Legutóbb gyerekkoromban ugrott neki a magyar nép, hogy záros határidőn belül lehagyja a Nyugatot. Az elmúlt évtizedek viszonylagos nyugalmi helyzetet produkáltak, alighanem kifújtuk magunkat az előzés előtt. Ám ma, Matolcsy György újabb határidőt döfött bele a köztudatba: 2030-ra, most már istenbizony, ennek az együttműködési hogyishívjáknak a segítségével lehagyjuk a Nyugatot. Ha székely volnék, most méltatlankodva megkérdezném: miért kell ez az állandó rohanás? Nem lenne elég, ha csak megközelítenénk őket valahogy?
„El” elnevezéssel indult egyfajta netről kigyűrűző párbeszéd Pécsett. Röviden és nyilván felszínesen úgy foglalhatnám össze a felvetést: a tehetséges alkotók maradjanak itt vagy inkább menjenek el? (Én nem szűkíteném a dolgot építészekre.) A választ sokan megadták már erre a kérdésre. Voltak-vannak makacs maradók (Csorba Gyöző lehetne számukra az ikon), de az elmenők is hosszú és neves sort állnak a történelemben.
Tegnap este Goran Bregovics adott koncertet Pécsett. A Dóm tér megtelt emberekkel, s néhány lendületes fúvós-szám után a tömeg hullámzani kezdett, ahogy önkéntelenül is mozdultak a kezek és a lábak a balkáni ritmus varázslatára.
Az újabb Pécs-Debrecen bloggertalálkozó három évvel követte az elsőt. Ezen még Porcsin Zsolt (Basahalom Boulevard) is elcsodálkozott, a képen balra lévő műanyag söröskorsó mögött, sőt Weinreich Laci is, aki az elsőn ugyan nem vett részt, de ő olyan, mintha már akkor is egyszerre két pohár sört ivott volna. (Mivel majdhogynem absztinens, hukk.)
Zsolt, mivel Debrecenben nem lehet Szalon sört inni, ragaszkodott a pécsi márkához és az ő kedvéért mi is azt ittunk. Mert egyébként ha már lokálpatriotizmus, akkor legyen kövér, vagyis aki a söréhez a vizet vagy a reklámot nem helyben szerzi be, az ne várja el az egyoldalú lokálpatriotizmust, a jókedvű helyi vedelést, még ha jó is a nedűje amúgy.
Most már későre jár, így majd holnap mondom el, miként sikerült összehajolnom Cippóval, Bálinttal és (a kép bal szélén) ZinczyKával. Amikor elindultam a Café Zacc-hoz, az asszonynak elmeséltem, hogy Zinczyt és Cippót én hoztam össze – és kíváncsi vagyok, hogy működik-e a barátság a két nagyszerű, okos nő között – az asszony egész egyszerűen kerítőfiúnak nevezett. Viszont Cippót és Bálintot a blog világa az én közreműködésem nélkül hozta össze s vitte őket egy láthatóan boldog házasságig…
Pálffy István: Egy kis hazai – Pécs, Európa Kulturális Fővárosa 2010
címmel írt könyvet, melyet a szerző és a pécsi polgármester jelenlétében mutatnak be a közönségnek, Pécsett. Gondolom, hamarosan a könyvesboltokba kerül Stahl Judit Pécsi konyha című műve is…
Upgrade 2010. 07.01.: A mai Dunántúli Napló szerint „Pállfy István, aki nem csak maga írta a mindössze egy hónapja lezárt, személyes hangvételű bédekkert, hanem a fotókat is maga készítette, úgy érzi, hogy még nincsenek elkésve a megjelenéssel.”
