
Nagy felújítás lesz nálunk a nyáron, a nappalinkra majd nem is lehet ráismerni a végén, bár most az elején se nagyon…
Ugyanis muszáj volt – a majdani helye miatt – a régi típusú tévénket újra, laposra cserélni, vállalva a nép ellensége bélyeget is!
Hogy miről is van szó? Szabályosan nép ellenségének kiáltották ki a médiumok a lapos, korszerű tévék magyar vásárlóit, hiszen gazul akarna haladni a nép a korral, de ezt nem engedheti meg magának az ország. Ha a helyzetet lefordítjuk az ötvenes évek cselekményeire, akkor mi most ezzel a televízió vásárlással titokban disznót vágtunk, nem gyakoroltunk kellően mély önkritikát vagy ilyesmi…
De nem elég ez a titkolni való szégyen, hogy korszerű tévét vettünk, még itt van a hangfalaim problémája is, mert az asszony új koncepciójába nem fér bele ez a két álló szörnyeteg, amelynek a tetejére még virágcserepet sem szabad raknia, és különben is, a fekete színből elég lesz a SONY kávája, meg a régi hifitorony színe meg a sötét blues-zeném!
Én nagyon szerettem ezeket a JM Lab hangdobozokat, volt rajtuk mély hang, szép volt a sztereójuk meg minden – lám, már múlt időben beszélek róluk én is.
– Ha ma új hangdobozokat akarsz hasonló minőségben, akkor legalább kétszázezerrel gyere legközelebb – bíztatott a SONY Centerben Péter, akinél a Sokol rádió jellemezte időktől fogva a szórakoztatóipar termékeit vásárolni szoktam.
Nem mostanában lesz az a látogatás, nagyjából annyit költhetek új és nagyon kicsi hangdobozokra, amennyit a régiekért kapok. Na de mennyi az annyi? Vajon mennyiért lehet eladni a JM Lab Symbol 12 -ből egy megkímélt párt?
Annyiért, Kedves Lobo, amennyit azok tudnak adni érte, akik bár haladnának a korral, de nem tehetik meg, csak azt, hogy a második, harmadik vonalból válogassanak. Bár ebben van valami ellentmondás, mert ugye, ha emiatt – mármint hogy nem tehetik meg – eleve lemaradtak a hifihangfal korszerüsítési versenyben, akkor nekik ez is egyfajta korszerüsítés lesz/lehet.
Csak magyarázd meg, nekik azt is, hogy a lódenfíling, az egyenfíling, az uszkve fél évszázada a kabátnál valahol elakadt! Szerencsére ! És ezért nincs egylőre*** ilyen reklám forgalomban, hogy „lódenember lódentévét néz, lódenhifit hallgat!”
***Bár arra semmi garancia nincs, hogy valakik ne hozhatnák a lódenfílinget újra divatba!
🙁 😀
Beírtam a gúgliba, ezt találtam:
„JM LAB SYMBOL 12 álló hangfal hibátlan esztétikai és műszaki állapotban eladó.
Minden gyári rajta, nincs átalakítva semmi benne.
Ára: 75.000.- Ft/pár”
Idén februári hirdetés, itt:
http://www.avx.hu/forum/pda/index.php/t14538.html
Atyavilág! Akkor vajon mibe kerülhetett ez új korában??? 🙁
2-re
Köszönöm az infót, kedves KapitanyG!
Jó kapaszkodó, az enyém sem volt piszkálva, megkímélt állapotú…
3-ra
Kedves Malvi!
Ne aggódj, biztosan jó alkalomkor vettem a hangdobozokat anno, (mint most a lapos tévét is, a SONY Centrum hálózat ÁFA-mentes napján)!
😀 Ügyi! 😀
Szerintem ne add el!
Ilyen hangminőséget, finomságot, transzparenciát nem fogsz kapni semmien új doboztól.
Szerintem:)
A Péternek meg nyugodtan hihetsz, a legtisztességesebb kereskedő, és kíváló ember.
Kedves Arcsi!
Mindkét állításoddal egyetértek!
A felújítás tavaly nyáron volt, de a hangdobozaim maradtak. (Igaz, nem a tv mellett állnak, s így házimozi hang nincs, hanem 90 fokkal arrébb, de a hifi-hallgatás maradt a régi megoldással.)
Ami Pétert illeti, semmi 90 fok, ugyanolyan rendes és megbízható, mint volt! 🙂
Örömmel hallom:)