Párizs megér több misét is! (Blog-vendégem: Morvax)

Párizs megér több misét is! Miért? Párizsba Nagyhéten látogatni el – kész őrület. Sosem tudtam, hogy ezek a franciák ennyire katolikusok.
Így aztán még tömöttebb sorokban lepték el gyönyörű gótikus templomaikat, székesegyházukat, naná! A gyönyörű zene, az áhítat, a sokadalom bizony néha lefogta a kezem, mikor is én a gótika remekműveire fókuszáltam volna, na, mindegy, valamit valamiért, s nem vagyok még elég ?pofátlan? fotós. A fülemet kárpótolták az orgonák, a kórusok a meghosszabbított szemem akadályoztatásáért.

Invalídusok Dóm


Voltam én már Frankhonban hetedikes kamaszként kastélyokat nézegetni, hiszen kenutúrán vettem részt egyedüli lányként a suliból a mesebeli Loire-on, de akkor nem éppen a Chambord-i kastély Da Vinci által épített reneszánsz lépcsője, – mely építészeti csoda amúgy – , vagy éppen a 365 darab kandallója izgatott, hanem maga a folyó, az élővilág, s a fiú, akivel egy hajóba kényszerültünk, és akivel szüntelenül szó szerint vertük egymást.
Régi szép idők, akkor még a szerelemnek ezen megnyilvánulásáig jutottam csupán.
De most, hogy már tudom, mi a szerelem, tudom mi az, hogy Párizs, felajzott érzékekkel lépkedtem a város utcáin, ide nekem a franciákat, ide nekem intim pillanataikat, ellesett mosolyukat, gesztusaikat, mindennapjaikat, felhalmozott értékeiket, emlékeiket, s hát persze, hogy ide nekem étkeiket, habzsolni való kedvem van! S az időm véges.
Öt nap Párizsban, de kemény dolog ez ilyen igények mellett.

Bp. Párizsban

Hát persze, hogy alulmaradtam, nem láttam én kérem, szinte semmit sem, nem öleltem keblemre minden franciát, nem hagytam nyomot utcáin, terein, csak kódorogtam itt-ott, beleszagoltam itt-ott, beledugtam a nyelvemet itt-ott, aztán szóltak is:
– Gyerünk, indulunk, vár a Ford, vár az út. Hazafelé!
Kegyetlen, gonosz emberekkel voltam én itt, emberek! Megmutatták nekem a csodát a kulcslyukon át, hagytak néhány szabad órát a kávéházi teraszon, az óceán partján, a toronyban, a kastélyban, aztán rám csapták a járgány ajtaját, s visszatoloncolták a szabadságos rabot oda, ahová megérdemli.
Umberto Eco nyilatkozta a minap, hogy ami az embereket a tudás felé irányítja az a csodálkozás. Nagyon igaza van, a kíváncsiság is, tenném hozzá, a nyitottság a másra, ami eltér a mi kultúránktól, a megszokottól.
A ?mi kultúránk?, na most nyeltem egy nagyot, mert mondhattam volna kulturálatlanságot is.
Mert ott aztán a parkok, a kertek azok, amik, pihenésre, sportolásra való helyek, van ahol lehet a füvön heverni, s van ahonnan úgy elzavar a csendőr, ahogy kell.
S a francia szó nélkül feláll, nem dohog.
A virágzó kertekbe, parkokba futni járnak az emberek, de tömegesen aztán- azt hittem először futóverseny van-, teniszezni, távol-keleti hadonászós sportokat űzni, és persze dögleni. A párizsiak ezt tudják leginkább, szinte mindenhová lecsücsülnek, kicsücsülnek, lehevernek, lepihennek, nem feltétlen kell ehhez nekik ülőalkalmatosság, megelégszenek a fenekükkel, hiszen azt mindig magukkal hordják.

