenekére, mielőtt felmentek volna Donki telephelyére, egyidőben ütni a gondtalan gondolatot egy közös blogba és ugyanakkor?, na, de a szemérem, amely tiltja e hóbort borús bemutatását, útját állja a bozontos kifejezésnek.

És íme, Hölgyeim és Uraim, máris itt a második rész, a Prekuláré, amely az elsőt követve izegi-mozogja be magát a köztudat tengerén át az irodalom és a művészet főtengelyébe.
(- Apád kákáján keress, te csomógyerek! – mondhatnám a logikai hibák után kutakodóknak!)
De most adjuk át a szót magának, Donki Hóténak.

Ám nem kell neki!

Ne csodáljuk persze, hogy szava sincs.
Dúl Pínea, a vérbő, a gyönyörokádó mikádójában az imént ment el, nem úgy, hanem suhanva, mintegy méterrel követve a saját feltúrbózott nemiségét, konkrétan annak hamvas bimbaját.
Ám alighogy, kopogtattak.
Mint kartács, pengett a jöveteli szándék jele a torzonborz, szét- és összehányt bútorokon, amelyek alig fertályórája még a bithancúrt viselték meghökkenve a módozatok sokkoló változatosságán.

– Gyere be, Baz Ki, szólotta Donki, gondolván, tényleg Baz Ki az, a barátja.
Ám aki betoppanott a hívó szóra, az Fernand Ez volt, az ezredes, a bűnök üldözője, ballonban persze, a példakép leképezésének mintaképeként.
– Füvezünk, füvezünk? – rikácsolta a tüdejéből a kíváncsi kérdést. A szomszéd jelezte, Ab Óvó, a hűlt helyét a józan észnek!
– Házkutatásid van? Mert ha nincs, húzz el!
Frász repült ekkor, taknyot belekbe henteregtető, koppányosan koppanó.
– Jól jegyezd meg, Fernand Ez vagyok, az amerikai kölcsön-kopó, az efbíáj alkalmazott.
Donki Hóte megnyugodta magát, mégsem valami bér-béltaposó a szörnyű vendég! S mikor az útjára engedte az újabb vallató-pofont, a tájjellegű nyújorki frászt, Donki Hóte kivédte azt felemelt felkarilag.
– Lassú vagy haver, mint az Apeh, ha sok pézről folyik a szó! – s azzal az iménti nyaklevest vissza magyarost, hogy az ezredes kiterült, mint egy alabamai béka, taccs!
– Ohje, rettegett Pannon Puma – nyögte a kába ami, emelkedvén a padladtról, lustán, mint az életszínvonal, ohje, hozom a papírt.
S azzal tényleg el, de odakünnről még fenyegetőn visszamordulta a halálos nyújorki szlenget, a bicsellit:
– Prekuláré!

——————Nyugi – Vége van! ——————

Ajánlatos írás: Blog krimi

“Prekuláré – a Furbájol folytatása régi és új szereplőkkel” bejegyzéshez 16 hozzászólás

  1. :DD Hát ez nagyon jó, Farkas!:) És jól is végződött, a magyaros tasli kiütötte a tájjellegű nyújorki frászt:)

    Válasz
  2. 🙂
    Köszönöm az értesítést!
    Na, persze, hogy nem árulom itt el az eredményt, aki kíváncsi rá, tegye azt, amit én tettem: kattintson fentebb a linkre és máris az eredményhirdetéshez jut!
    Üdv!

    Válasz
  3. Kedves Barátom, az identifikciós játék újraindulásáig egy újabb, talán változatosabb, több fordulós erőpróbára invitállak. Az első körben, mint a nép része, népi bölcsességeket alkothatsz 🙂
    Ppillangószív – első forduló

    Válasz
  4. Kedves BéDéKá!
    Ritkán szoktam kimaradni a jóból, de ezt most kénytelen-kelletlen ki kell hagynom 🙁
    Betáblázottságom kétségbeejtő, s egyszer már például nagyon szívesen aludnék egy nyolcast, vagy egy hetest legalább!
    Így aztán a teljesítőképességem is padlaton. De köszönöm, hogy szóltál!
    Namindegy, jön még kutyára bér! 🙂

    Válasz

Hozzászólás a(z) Zebra bejegyzéshez Válasz megszakítása