Pécs és Balla D. Károly (5) Blog esszé (folyt., Szex és a szerelem szál)

Pécs – Művészetek Háza, 2006. november 7. este 7 – Balla D. Károly előadói estje.
Megjelenés személyesen vagy a neten, a BéDéKá blogban http://pecs.balla.biz/ vagy a http://szolgaltato-blog.hu címen.
 

Előzmények:
Blog-köszöntő Balla D. Károly tiszteletére

Blog esszé (1. rész)

Blog esszé (2. rész, Oresztész)

7) Szex és a szerelem-szál

A nőkről minek is beszélnénk?
Szükséges-e, hogy figyelmünk szétessen, s fontos gondolatok helyett lágy csípők ringására, lábak ívére, ajkak mézére gondoljunk, hogy a vér nekieredjen a testünkben, látásunk elhomályosuljon, s kezünk nekiinduljon – a klaviatúra ütögetése helyett – a lágy, gömbölyded formák, a titkok felkutatásának?

Igen, ez felettéb szükséges! 🙂

Mint Balla D. Károly írja a nincs-is regényében, Oresztész és Elektra híresztelni kezdte – egybekelnek. (A testvérek!)

Hát ez megint mire jó? Ez a maszat-manőver, ez az elbizonytalanító. E tájak számomra ismeretlenek és érthetetlenek (még ha emberiek is, s ha az emberiség történetének hajnalán bármi is megeshetett, még az ilyen is, ráadásul normahatáron belül.)

Van-e rá okom, hogy őrületes dolognak tartsam a fentieket, s azt mondjam: az én korom erkölcsei a mérvadóak, a tiszták, az egyedüli elfogadhatók? Hogy amit Argosz és Pargosz szül, az az egyedüli jó?

Egy más kor szemszögéből nézve a mi korunkra, mit láthatunk? Szex-filmet, pornót, a primer érzékek megdolgozását, reklámban, együttlétben, társadalmi megítélésben egyaránt!

Izmok, pénz, napi tíz numera – ez a férfiideál! (Miközben…)

A nő meg, mint valami előre beprogramozott céltárgy, összes testnyílásának nyilvánosságával, azonnali használatbavételi engedély nélkül is azonnal – előjátékmentesen – használatba vehető, megalázható…

Hol van a szerelem kultúrája?

A HÁLÓ, bár hűséges vagyok asszonyomhoz, e téren is új dimenziókat nyit.

(Most nem a tízbájtonként előbukkanó szex-ajánlatokra gondolok, a testek és eszközök hihetetlen kínálatára, filléres-kukucsra, műsóhaj-hergelésre, s hogy felszólításra nyúljunk magunkhoz egymást kamerában bámulva módon.)
Hanem arra gondolok, hogy a maga természetes pályáján néha megindul a fantáziám, hogy vajon az, akivel beszélgetek a blogban, milyen is? Milyen nő?
Ha mondjuk könyvről, zenéről váltok szót Ypszilonnal, karcsú, fiatal asszony képe dereng föl előttem, s ha mondjuk főzésről beszél, azonnal kicsit vaskosabbá válik a lába, tömzsibbé a dereka, s a könnyű, átlátszó selyem helyén valami kötényféle lengedez… A HÁLÓ-n a test – s talán a lélek is – cserélhető, de a szerepek mindenképp!

S míg egyesek számára csupán egy mérce van, a mai, az ő földrajzi elhelyezkedéséhez igazodó, addig mások az emberiség összes szokását is képesek – még a meg sem honosodottakat is -, a tér bármely pontján értelmezni és alkalmazni.

Szóval Oresztész és Elektra egybekél? Legyen!

Ám e ponton, ahogy az egy rendes drámában szükséges is, beszól a „fensőbb” hang, az „isteni gondviselés”, ezúttal a Szembesülés szerzője maga, stílszerűen blog-hozzászólás formájában, Balla D.!

Bdk
nov. 04. 2006. 1.13 pm

„Azért mielőtt hőseim vérfertőzés hírébe keverednének, egy magyarázó részlet a regény elejéről, két utólagos kiemeléssel.

> A Szembesülésben más a szereposztás.
Egyedül Elektra van a helyén; ő is csak annyiban, hogy itt is Agamemnon és Klütaimnésztra leányaként látjuk viszont. Nincs azonban szó sem erőszakos halálról, sem bosszúról ? és a szereplők viszonya is más. A közéletből kiszorított Agamemnon életét súlyos kór oltja ki, s Klütaimnésztra megözvegyülvén egyedül neveli tovább Elektrát, miközben gyanakvással és idegenkedéssel figyeli a nagy rivális, az olümposziak kegyét elnyert Egiszthosz működését, sikereit, talán még boldog családi életét is. ENNEK A MÁSIK CSALÁDNAK a gyermeke Oresztész, aki fiatalemberként (két évvel Agamemnon halála után), mit sem tudva a szülők ellenségeskedéséről ? váratlanul találkozik a kamasz Elektrával. A kapcsolatukban rejlő feszültség a regény fő mozgató erejévé válik, olyan befolyássá, amely megszabja számos fejlemény jellegét és irányát. A TESTVÉRI SZÁL HIÁNYA ELLENÉRE tehát az Oresztész?Elektra összetartozás sok mozzanatában emlékeztet a görög tragédiák fatális egymásrautaltságaira. < ”
————–

Szóval a szerző, a biztonság kedvéért, „tisztára mosta” szereplőit, s bár a szeplőtelen fogantatás (net)tisztasága még messzire van, de azért közelítünk?
Vajon hányféle szélső érték fogadható el, s mi az, ami nem?
Vagy másképpen: mindig, minden ugyanaz?
A szép Verona, mi elénk tárul itt – vagy Argosz, vagy mindegy is talán?