Engem azért szíven üt a felismerés, már olyan is előfordul, hogy az írja a könyvet, akinek a neve rajta szerepel. És még a fotók is, ugye…
Pálffy egyébként mély ismeretekkel gazdagít a napilapból, keményen szolgálva a város marketingjét, ilyeneket mond: ” Pécsre leginkább osztálykirándulások révén jut el az ember…”
A Dunántúli Napló egyébként ma délelőttre datálja a könyv bemutatóját, a polgármester úrról nem tesz említést – teljes zavarban vagyok, akkor most mikor, kik szórják majd a nép közé a Pálffy által időtállónak jósolt Pálffy-bédekkert, az Európa Kulturális Fővárosa magyarországi programjának e kiemelkedő darabját.
Jobb estét doktor asszony fürge szőke tárgyinfarktust az idegességtől Huszasért? hamar adtam
Mindenekelőtt kicsit üljön meztelen görgesse olajra rövidlátó bubifrizurással
Sablonba szalonna chocolate Pörc asszony releváns tárgyfröccsöt
*** A vers szakértői kritikája:
Cippo örökbecsű verse, a Remélten isznak, a magyar vers ünnepi alkotása lehet. Lehet, ha értő fül hasítja át a versszövet falát. Mert fül, az kell hozzá, ez nem lehet vitás! De kezdjük a végén, ahol Pörc asszony, az egykori magyar ősanya mai megfelelője készíti a tárgyfröccsöt, amely a kumisz jelenidejű megtestesülése. De nagy bajok vannak Pörc asszonnyal, hiszen az első sorokból kiderül, beteg, s így ványadt testével sámánhoz fordul: – „Jobb estét doktor asszony”! – rikolt vele fájdalmasan a költő. És ekkor erős párhuzam zuhan elménkre, egy másik text tartalma, amely szintén jókedvet, bőséget ígér. De itt képbe inog a huszas fogalma, a pénzé, amely elrontja a magyarok közti viszonyt, idegen arcokat vetít képzeletünkre, akik az egészséges, meztelen hempergést is felzaklatják. Kik ők? Hát a bubifrizurások! De olajra velük – üzeni a költő, máris finom falattal kárpótolva Pörc asszonyt: sablonban tálalva a szalonna chocolate nevű finnugor édességet. Kumiszt nekünk még, reméljük, Pörc asszony meggyógyul, s talán vele gyógyulunk mi is!
Ó, ők ketten, Zinczyka és Cippo, titkos (plátói) szerelmeim a virtuális térben… De nem e vallomás miatt ütögetem a klaviaturt ábrándos, ámde mégis kalandéhes tekintettel, hanem… Hanem még El Lobo – A farkas koromban elkezdtem az Összehozó showt, akkor Luczifert és a Kreaktivistát (Héder Sándort) hozva össze, na nem úgy, hanem mint egymást nem ismerő eszmetársakat, akiket a hatékonyság fogalma kapcsol össze.
Csányi Sándor hamiskás mosolya körül most megint elkezdtek pattogni a labdák, s az aranylábú fiúk újra érmekről álmodozhatnak a hírek szerint. Hiszen Csányi, a hatodik leggazdagabb magyar az MLSZ elnöki székében foglal hamarosan helyet. 2006 februárjában még arról meditáltam e blogban, hogy a félreértések elkerülése végett tisztázzuk: a magyar labdarúgásnak nem Csányira van szüksége, hanem a pénzére. És persze Csányiról is feltételezhetjük: akármilyen buliba nem megy bele!
Ma Budapesten, a Markó utcában volt jelenésem, tanúként hallgattak meg, a Morvax blogjának szemérmetlen letörlése a NOLBLOG nevű blogszolgáltatónál elnevezésű perben. Hivatalosan nyilván más megfogalmazása van e jogi csetepaténak, de bennem így él a dolog. Amúgy nem gondoltam volna, hogy a blogok világa már ennyire közel került a magyar valósághoz, vagyis, hogy ennyire kriminalizálttá lett. A magyar valóság ugyanis már elképzelhetetlen rendőr, bíró, ügyész és kiváltképp kommandó nélkül.
