Bejegyzések a blog hajnalából
A szocializmus hagyatéka az ablakunk alatt Még a múlt év végén, azaz 2018-ban bejelentette a pécsi önkormányzat, hogy végleg leszámol a szocializmussal, vagyis annak hátrahagyott, veszélyes játékszereivel.És tényleg így történt, ma bő létszámú biokomos csapat jelent meg a szükséges felszereléssel és a házunk alatt álló szocialista vaslovat, szikrázó örömmel eltávolították. Nekem minderről két dolog is … Olvass tovább
Pécsett 2014 október huszonhatodikán és huszonnyolcadikán is tüntetésre került sor az internetadó ellen.Mindkét megmozdulás párhuzamosan futott a budapesti tüntetésekkel, és a követelések, a jelszavak lényegében megegyeztek a fővárosival (és a más nagyobb magyar városokban elhangzóakkal – nagyvonalúan egyetlen pillanatra magyar városnak tartva most Varsót és Londont is. Az elmúlt napokban számos elemzés és értékelés látott … Olvass tovább
A meztelen igazság – 2014 május 14. Ezek a mostani napok tele vannak meglepetéssel. Nem csoda, ha kérdezem: vigyáz-e ránk valaki?Este az ember önfeledten odaül a halódó TV2 mafla nagy duett című műsora elé, hallgatva-nézve SP és Jeee Eszter balatonozását, amikor váratlanul a táncosok és az énekesek közé ugrik egy bugris lány az élő adásban … Olvass tovább
Immár elkerülhetetlen, hogy komolyan szembenézzek a rám leselkedő veszéllyel, amely általában véve a magyar nyilvánosságra vetül, de amely a blogoszféra ama felét is homállyal fenyegeti, amely fele vállalta eddig a nevét, felelősséget vállalt a saját szavaiért és tetteiért, amely fele nem a névtelen odamondogatás zsigeri izgalmáért ütögette a klaviatúrát, amely fele a jóra, a közjó megvalósítására is fordított felhalmozott virtuális erejéből.
Egymillió forintos masszírozó székben ültem ma, hanyagul belevetettem magam, mint egy király, s élveztem, ahogy a tompa tüskék végigtapogatják a hátam, a nyakam, sőt a talpgyömöszölő szerkezet is automatikusan beindul, pedig ez csak a kezdetet jelentette, a testem beszkennelését, a gép hanyagul tudomásul vette, hogy ez a pasas száznyolcvannyolc centi és ehhez a hosszúsághoz mérten egy pár, szinte ideálisnak mondható negyvenhatos láb is tartozik.
A távolból halk hírek lopóztak a terembe, azt mondta valaki, hogy nem akarnak ők háborúzni a sajtóval, de akkor már kemény szó-lövedékek csapódtak az arcába, távoli országokból is hevesen tüzeltek.
Volt itt minden – pontosabban semmi se volt a Megasztár 5 fényesre csiszolt döntőjében, az aranyesőig, amely az eredményhirdetéskor beborította Tolvai Renátát, hirdetve, hogy micsoda gazdagság a jutalma a dúsgazdag TV2-től, aranymikrofon, aranyeső, aranypofa emberek, akik lelkesen integetnek és sikongatnak a végén a győztes tiszteletére – pedig fillért nem ért az egész…
Papp Laci hív, az Aktív Szék karfájára szerelhető klaviatúra- és laptoptartóról értekezne, de most nem tudok beszélgetni erről, szemem homályos, orrom duzzadt-vörös és fénylik is valamitől – ez utóbbit csak gondolom, mert nem nézek tükörbe, ma már megtettem egyszer és úgy megrémültem, hogy kukkantás nélkül elfogadom inkább: Hófehérke százszor szebb énnálam.
Nem kell ahhoz pörzsölő vagy más műszer, hogy az ember arra az álláspontra jusson, hogy a kereskedelmi televíziók, nevezetesen az RTL Klub és a TV2 híradói, megalakulásuktól kezdődően, folyamatosan lecsorogtak a nívótlanság, az alpáriság, az igénytelenség, a legalacsonyabb szintű közizlés(telenség) kiszolgálásának mély völgyébe. Számos alkalommal tettem szóvá magam is, hogy a kereskedelmi híradók tartalmát, szerkezetét és megvalósításának módját a szegényesség fogalmával lehet a legjobban leírni. A nyakra-főre mutogatott, elunt vágóképek mögött „a falu szomszéd utcájában történt” kriminalizmusa váltotta fel az ország eseményeit értőn taglaló, valódi hírműsorokat.
Tulajdonképpen örülnöm kellene, hogy Király L. Norbi kiütötte a döntő előtt Janicsák Vecát, az énekesnőt, aki kristáytiszta hangon adja elő a szív hangjait, aki a kultúra mélységét is képes belevinni egy-egy tehetséggel világra szült dalba, aki talán a legnagyobb tehetség volt a kemény pénzekért folytatott tehetségkutató zuhatagban.
Örülnöm kellene, hiszen teljesen életszerű az esemény: a bunkóság, a sületlen tehetségtelenség, az énekhang nélküli énekesség úgy verte le a rátermettséget, ahogyan az szokás mifelénk!
Viszonylag ritka nálunk az olyan vendég, aki úgy érkezik, hogy széket is hoz magával, mert utálja, hogy órákig kilencven fokban meghajlított állapotban fogják ültetni, nem mozoghat, nem nyújthatja ki a végtagjait, hanem moccanatlan csomagként, mondhatni sarkosítottan kell szenvednie valamilyen szokványos ülőalkalmatosságon!
Nos, Papp László, a hírneves magyar feltaláló, az aktív szék feltalálója, mindenféle nemzetközi feltalálói díj birtokosa jött vendégségbe hozzám, amit nyugodtan nevezhetünk megbeszélésnek is, amely egy találmány hatékony internetes megjelenése körüli hercehurcaként volna leírható, de ezt mégsem írhatom így le, mivel nem hercehurca volt, hanem baráti hangulatú ismerkedés, amely úgy határozható meg a legpontosabban: Papp Lászlóként érkezett, Bognár Lászlóként fogadtam, végül négy és fél óra múltán Lacikámként búcsúztunk egymástól.