
Kalandos kitérők és késedelmek után Zrínyi városában 2007 szeptember harmadikán, sokak örömére, megnyílik a gyógyfürdő. Németh Zsuzsa, a Sziget-Víz Kft. marketingvezetője ma körbekalauzolt és láthattam, ahogy az utolsó simításokat végzik a munkaerők 🙂
A 62 Celsius fokos hévíz nyolc kisebb-nagyobb medencét, dzsakuzit, súlyfürdő-medencét lát el. (A tanuszoda épül még.)
Remek lehetőség nyílik most Szigetvár előtt – a híres történelmi emlékhely összekapcsolása a gyógyturizmussal fellendítheti a város szunnyadó forgalmát!

E percben érkeztem meg a fotózásról (prospektushoz és a honlaphoz készítettem felvételeket) – azonnal neki kell látnom, így a gyönyörű környezetről, Bozsogi Ágnes és Dobány Sándor szobrairól, amelyek lépten-nyomon megörvendeztetik a látogatót, majd csak néhány óra múlva tehetek fel képeket. De meg fogom mutatni őket.

Színek, ívek, harmónia mindenütt – a magyar fürdőkultúra újabb kicsiny gyönygyszeme ez itt, a Zselic dombjai között.

És persze, a Zsolnay kerámiakockákról se feledkezzünk el! Mert szépek.
Mit tudunk Szigetvárról?
Szigetvár egy történelmileg gazdag város Magyarországon, amely számos érdekességgel és látnivalóval rendelkezik. Itt van néhány kiemelkedő példa:
- Szigetvári Vár: A város legismertebb látnivalója a Szigetvári Vár, amely az oszmán hódoltság idején egy hősies védekezést mutatott be a török támadásokkal szemben. A várrom ma múzeumként működik, és kiállításokat, valamint rekonstrukciókat mutat be a történelmi eseményekről.
- Zrínyi Miklós emlékhely: Szigetváron található Zrínyi Miklós emlékhely a híres magyar hadvezérnek állít emléket. Zrínyi Miklós vezette a hősies védekezést a Szigetvári Várban a törökökkel szemben, és az emlékhely a hősiességét és emlékét őrzi.
- Batthyány-kripta: A Batthyány család mausoleuma a városban található. Ez a család jelentős történelmi szerepet játszott Magyarországon, és a kriptában eltemetett több generáció tagjai nyugszanak.
- Szentlélek-templom: A Szentlélek-templom a város fő terén, a Fő téren található. Ez a barokk stílusú templom gyönyörű belső díszítéssel és festményekkel rendelkezik, és érdemes meglátogatni.
- Zrínyi Napok: Szigetvár híres a Zrínyi Napok nevű fesztiváljáról, amely minden évben júliusban kerül megrendezésre. Ez a fesztivál történelmi és kulturális eseményeket, színpadi előadásokat, koncerteket és más programokat kínál, amelyek emlékeztetnek Zrínyi Miklós hősiességére és a város történelmére.
Ezen kívül Szigetvár környéke gazdag természeti szépségekben és túrázási lehetőségekben is, például a Mecsek-hegység és a Dráva folyó közelében található.
***
Témánkba vág avagy itt is felleli Szigetvárt:
El-Lobo!
Ez nagyon ingerlően szép!
Itt Pesten szottyadt meleg van, szóval lennék én ott hableány most, lubickolnék alvás helyett.
Persze nem a 62 fokosban:)
Szia!
Én is szívesen lettem volna habfiú, mert itt Délen is „gatyarohasztó” meleg van, ráadásul ott zubogott, csörgedezett, csalogatott a víz – de mégsem vetkőzhettem le egy szál fényképezőgépre a vendéglátóm miatt!
Kedves Morvax! Te, aki még nálam is jobban fényképezel (és panaszkórusolsz Budapesten) – ha jössz Szigetvárra, hát rendesen csúrgatni fogod a géped megapixeleit – majd meglátod! 🙂
http://hvg.hu/velemeny/20070824_pecs_ekf_szili.aspx
Szerintem már láttad 🙂
Kedves Tarjáni Barátom!
Nem láttam, de most elolvastam.
—-
Az a helyzet, hogy e sor helyett itt más gondolat állt, de életemben először talán, a saját magam hozzászólását moderáltam! Minek bosszankodjam, amikor örülhetnék is annak a szép, új dolognak, amiről a poszt szól!
Bocsi, de valami miatt nem működik itt nálad az RSS
Remélem egyszer módom lesz rá kattintgatni:))
Mezőkövesden nem jártam, így nem tudhatom. Viszont az aszonnyal tegnap voltunk Harkányban (szintén Baranya, mint Szigetvár is) és ma az asszonynak nem fáj a dereka, nekem pedig bedugúlt az orrom. Egy-egy a kénes víz javára 🙂
Sziasztok én is mezőkövesden jártam a Zsóry hotelben egy nagyon színvonalas hétvégét töltöttünk el nagyon élveztük mindkettes és kitűnőek a welness szolgáltatásaik is