Pillangószív blog: 2006 – Dalí jegyében

Pillangószív Dalítól

Pillangószív verseny, pillangószív blog: Salvador Dalí jegyében az egész esztendő?
Íme, egy Dalí festette pillangó, köszönetképpen a blogger-barátaimnak, akik segítettek és támogattak:

Fél év versenyben

Fél éve tart a verseny, ez nagy idő, tehát nagy idők tanújaként szórom most a szót meg a képet! A teljes év pedig még nagyobb idő! 🙂
Dalí valahogy beleivódott az egész esztendőbe, még Klárit is (a feleségem) magával sodorta, miként az alábbi képen is látszik, tanulmányozta a mester munkáit, a lehető legközelebbről.

Pillangószív: Dalival

Reális és szürreális viszonylatai – reális és virtuális: ez volt 2006 nehéz kérdése. Egy ültő helyemben aligha tudom ezt összegezni, tehát álljon most itt egy csacska vázlat.

Egy biztos: új szemlélettel álltam elő! Legelőször ez év elején a Párthonlapok elemzése során alkalmaztam a vadonatúj megközelítést, a szigorú web-alapú kutatást, s a PageRank értéket vizsgálva jutottam el arra a következtetésre, hogy a marketing egyes területein, az eddigi folyamatos hátrányt ledolgozva a szocialisták a Fideszt megelőzték!

Az első blogesszé

Ebből a szemléletből semennyit sem engedve írtam meg az első olyan esszét, amely a blog műfaji sajátosságait követve elemzett valamit, Dalí kapcsán!

Sikerként könyvelem el, hogy munkáim alapján (sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse…) a szociológia.lap.hu kutatási helyként tartja nyilván törzshelyemet, az irodalom.lap.hu is figyelmére méltatta esszém… és számos neves és „névtelen” blogger-barátra leltem.
Lám, mennyire korszerűtlen vagyok: ilyesmikre hivatkozom, miközben egyre több net-hely írja ki, hogy (egy megadott képlet alapján) hány dollárt is ér az az oldal! Ma már ez az „igazi” mérce, a pénz, és Mammon a tényleges Isten… Én nem írom ki!

Örömömre szolgált, hogy az általam írt Blogsuli szép csendesen „betagozódott” a net világába, számos helyen jegyzik a web fórumain elolvasandóként.

A kudarcaimról, hibáimról is fogok…

Ugyanezt a szemléletet követtem munkám során – s a magam web-oldalait a Google-ban és más keresőkben a találati táblák élére vittem! (Erről már másutt annyit beszéltem, itt nem fogok).

Reális világ ez, habár virtuális!

Terveim? Inkább gyarló álmok lebegnek bennem éjszakánként!

Pillangószív könyv

“Pillangószív blog: 2006 – Dalí jegyében” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Szólj hozzá!