Csontok, csatok, négyezer év

Kezdjük a történelmi csontokkal

Csontok, csatok, négyezer év | A pécsi Kossuth tér alatt a régészeti leletek
Csontok, csatok, négyezer év | A pécsi Kossuth tér alatt

2008. május tizedikén Pécsett, a város központjában, a Kossuth téren, nyilvánossá tették az ott folyó ásatásokat.
Mélygarázs épül itt, s az építkezést megelőző régészeti munka, ha csak egyetlen délelöttre is, de nyilvánossá lett a város polgárai előtt. Ennél dícséretesebb tett aligha lehet, hiszen a nyilvánosság az értelme a múltnak, a közös élménnyé tett tapasztalat, amelyből a polisz kohéziója is nő.

Hogy a múltnak varázsa van, azt bebizonyították a pécsi polgárok, hiszen a fél óránként indított csoportok létszáma meglehetősen magas volt. Annyira az, hogy a túra során, amikor felbomlott az „tárlatvezető” régész körüli félkörív, már nem sokat lehetett hallani a magyarázatokból.

Pécs polgárait érdekli a múlt
Pécs polgárait érdekli a múlt

Sokan voltunk, több, mint elegen

Mint megtudhattuk, az előkerült leletek legrégebbike az időszámítás elötti második évezredből való, s ez a tény még a régmúlt kutatóit is meglepte. (Két lócsontváz bronzedényekkel).
Az már kevésbé, hogy a romai kori Sophianae számos tárgyat hagyott hátra, s az egykori városfalhoz lapuló temető sem okozott meglepetést a sírjaival.

Az ásatás mostani, mintegy 60%-os állapotát meghaladva még további meglepetések, ill. az előfeltevéseket erősítő leletek is előfordulhatnak.

Indián régész - római sír

Indián régész, római sír

Kétezer éves város – szoktuk mondani Pécsről, ám meglehet, még kétezer évet hozzá kell adnunk 🙂
Ezt már nem a régész mondja, hanem én, aki, ha kérheti, akkor ezt a nyitottságot továbbra is óhajtaná! Elvégre a múltunk is része a városmarketingnek, kifelé, a nagyvilág felé, de befelé, a városlakók lelke felé is!
De a város részéről akár nagyszerű insight-ként is felfoghatjuk a történést, a történelmi nyílt napot, ráérzést arra, hogy a város lakói érdeklődnek az urbs, a város történelme iránt.

***

PS.
És lám, újabb nyílt nap:
Zsolnay-negyed: nyílt nap Pécsett

“Csontok, csatok, négyezer év” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. a nyitottságot én is kérem megtartani, mert ettől is szerethető ez a város.

    (nézz be egy sörre…azt hiszem van valamim)

    Válasz
  2. Sziasztok. A nyitottság, lám, mindannyiunknak fontos. Át is mentem mindkettőtökhöz a linkkapun át, merthogy nyitva van. Ez már a jelenben is egy nyitott világ: a blog világa.

    Válasz

Hozzászólás a(z) Myrtille bejegyzéshez Válasz megszakítása