Blog és online marketing: az egototális marketing koncepciója

Folyamatosan bővülő online marketing vázlat

Greg és Evetke blogkísérlete, amelyben az Opteamus program megszületését, formálódását, eladásait, mint személyes ügyet és élményt elemzik, természetesen a saját termékük sikeres forgalmazásának érdekében, igencsak elgondolkoztatott! Írtam is erről egy posztot, jellemzően szintén kísérleti blog bájtjain, itt: Greg és Evetke – a kor Rómeó és Júliája!

Az egototális marketing nem egyedül tagja a totális marketingnek

De nem hagy nyugodni a felismerés, hogy aminek itt tanúi vagyunk, (nem csupán Gregéknél), az a marketing rohamléptű fejlődésének egy új szakaszát jelenti!
A szakirodalom szépen elvezet minket a klasszikus marketingfelfogástól, amelyben először csak az eladó, majd a vevő is megjelenik, később a kereskedő majd a versenytárs is, s még később a környezet (amelyet rombolunk), s végül eljutunk az úton (tehát az értékesítési, a klasszikus, a vertikális, a stratégiai és az integrált marketingen át a XXI. századi, totálisnak mondott marketingig, amelyet a hálózatok megjelenésével jellemeznek.
És ekkor jön Greg és Evetke, s a hozzájuk hasonló termelők-marketingesek, (mint pl. a Gregéknél meghivatkozott Bill Gates), akik nem csupán a vevő kívánalmainak, igényeinek maximális kielégítésére törekszenek, hogy az kiélvezhesse a személyre szabott termék nyújtotta előnyöket, hogy küldetés jellegű vásárlást valósíthasson meg. Hanem az áruval a saját személyiségüket is „leszállítják”, vagyis az áru létrehozása és értékesítése során a saját önfeltárulkozó személyiségükkel is jelen vannak.

Ego és marketing

Ezt nevezem én a totális marketing továbblépésének az ego felé, amely az interakció révén nem csak az eladói, hanem a vásárlói oldalon is nyitva áll!
A tömegtermelés egyéni igény szerinti megvalósulása immár olyan megszokott momentum, amelyre kár is szót vesztegetnünk.
Az igazi újdonság az áru, az eladás és a fogyasztás hihetetlen mértékű személyessége, amely a kommunikáció (tömegtájékoztatás és tömegtájékozódás !!!) új, a sokoldalú interakciót lehetővé tevő formáiból következik!

Tehát íme, Hölgyeim és Uraim, az új marketingkoncepció, mindössze néhány mondatban összefoglalva és Önök elé tárva: blogban persze, személyesen megfogalmazva, azzal a kimondatlan üzleti üzenettel, hogy veszettül jól értem és alkalmazom a marketing tudományát – szóval Önök elé tárva – a szimplán TOTÁLIS helyett -, az EGOTOTÁLIS MARKETING koncepcióját!

Upgrade 07.11.11.

Nagyon kedves szociológus ismerősem, aki most nincs gép-, csupán telefonközelben, s „nyomtatványként” jutott e pár sorhoz, felhívta a figyelmem a következő hibáimra:

1) sokan lesznek, akik a hozzászólásokat nem olvassák majd, s így ott hiába teszek kiegészítéseket, az olvasatlan marad;

2) az IKEA említése (ahol klubtag lehetsz), rossz példa, mert az IKEA éppen azt mondja, hogy nem akar velünk törődni, törődj magaddal tenmagad, vidd a holmit, s szereld össze te, senki nem adja ott az arcát az áruházhoz vagy a termékhez!

3) érdekes, de nem meggyőző az írás, mert kevés a blog-minta, Bill Gates példája nincs kibontva – aki nem tudja, hogy a könyvében új igényeket ébreszt, amelyek kielégítésére mindjárt megoldást is kínál (naná, hogy Microsoft), az nem fogja megérteni a személyiség és az általa befolyásolt világhálózatok összeforrottságát – tehát a lényeget;

Nos, nyilvánvaló, hogy szépen alá kell merülnöm a példákért, Greg és Evetke, Bill Gates és az Ilka Rudolf Ilkablogja példának nem lesz elegendő!

Upgrade 07.11.12

Szociálpszichológiai megközelítés

A blogban gondolkozás, a blognak, mint jegyzetfüzetnek a használata – nálam bevált munkamódszer. Ha belegondolok, nincs is papír jegyzetfüzetem. Így senki se csodálkozzon, hogy egy majdani nagyobb témafelvezetéshez, itt talál olyan megjegyzéseket, mint itt most ezt, amely az egototális marketing szociálpszichológiai megközelítésének fontosságára hívja fel majd a figyelmemet.

Csepeli György: Szociálpszichológia, Osiris Kiadó, Bp. 2002. 532. oldal:
„Az Internet által teremtett új elektronikus kommunikációs térben érvénytelenné válnak a személyes és társadalmi identitást alakító, a mindennapi tapasztalatban megszokott tér és idő keretei. Ebben a virtuális … térben … A felszabadult én korlátlan uralmat lel önmaga felett…” (Cyberspace)

Calvert szerint az exhibicionizmus négy célt szolgál: ön-tisztázás, társadalmi érvényesülés, viszonyok építése és társadalom-kontroll, és láthatjuk, hogy ezek mindegyike a blogokban is működik. (A kiemelések tőlem).
Forrás: CAROLYN R. MILLER, DAWN SHEPHERD

Ezek az idézett gondolatok az egototális marketing szociálpszichológiai megalapozottságára vetnek fényt. A különös hozzáállás, az ego felmutatása, a társadalmi érvényesülés új útjaként, az új viszonyok kiépítéseként az ELADÓI tér növelésében is szerepet játszanak!