8) Vaspillangó, vashernyó: a háló vastörvényei

Dalí

Salvador Dalí, Művészetek Háza, Pécs

Rámeredve Dalí pillangóira (Alice Csodaországban), köztük a Vaspillangóra és persze a hernyóra is, mint ellenpontra, ránk ömlik a dialektika játéka, s ha élne ma Dalí, nyilván részt venne a neten zajló Pillangószív honlap-optimalizálási versenyben is, miként BéDéKá is vagy negyven honlapjával-blogjával, s Dalí blogger úr a hálón nyilván hozzászólna a pillangós témákhoz is mindenfelé, így kezdve: – Pillangóban erős vagyok! 🙂
S hinnénk neki, mert lehet, hogy a pillangók nemi életéről többet tudnak a biológusok, lehet, hogy a hernyók viselkedéséről több ismerettel rendelkeznek a szociálpszichológusok (és sorolhatnánk a szakmák tucatjait), de a pillangó-lényeg legsokoldalúbb és valóságosan átélt-eljátszott-átélvezett-elszenvedett mibenlétéről aligha tudhat annyit bármelyikük, mint a blogger BéDéKá-Oresztész-Dalí!

És talán végezetül, ahogy az áramlásélmény felemeli lágyan a klaviatúrt, meg a klaviatúr ütögetőjét, álljunk is meg egy pillanatra, hogy egyfelől kiélvezzük a lebegést, másfelől pedig a szavak meggondolása végett, mert ilyenkor a lelkesedés több magánhangzót keverhet a mássalhangzók közé, mint az objektíve elvárható, vagy ha indulat tör utat, nagyobbra nőhet a (taposó)láb, mint amekkora a pocsolya méretéhez-mélységéhez illenék.

Nos, eme megfontolás után annyit: BéDéKá kitűnő író, s eme minőség nem kéri a jelzőt, a kisebbségit, a határontúlit vagy a mittudoménmit. De ami még ennél is fontosabb (legalábbis eme blog-esszé szempontjából), blogger-művész ő – és ide már igenis követelhetjük a jelzőt: HATÁRTALAN, mert határtalanul az!

———-

Megjegyzés:

Balla D. Károly legeredményesebb blogja az országos Pillangószív versenyben (honlap-optimalizálás, fél év időtartamú, 5.hónap), mellyel pillanatnyilag 6.!!!:

http://pillangosziv-pillangosziv.blogspot.com/

“Pécs és Balla D. Károly (5) Blog esszé (folyt., Szex és a szerelem szál)” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Bdk!

    Ezek a szerelmi történetek időtlenek. Ismétlődnek újra és újra, és nem tanulunk belőlük sosem.
    Talán néha a szereposztás más. 🙂

    (Elektra a kedvencem)

    Válasz
  2. El Lobo – A farkas: Na, az már döfi, amikor a hozzászólás beemelődik a posztba!

    Myrtille: Nekem is. Szegről-végről ezt járja körbe a regény. És persze, hogy időtlen: ?a görög hagyomány (s általában minden életképes hagyomány) nem a messze múltból szól, hanem a szomszédból? – írja Németh László.

    Válasz
  3. Kedves BéDéKá!
    A hozzászólásodat persze, hogy beemeltem a szövegbe – aligha kell magyaráznom, miért!

    Kedves Myrtille!
    Valahol Ypsilonként említettelek meg, meg egy kicsit a Kyotoi Cseresznyevirágot is odaértettem – bocsánat mindkettőtöktől!

    Válasz
  4. Hjaj kedves Poresztész, ez a „blogger BéDéKá-Oresztész-Dalí megszólítás/megnevezés, telitalálat!:-))))

    Válasz
  5. Kedves GigiRadok (Kyotoi Cseresznyevirág)!
    Aki egyszer is teázott és társalgott nálad, annak határozott elképzelése alakult ki rólad, amelyből nem enged!
    Az a finom erotika, amely az újabb időkben ott leng blogod körül, mindig izgalmassá teszi a látogatást! A képek különös vonzerőt gyakorolnak a látogatóra, (katt> szex, klón, család, hatalom ) s a hely megigéz! Nem mondom tovább… 🙂

    Válasz
  6. „Van-e rá okom, hogy őrületes dolognak tartsam a fentieket, s azt mondjam: az én korom erkölcsei a mérvadóak, a tiszták, az egyedüli elfogadhatók?”

    hm…igen-igen, mostanában én is ezen gondolkodom sokat.

    El Lobo: nem kell bocsánatot kérned ezért. a virtualitásban pont az a szép, hogy mindenki olyan, amilyennek képzeled és ez akár a hangulatodtól is változhat. gigiradok egy virtuális személy és bár sok a hasonlóság közte és inreal személyem között, mégsem vagyok vele teljesen azonos.

    Válasz

Hozzászólás a(z) GigiRadok bejegyzéshez Válasz megszakítása