Szentlőrinci Lobbi-Parti avagy debütált a blogger-lobbi

Szentlőrinci Lobbi-Parti

Szentlőrincen évente megrendezésre kerül a hagyományos Lobbi-Parti. A sátorerdő jól mutatja, hogy lobbistából nincs hiány. Országgyűlési képviselők, polgármesteri hivatalok, minisztériumi tisztviselők, gazdálkodó szervezetek, kamarák, egyletek teszik itt tiszteletüket, hogy a szabadban készített ételek és a hozott italok mellett módot nyújtsanak egy könnyű hangvételű találkozásra, pontosabban – lobbizásra!

Na, de az idei különös találkozó volt (még zajlik, mikor írom-e sorokat), mert először autózott ide blogger, hogy szembenézzen az offline világ képviselőivel. (Hej-haj, különös népek ezek!) 🙂

Nem is hittem volna, hogy szociológustól ügyvezetőn át sportvezetőig mennyi ismerősöm fog lobbizni itt. Nyitott helyszín, nyitott emberekkel, még egy eleven országos kincstárnokkal is kezet ráztam (MSZP), továbbá egy egykori népművelő kollégával, aki most MDF választmányi tag. Amikor vele beszélgettem, hozzám-hozzánk lépett egy MSZP-s megyei vezető (egykori osztálytársam), s láss csudát, könnyen közös plattformra kerültünk az idei villányi vörösbor kilátásai okán.

Szintén nem sajnálva a kilométerekre szánt időt és pénzt, az EKF (Európa Kullturális Fővárosa) menedzsment is kivonult. Mészáros Andrásnak és Szász Andreának ejnye-bejnyéztem picinyt a honlapjukról kiinduló, végül magánoldalakon landoló linkek miatt – ígéretük szerint, nem csak e tárgykörben, de tényleg rendbe fogják szedni a honlapot. (Mellesleg jegyzem meg, hogy én örülnék ennek már a legjobban, mert szeretném feloldani az oldal támogatásának szüneteltetését a Jóljárok.hu-n.
Magam örülnék a legjobban, ha már nem kéne emiatt zsörtölődnöm, hanem segíthetnék, ha tudok).

Az EKF sátra

Blogger a Lobbi-partin? Persze, azért álcázásként ott fityegett egy „stúdióvezető” biléta a hajtókámon, s forma szerint a Kulturális Innovációs Kompetencia Központ (Dél-Dunántúli Kulturális Ipari Klaszter), valamint a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara offline, azaz rendes tagjaként jelentem meg (és ettem a Rabb Szabolcs klasztermenedzser varázsolta húsokat).
De érdekes, amikor blogra terelődik a szó, némelyek olyan különös szemmel tekintenek rám, mint aki épp azt gondolja: – Aha, szóval ez az a muki, aki estelente beírja az elektronikus naplójába – Kedves Naplóm, s a nagymamája el is olvassa!
Hej, drága barátaim, Erdélyben, Ungvárott és a Yucatán-félszigeten, Alabamában, Floridában és a ködös Albion városaiban, továbbá Budapesten és Szombathelyen – vajon mikor veszi észre a világ, hogy a web 2.0 nem a nagymamáról szól (csak)!

Hanem a Pécs TV! Keresnyei Jánossal két hét múlva kicsit megforgattjuk a net világát! Elvégre tényleg lobbizni mentem! Tehát a blogger-lobbi megkezdte működését!

—-
Upgrade: Egy, a Szentlőrinci Lobbi-Partinak köszönhető történet itt – A SEO, a szivar és Mészáros András EKF igazgató

Még a civilekről: Civil

“Szentlőrinci Lobbi-Parti avagy debütált a blogger-lobbi” bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. Hijnye, kedves BéDéKá, nagy zűr lehet, amiről még nem tudok!
    Amikor a pirézeket utálta a nép, akkor a BDK piréz nevet vetted fel – tehát most, a formális logika szerint az intranetek kerülhettek bajba! 🙂
    Blogolnak-e az intranetek? – ez itt a kérdés! Na, át is nézek hozzád Ungvárra, hogy kinyomozzam az intranetek körüli zűr okát!

    Válasz
  2. mint láthattad, prózaibb oka van: első keresőmarketing-megbizatásom arról szól, hogy az „intranet” szóra kell felhoznom egy oldalt a Google-listán, és ebből az alkalomból időnként most ezt a „melléknevet” használom majd.

    Válasz

Szólj hozzá!