Amikor az istenek játszanak avagy a pécsi Balla D.

SEO verseny zajlik, s a pécsi versenyzőket igyekszem támogatni.
Így B.D.K bloggert is, aki Ungvárott lakik ugyan, de pécsi ő, megcáfolhatatlanul!
Csak három, a sokszámú lehetséges indoklás közül:
Pécs: bloggerajándék a mindenki karácsonyfája alatt
Blog – szonett: Vers dupla virslivel

B.D.K. tulajdonképpen bloggeristen, szót-képet-videót röptető teremtő. Nálam ő a legnagyobb magyar nyelvű bloggerművész, bloggeriskolát, közösséget létrehozó, műfajt tágító Olümposz-lakó. E mellett író is, költő is (József Attila-díjas) – de ez igazán mellékes körülmény.

B.D.K. nem a haragvó istenek közül való, nem leteremtő, hanem – teremtő.

 S most újra játszik – mint minden alkalommal, mindennel, ami az Internethez kapcsolható.

Olvastam már ifjú „szakembertől”, hogy amit B.D.K. SEO címén tesz, azt nem úgy kell csinálni. Nevettem, mint mindig, amikor az önmagát fontosnak vélő földi halandó egy játszadozó istennek beszól.
Namármost teljesen mindegy, hogy ki, mit gondol a SEO-ról, ha B.D.K. az eddigi két versenyen szépen bejátszotta magát az első tízbe, értéket hozva létre, másokat elszórakoztatva, olvasható és emlékezetes bejegyzéseket alkotva, játszva – amire a fentebb idézett halandó kétszáz év múlva sem lesz képes, mert fogalma sincs internetes létformákról, arról, hogy istenek félkézről mire képesek!

Pedig B.D.K. most is ezt teszi, ír egy mókásat és közben jazzt meg bluest hajít közénk.

– A mezőnyben uralkodó hangulat? – kérdem a SEO versenyben játszadozót.

– A hangulatról nem sokat tudok mondani, nem igazán figyelem mások oldalait, ami nyilván helytelen… – feleli.

– Milyen ambíciókkal indultál a versenyen?

– Nem sokkal az erőpróba indulása után azt a privát célt tűztem magam elé, hogy amatőrként a benevezett, javarészt profi SEO-szakemberek képezte  mezőny első harmadában végezzek. Ez a mai eredményem felől nézve igazolható, reális célkitűzés, hiszen 52 regisztrált versenyző között a 14. vagyok. Most a politikai blogommal szereplek ezen a helyen, de egy versenyposztommal néhányszor már az első 10-be is sikerült bejutnom.

– Ha éppen nem versenyzel, akkor min dolgozol?

– Elárulhatom, hogy egy USA-ban élő magyar író honlapját bütykölöm éppen, – és immáron másfél éve – regényírásra készülődök. De a készülődés leginkább hosszabb ideje tartó írógörcsben merül ki…

S hogy milyen is az író görcse, arról B.D.K. honlapjáról kiindulva bárki megszerezheti a szükséges ismereteket:

B.D.K. blog

***

Friss: Balla D. cédulái

GYIK:

Milyen célokat tűzött ki B.D.K. a SEO verseny során?
B.D.K. a SEO verseny során az amatőr versenyzők között a legjobb harmadba szeretett volna bekerülni. A verseny kezdetén megfogalmazott célja reálisnak bizonyult, hiszen a 52 résztvevő közül a 14. helyen végzett, ami az eddigi teljesítményét figyelembe véve sikeres eredménynek számít. Ezen kívül több alkalommal is bejutott az első tíz közé.
Hogyan értékeli B.D.K. a verseny hangulatát?
B.D.K. a verseny hangulatát nem figyeli túlságosan, ami talán helytelen, de a fókusza inkább saját munkájára irányul. Nem tartja fontosnak, hogy mások teljesítményével foglalkozzon, inkább a saját bejegyzéseire és azok értékére koncentrál. Ez a hozzáállás segíti őt abban, hogy kreatívan tudjon alkotni.
Milyen típusú tartalmakat készít B.D.K. a verseny során?
B.D.K. a verseny során szórakoztató és emlékezetes bejegyzéseket alkot, amelyek értéket képviselnek. Munkái között találhatóak humoros írások, valamint zenei elemeket is tartalmazó posztok, amelyek jazz és blues stílusban íródtak. Ezek a tartalmak nemcsak szórakoztatják az olvasókat, hanem a SEO szempontjából is relevánsak.
Mivel foglalkozik B.D.K. a versenyen kívül?
A versenyen kívül B.D.K. egy amerikai magyar író honlapján dolgozik, amely már másfél éve tart. Emellett regényírásra készül, de jelenleg írógörcsben szenved, ami hátráltatja a folyamatot. Az írói görcs leküzdésére B.D.K. saját blogján keresztül oszt meg tapasztalatokat és tudást.
Hogyan vélekedik B.D.K. a SEO-ról és a hozzá kapcsolódó kritikákról?
B.D.K. a SEO-val kapcsolatos kritikákat nem veszi komolyan, hiszen eddigi teljesítménye alapján sikeresen szerepelt a versenyeken. Azokat, akik önmagukat fontosnak érzik, de nem értik a digitális világot, inkább humorral kezeli. Számára a SEO nem csupán technikai kérdés, hanem kreatív lehetőség, amellyel értékes tartalmakat hozhat létre.

“Amikor az istenek játszanak avagy a pécsi Balla D.” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. E rövid bejegyzést tettem B.D.K. posztjába, mindenféle félreértések elkerülése végett. (A félreértés nem B.D.K. és köztem adódhat. A félreértések mindig KÉT, más minőségű világ találkozásakor következhetnek be, de próbáljuk meg áthidalni legalább!)
    Szóval a h.sz.-em:

    Kedves BéDéKá!
    Nincs okod arcpirulásra, az az isteni kitétel úgy jó, ahogy van, legfeljebb a papírinteligenciások azt gondolják majd, hogy csontig hatolt a baráti szó.
    Ahhoz, hogy mégiscsak helyén legyen, aminek helyén kell lennie:
    a REND hívei a hősök, a mártírok, a hírességek bűvöletében élnek, a RENDEZETT KÁOSZ-ban élők pedig teremtő ISTENEKKént élik meg a világot és ilyen istenként tisztelik mindazokat, akik alkotnak.
    Tehát a csontig hatoláson felháborodni készülők megnyugodhatnak, „csupán” erről van szó! De ez sem kevés ám!

    Válasz
  2. Köszönöm a posztot, a bejegyzést nálam és a hiúságomnak bevallottan jóleső szavakat. Szóljon mindez Pécs dicsőségére!

    Válasz
  3. Kedves B.D.K.!
    A Blogoszférában (és kicsit azon is túl) Pécs dicsőségéért kevés pécsi tett annyit, mint te, s bár erre nincs felhatalmazásom, azért legalább én hadd köszönjem ezt meg!

    Válasz
  4. Ezzel jól jártam, mert a te köszöneted nekem többet ér bármi „hivatalosnál”. Különben ez a poszt benne van a Seonyár2008-ra adódó százas Google-listában…

    Válasz

Szólj hozzá!