Bejegyzések a blog hajnalából
Közélet – a fogalomról az Insight blogban az alábbi bejegyzésekben olvashat. Közéleti blognak is tarthatjuk.
A Google segít a testvérkedésben Orwell most teljesen kiakadna! Nem elég, hogy a Nagy Testvér nagytestvérkedik, de még az olyan egyszerű, icuri-picuri bloggerek is, mint én – megjegyzem: teljesen legálisan – kistestvérkednek. Épp az imént nyomoztam kicsit a gépemben a Kósa Lajos iránt blogomba kutakodó fazon után! Tehát: valaki a Google.it alatt, azaz a kereső olasz … Olvass tovább
Pécsett 2014 október huszonhatodikán és huszonnyolcadikán is tüntetésre került sor az internetadó ellen.Mindkét megmozdulás párhuzamosan futott a budapesti tüntetésekkel, és a követelések, a jelszavak lényegében megegyeztek a fővárosival (és a más nagyobb magyar városokban elhangzóakkal – nagyvonalúan egyetlen pillanatra magyar városnak tartva most Varsót és Londont is. Az elmúlt napokban számos elemzés és értékelés látott … Olvass tovább
Volt itt minden – pontosabban semmi se volt a Megasztár 5 fényesre csiszolt döntőjében, az aranyesőig, amely az eredményhirdetéskor beborította Tolvai Renátát, hirdetve, hogy micsoda gazdagság a jutalma a dúsgazdag TV2-től, aranymikrofon, aranyeső, aranypofa emberek, akik lelkesen integetnek és sikongatnak a végén a győztes tiszteletére – pedig fillért nem ért az egész…
Laci hív, a honlapjáról értekezne, de most nem tudok beszélgetni erről, szemem homályos, orrom duzzadt-vörös és fénylik is valamitől – ez utóbbit csak gondolom, mert nem nézek tükörbe, ma már megtettem egyszer és úgy megrémültem, hogy kukkantás nélkül elfogadom inkább: Hófehérke százszor szebb énnálam.
Tulajdonképpen örülnöm kellene, hogy Király L. Norbi kiütötte a döntő előtt Janicsák Vecát, az énekesnőt, aki kristáytiszta hangon adja elő a szív hangjait, aki a kultúra mélységét is képes belevinni egy-egy tehetséggel világra szült dalba, aki talán a legnagyobb tehetség volt a kemény pénzekért folytatott tehetségkutató zuhatagban.
Örülnöm kellene, hiszen teljesen életszerű az esemény: a bunkóság, a sületlen tehetségtelenség, az énekhang nélküli énekesség úgy verte le a rátermettséget, ahogyan az szokás mifelénk!
friss, ropogós intézmény, az ősz szülötte. Itt tartottuk a Pécsi Internet Akadémia 7. nyilvános ülését, amelyre jómagam a Google keresési trendek (Google Trends) eszköz bemutatásával készültem, természetesen pécsi példákon keresztül.
A laza együttlétre a Tudásközpont Csorba Győző emlékszobájában került sor.
Korábban nem jártam ott.
Ahogy beléptünk a fogasra esett a pillantásom és földbe gyökerezett a lábam. Mintha a másfél évtizede elhunyt költő, Csorba Győző várt volna minket, kabátja, sapkája, sála a fogason, itt kell lennie neki is valahol!
Nem hoztam verset, nem dobog a szívem a torkomban és mégis…
Rendezett, bő anyag és elgondolkoztató kérdések jellemezték Dr. Horváth Csaba előadását a 2010. évi önkormányzati választásokról. Narancsba borult-e tényleg az ország? Miért volt Pécsett gyalázatosan alacsony, 33%-os a részvételi arány? Mi lesz Szili Katalinnal és a mozgalmával? Kik a jó kommunisták?
A lengyel nők és a püspök – beletenyerelnek Kizökkent az idő. Most éppen a püspök úr tenyerel bele Pécsett a kultúrába, a lengyel női kiállítás kapcsán szórja a tutit, a liberális veszedelem ellenében emeli fel a szavát. A múlt visszasóhajt, s ne legyenek illúzióink, hosszú lesz ez a sóhajos lehelés. Rend lesz, fegyelem, családszerető népek ügetnek … Olvass tovább
Van abban szépség, kellem és báj, amikor a középszer nekimegy a fölötte állónak, s vágyai szerint kioktatja azt s lenullázza annak igazát. Az ilyesmi szép, az ilyesmi jó, az ilyesmivel a fenséges pórnép meg van elégedve! – írtam még júniusban egy Török Gábor vs Lengyel László címmel jegyzetfüzetembe.
Ezt látjuk most is, a szálfaegyenesként eladott, ámbár folytonosan jobbra hajló Török Gábor, az új online csoda, odacsördít egyet Lengyel Lászlónak.
Török, aki a se hús, se hal stílus megvalósítója – népiesen se nyál, se takony – beszól annak a Lengyelnek, aki két oktávval feljebb énekel és a publicisztika művészetét, vagyis a kottát is ismeri.
Legutóbb gyerekkoromban ugrott neki a magyar nép, hogy záros határidőn belül lehagyja a Nyugatot. Az elmúlt évtizedek viszonylagos nyugalmi helyzetet produkáltak, alighanem kifújtuk magunkat az előzés előtt. Ám ma, Matolcsy György újabb határidőt döfött bele a köztudatba: 2030-ra, most már istenbizony, ennek az együttműködési hogyishívjáknak a segítségével lehagyjuk a Nyugatot.
Ha székely volnék, most méltatlankodva megkérdezném: miért kell ez az állandó rohanás? Nem lenne elég, ha csak megközelítenénk őket valahogy?