Blog: a romániai magyarok most eljátsszák

A romániai magyarok most eljátsszákugyanazt, amit mi, Magyarországon eljátszottunk évekig? Ma belepillantottam Gáspárik Attila blogjába.A romániai politikai élet szereplőit, azok múltját nem ismerem, tehát csakis abból indulhatok ki, amit ma mondanak, amit ma cselekszenek. Nem ismerem az egyes szereplők kötődéseit sem. Csak „szűz aggyal” tájékozódom picit.Persze, nem ezzel a céllal mentem ma Gáspárik Attila számomra szimpatikus blogjába, de … Olvass tovább

Blog-vendégem: Morvax

A blog tág teret enged, így az ember itt vendéget is fogadhat, bemutathat, kedve szerint. Nem túl gyakori még vendégbloggert hívni… Öröm számomra, hogy ma elfogadta meghívásom MORVAX , akit tisztelettel köszöntök lapjaimon! Fotók, impressziók Budapestről, az események sűrűjéből: A Kossuth tér tele árpádsávval, amíg Orbán beszél – készítette, írta: Morvax.

Pillangószív - morvax

Olvass tovább

Marketing Klub Pécs

Tegnap, október 5-én, a Kamara Marketing Klubjában két kíváló előadó (Kiss Balázs, Dr. Horváth Csaba) mutatta meg, hogyan készült a két nagy párt (hosszú távon) a választásokra – és persze, a mostani önkormányzati választások eredménye is taglalásba „torkollott”!

Olvass tovább

Horthy Miklós fehér lova forog a sírjában!

A Muki lováról van szó

Hej, véreim, magyar proletárok (fehér- és kékgallérosok – értem a proletár szó alatt), most jó lenni igaz magyarnak!
Meg persze pécsinek is, hiszen Wittner Mária öccse tisztel meg minket szónoklataival, s a helyi lap immár második napja adja alá a nyomdafestéket, hogy megismerhessük a pártsemleges tiltakozót.
Na, megismertük. A lényeg, hogy ilyen nyomorult alkotmánnyal egy percig sem lehet már tovább, vissza nekünk a Szent-Korona tant!
Erre ugye, még Horthy Miklós fehér lova is forgott egyet a sírjában, mivel demokráciában ritkán forgatják visszafelé az idők kerge kerekét, mint mostanság, de legyen úgy!
Ha visszajönnek a régi idők, Kassák Lajos is feltámad majd, s korrigál egyet a versén: haj, haj, az a nikkel szamovár, bizony, mégiscsak kobakon talált valakit!
————–
Kassák Lajos: A ló meghal a madarak kirepülnek

Olvass tovább

A múltat végképp eltörölni

Sarc, adó, pénzügyi kibelezés – eltörölni

Atyavilág, mennyi hamis hit tapadt a szocialisták győzelméhez!
Ha győznek, végképp eltörölhetjük a múltat, s nem a jobb meg a bal, hanem a Haladás meg a Maradás hívei állnak majd az árkok túloldalán. (Ha a múltat végképp eltörölni…) Ha maradnak még egyáltalán temetetlenül árkok. Elpárállik innen a hatalmi arrogancia is, végleg kimúlik a magyar közéletből a kommunistázás és esztelen intézkedés sem lesz már sohasem?

Olvass tovább

A félszárnyú madár repülése

A választási harcok idején nem kevés szót röpítettem föl arról, hogy a szocialisták – a politikai marketingben – számos téren megelőzték ellenfeleiket.Az elmúlt másfél évtizedben megszokott lassú gondolkozást, az erőtlen „gatyázást” levetkőző szocialisták először csak csendesen, mondhatnánk lopva, apró jelekkel „üzenték meg” – másképpen lesz holnap! Kiváltképp a legkorszerűbb médium, az Internet mutatta meg azt … Olvass tovább

Szélkiáltó koncert a pécsi Széchenyi téren

Szélkiáltó, Pécs 1990. augusztus 20-án kora este Pécsett, a Széchenyi téren koncertet adott a Szélkiáltó együttes, öt fiú. Pirosló nyelvvel, fehér fogakkal és szép dalokkal volt tele a szájuk.Nagy László, József Attila, Weöres Sándor és Bertók László megzenésített versei kúsztak a tér fölé, és a könnyű szélben szebben lobogtak, mint a zászlók. Mi, öt-hatszázan, vagy … Olvass tovább