“Blog és online marketing: az egototális marketing koncepciója” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Én ehhez nem sokat érek, de egyszer már megadtam Neked a bátyámék honlapját, s ma már a forgalmuk negyven százaléka a WEB-en realizálódik:)

    Válasz
  2. Az egototális marketingben a leglényegesebb elem a személyesség erős, a korábbinál magasabb fokú megjelenése.
    Gyakorlatilag korábbi végpontok találkoznak. (Világméretű hálózatok – személyesség; vö. Bill Gates személye, szereplései, könyve – és a birodalma(i), hálózatai, szövetségei pl. gyártókkal.)
    Ahol a gyártó, a kereskedő, a szolgáltató kilép arctalanságából, s személyiségét feltárva a személyiségével is részt vesz a termék értékesítésében!
    Ez offline is tapasztalható. Vö. Magyarországon a most alakult SONY Centrum hálózatot, amely a raktáráruházak ELLENPONTJAKÉNT a vásárlóval való fokozott törődést, a személyes eladást, a házhoz szállítástól a gépek otthoni beállításáig áll rendelkezésre.
    A SONY, mint tömegtermelő úgy jelenik meg, mint a legszemélyesebb kiszolgálód, aki a tömegtermelést színben, szagban, formában a gép otthoni beállításáig a személyedre szabja, szinte már haver! Még klubtag is lehetsz nemsokára, mint pl. a NOKIA vagy az IKEA vásárlói. Te vagy a lényeg mint vásárló, haver vagy, beszólhatsz, írhatsz, kérdezhetsz, a gyártó, az eladó is csak egy ember, vágyakkal, hibákkal, de szakértelemmel, jótanácsokkal, emberi ábrázattal – bloggal, bánattal miegyébbel. (V.ö. SONY CENTRUM pécsi üzletvezetőjének blogja, benne a híres Rózsaszín fényképezőgép bejegyzéssel.)

    A szolgáltatások terén (a közvetlen környezetünkben) ott találjuk például a Tiszteletteljes Provokátort (Héder Sándort), számos szerkesztőség stábját (pl. HVG), és ha a politikát is szolgáltatásnak tekintem, akkor bizony még a politikusok blogjait is ide sorolhatnám.

    Nos, ez volna az egototális marketing az én felfogásomban!

    Válasz
  3. Kedves KapitanyG!
    Dehogynincs! Te csak gondolod egy anyagias világban (és esetleg abból kiábrándultan), hogy nincs semmilyen eladható terméked, miközben maga ez a gondolat is termék, a mindent elsöprő fogyasztás gátja, és eme gondolat is bloghozzászólásban ölt testet, határtalanul, egy hálózathoz kapcsoltan, a blogoszférához, s te benne vagy a véleményedben, pontosabban a véleményed te vagy, azaz egototális marketing (esetleg egototális anti-marketing) tanúi lehetünk itt most! 🙂

    S valakik, még ezen a kis meditációnkon is keresnek, hidd el, bár arról nem vagyok meggyőződve, hogy akik ezt teszik (mármint éppen keresnek rajtunk), azok az egototális marketing tendenciáját erősítenék. Ők olyan kis látens hálózati egyedek, sutyirészvényesek, ilyesmi, csak semmi ego, csupán a pénz! 🙂

    Ám, hogy komolyabbra fordítsam: a morális megfontolásoknak, a tendencia láttán, természetesen helye van!

    Válasz
  4. Ezekben a percekben hallottam az egyik rádióban a SAMSUNG menedzserét, aki színész közbeiktatása nélkül, saját maga adta elő az egyik termékük nagyszerűségéről a himnuszt, s eszembe is jut az „ókori” magyar előzmény, a csettintős MÜSZI közönségbolondító televíziós reklámja.
    És mindeközben eszembe jut egy újabb ellentétpár: az elidegenedés, amelynek ellenpontjaként itt az egototális marketing, a termeléssel, az áruval, a potenciális és a valóságos vásárlóval, a piaccal való „azonosulás”, de legalábbis annak személyessé tétele, a személyiségben történő integrálása.
    (Szélső értéken talán a szcientológus üzletember áll, aki tudatosan hangolja át magát hatékony eladó-gépezetté, megcsúfolva az „egyház” jelleget, mert aligha hihetjük, hogy ha van teremtő, az a modern kapitalizmus eladó-gépének teremtette volna az embert.)
    De mondom, ez szélső érték, s korántsem célom az egototális marketinget ezzel a szélsőséggel jellemezni!

    Válasz
  5. Egy kisebb szervezetnek nyilván könnyebb hitelesen használni ezt a módszert, de ahogy Farkasunk példáit elnézem, egy nagyobbnak se lehetetlen. Mindesetre nem tartom véletlennek, hogy nagyítóval kell keresni az ilyen próbálkozásokat, hiszen számukra is világos, hogy akit az egyéniség spontán varázsa fog meg, az általában sikítófrászt kap a corpok mesterséges világától.

    Válasz

Szólj hozzá!