Csányi Sándor hamiskás mosolya körül most megint elkezdtek pattogni a labdák, s az aranylábú fiúk újra érmekről álmodozhatnak a hírek szerint. Hiszen Csányi, a hatodik leggazdagabb magyar az MLSZ elnöki székében foglal hamarosan helyet.
2006 februárjában még arról meditáltam e blogban, hogy a félreértések elkerülése végett tisztázzuk: a magyar labdarúgásnak nem Csányira van szüksége, hanem a pénzére. És persze Csányiról is feltételezhetjük: akármilyen buliba nem megy bele!
Tehát akkor most buliidő lett hirtelen, gondolhatnánk, sportbolondok talán azt is ide kombinálják, hogy a kapus miniszterelnök helyett csatárból lesz az ország miniszterelnöke is, óriási felhatalmazással, Csányi-barátsággal – vagyis történhet bármi a pályán, a piros lap nem fog előkerülni jó darabig.
Csányi nevét hallva mindenesetre nekem nem a foci ötlik eszembe legelőször, hanem az a telefonbeszélgetés, amelyben jelenti neki valaki, hogy az MDF-ben mi is a helyzet…
Annak a nyilvánosságra került telefonbeszélgetésnek az üzenete számomra az volt: egy pénzember gyanús körülmények között befolyásolni képes a magyar politikát.
Persze, ez a téma nagyon sunyin tekereg csak a nyilvánosság előtt, nincs ember, aki direkt üzenetben merné állítani: Csányi Sándor nem (vagy épp ellenkezőleg: igen) befolyásolja a pénzével a magyar politikát.
A foci amúgy most sikerágazat lesz, mint az ötvenes években is volt: a lelátókon önfeledten boldog lesz a magyar nép!
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
***
Korábban:
