Lassan elereszti a torkom az év végi hajrá, s magam is nyomulok karácsonyilag. A lányoknak nagyjából már meg is van az ajándéka, csak az asszonnyéval van némi gond! Hej, ha valami közérthető hobbija lenne, mit meg nem adnék…
De az asszony a patchworkben, magyarul foltvarrásban „utazik”, ha van némi szabad ideje. Olyankor el-elnézem, amint elmélyülten a húsz-huszonöt éves gépe fölé hajol, varrja a szebbnél-szebb holmikat: ágytakarót a gyerekeknek, rokonoknak, huzatot rokon bébik ágyneműjére, ilyesmit…
Gondoltam, épp itt az ideje, hogy a gépét lecseréljük. Ám majd a frász jött rám, amikor kiderült, jó patchworkös varrógépet kétszázezer alatt ne is reméljek!
Persze, azért olcsóbban is megoldhatom, ha külön veszek egy olcsóbb gépet és ahhoz QUILT készletet is szerzek, harmincötezerért. De nem mindegyik géphez lehet hozzápasszintani, erre vigyázzak nagyon…
Már láttam is a magyar neten egy quilt készlet dobozának fotóját, de magát a szerkezetet nem! Amikor áttértem az amerikai oldalakra, akkor az lett a benyomásom, hogy az ilyesmit nem panelre szabták. De Amerika nagy ország, lehet, hogy ott ez a kvílt-izé is nagyobb! Mindenesetre Pécsett nincs, de beszereznék két nap alatt.
Ha valakinek volna valami jó ötlete, valamely drága asszonyszemélynek a neten – azt most szívesen venném!
vegyél neki sok foltot 🙂
Köszi, ez eddig a legjobb tipp! 🙂
Most jöttünk meg a varrógépboltból, ahol komoly kiképzést kaptam az emberi varrás fejlődéstörténetéből.
A lényeg bezzeg nem változott: van egy tű (csontból, fémből, valamiből), meg van valami szál (ín, cérna, műanyag vagy valami) és ezzel tüsténtkednek emberek.
Ma már persze számítógép vezérlés is közbeiktatható, tehát nem kell feltétlen kézbe venni a tűt meg a cérnát, intézheti ezt az egészet egy programozott gép is, a bökdösést (összevarrást) is, különböző mintákat nyalva össze-vissza.
Manapság erős konkurenciaharc zajlik a varrógépgyártók körében, a Neumann állítólag (ilyen gépe van most az asszonynak) nagyanyáink korában volt nyerő, ma már a PFAFF (nem a bűvös sárkány) a piacvezető, de a japánok e területen is koppintanak szépen, lásd Brother nevű tűpattogtató és igen helyre gépekkel állnak elő. (Tisztára, mint az autóiparban – mondta az eladó)
Persze ennél sokkal több dolog hangzott ott el, az asszony csillogó szemmel beszélgetett a főnök-tulajdonossal – csak én ennél többet nem értettem meg, mint amit fentebb leírtam.
Árak: 60 rugótól a csillagos égig…
Közben a bankom számítógépes rendszere, mint az enyém is, feldobta a talpát, nagyon gyanús nekem a pécsi áramszolgáltató, mert két csillárunkból is kiégett egy-egy lámpa, a Sony tv-énk olykor fekete csíkokat ereszt alul és felül – na, ilyen a véletlenek összjátéka.
A háztartási gépeinket egyszerre vettük, mármint nagyjából egyidőben, és nagyjából egyszerre lehelik ki a lelküket is – persze pont karácsony táján.
Ha a bank az enyém volna, akkor nem csak a villanyégőket fizetném könnyedén. Na, mára ennyit a varrógépekről!
Ezek szerint nelli ajánlata a nyerő 🙂
Ma újra elmentünk a varrógépboltba! Vittem a régi varrógépünk, hogy amíg megvesszük az asszonynak az újat, addig szíveskedjenek a matuzsálemet kitűnő állapotba hozni – mert lesz aki örökli.
Nőm fiatalos hévvel esett neki egy eladóhölggyel az új varrógépnek (ez most ilyen előrehozott meglepi, nem a karácsonyfa alatt éri a meglepetés).
Computer-programozással kezdték, 102 programot tud a masina, például azon én is ámultam, hogy neveket varr föl a ruhára, ha azt akarjuk, s ezt egy anyagdarabon ki is próbálták.
Ez már olyan varrógép, hogy nem kell a lyukba fűzéstől frászt kapni, mert magától befűz!
Tehát tényleg eljutottunk odáig, hogy az ember és a tű között nincs direkt kapcsolat, mégis varrhatunk!
Singer óta két kézzel varrhat a jónép, a kézből a lábra helyezte át a nagyszerű feltaláló a tűmozgatást, és ez most is így van. A pedál mára a gázpedál szerepkörét vette át, nem véletlen, hogy ma Toyota varrószerkentyűt is láttam.
Szóval modernizálódunk, a számítógép bevonult a legősibb mesterségekbe is – amelyek egy része mára hobbivá szelidült.
Bizony-bizony, ahogy modernizálódunk, egyre kevésbé számít majd szakembernek az, akinek kézügyessége van, és egyre inkább az, akinek jó gépei vannak.
Amikor a barátom a fiának szintetizátort vett, azt mondta: a szintetizátor egy számítógép, amivel zenélni lehet, a digitális fényképezőgép egy számítógép, amivel fényképezni lehet, és így tovább.
Valahol megvan egy régi bélyegzős reklám – még az 1900-as évek elejéről. Abban azt írja a hirdető, hogy ha aláírás bélyegzőt rendel az ügyfél – mert ilyet már akkor is tudtak! -, arra több napot kell várni, mert a Kedves Ügyfél aláírását egy mester először belefaragja egy falapba, és abba öntik majd bele a gumiarábikumot.
Na, ez mára úgy néz ki, hogy a Kedves Ügyfél aláír egy lapot, a szkenner behívja a képet, és mire az ügyfél megissza a kávéját, a lézer szépen kigravírozza az aláírását. (Mert a lézergép egy számítógép, amivel bélyegzőt lehet készíteni.)
Fonots maradt-e az ember?
A kézügyessége talán kevésbé, de a kreativitás – szerencsére – még mindig fontos tényező. Mert szépeket hímezni is csak az fog tudni, akinek szépérzéke van. De a kézügyesség már nem elsődleges.
Vagy mégis?
A Kisfiamat a tavasszal keresztelik. már most szóltak, hogy amikor megvan a pontos dátum, szóljak annak a Hölgynek, aki a keresztelőre szokta – kézzel – festeni a kis kendőt, amivel a keresztvizet törlik le a kis homlokáról, hogy mikor lesz a nagy esemény, mert akkor a dátumot is rápingálja a kis textilre.
Van, ami sosem lesz gépesítve. És ez így szép.
Boldog Karácsonyt!
Boldog karácsonyt, kedves Bélyegzők Ura!
Örülök, hogy nem csak én láttam meg valamit a mindennapi eseménysor (varrógép vásárlás) mögött, hanem akadtak, akik velem tartottak egy másik síkon is. Naná, hogy bloggerek, akiknek nem furcsa „másként” is gondolkozni egy-egy dolog láttán!