Tér

A francia az utcán nem dohányzik, nem szemetel, ezek az utcák kérem tiszták, a franciák még négy sávban is tudnak autót vezetni, pedig nincsenek is sávok. Viszont láthatóan kinőtték már a sávjaikat is, pedig a kamionok nem is itt járnak, viszont tizenegymilliónyi párizsi jön-megy az utakon (+ mi), ezt kiváltandó viszont tizenöt működő metróvonaluk van, szállítja őket a RER (helyi vasút), s van harminckét hídjuk is hozzá.
A Szajna sokkal inkább közlekedési útvonal, mint nálunk a Duna, igaz keskenyebb, bensőségesebb is, én is szívesebben vízibuszoztam, vagy metróztam, mert így közelebb voltam az emberekhez, bele akartam nézni az agyukba, kikényszeríteni a mosolyukat, szemkontaktust akartam, beszélgetni velük.

Este a Szajnán

Bár napjainkat otthon indított friss bagettes, sajtos, kávés reggelikkel kezdtük – vendéglátóink sajttal tömött hűtőt, és üres Eiffel-torony melletti lakást hagytak ránk -, mégis már délelőtt tömtem magamba a pihe könnyű croisant-okat, sütikéket, s aztán salátákkal nyugtatgattam a lelkiismeretemet. Na jó, nem a fogyókúra hete volt ez, kérem szépen! Megkostóltam kagylót, halat, rákot, sós palacsintát, egyedül a csigát nem. Ja és a Halászó macskában rockfortos- és gombás fondue ?t ettünk, ami felségesnek bizonyult. Ezt az ételt a hegyekben a pásztorok ették, kikentek egy serpenyőt fokhagymával, forraltak egy kis bort meg pálinkát, majd belekeverték a megszáradt, maradék sajtokat. Ittam rosékat, Calvadost – na ez nem lesz a kedvencem – , cidrét, a francia almabort.
Ami a franciáknál a legcsodálatosabb, az a camembert sajtarzenál, egyrészt már a szaga eltávolítja az ellenséget – lehet, hogy Napóleon titkos fegyvere volt?-, másrészt finomak ezek a sajtok és különlegesek, lágyan omlók a szádban. Bár a barátnőm szerint ő úgy érzi egy egész tehén kerül vele a szájába, s ettől bedugultnak érzi a légzőszerveit. Persze nincs igaza, de hagyjuk rá!
Olyan sajt is van, ami kívül tök kemény, belül meg olyasmi, mint a mi Pálpusztaink. Szóval zseniálisak, tele is tömtük a buszt, elgondolható 15 órai út után miféle szagokkal érkeztünk Pestre.
Párizs persze arisztokratikus, hűvös és távolságtartó is, de meg lehet benne találni a hozzánk közelebbi, plebejus arcát is, talán ezért éreztem magam leginkább otthon a Quartier Latin-ben, vagy éppen Párizs ?hegyén?, ami domb valójában, s a művészvilág negyede a Montmartre-on.

Mona Lisa

S itt már érteni véltem Myrtille tanácsát, aki a balpartot -a párizsi Budát-, azaz a befogadó várost ajánlotta figyelmembe, hiszen a jobb parton inkább a ráció emberei, intézményei, és az arisztokrácia tanyázik, itt, s nyugatra vannak drága üzletei is, ahol én persze nem jártam.
Viszont két dolgot kiemelnék a sok látnivalóból, amivel elhalmozott a város.
Ha otthon elővesszük Párizs térképét, szembeötlő ez a tudatos várostervezés, ahogyan a város növekedni kezdett, ez a rendezett utcatervezés, az avenue-k, boulevard-ok, rue-k és place-ok hihetetlen összhangja.
Az első említésre érdemes maga Párizs szíve,  központja  –  valaha ez volt csupán a város – az Ile de la Cité, ez Párizs nagyobbik szigete,  rajta a grandiózus Notre Dame-mal, a Palais du Justic-kel, és a börtönnel – ide vitte a forradalmi bíróság a 2278 elítéltet  kivégzésre – de ide rejtették a világ legszebb gótikus csodáját a Sainte Chapelle épületét is, mely tulajdonképpen két kápolna egymáson, a lenti a szolgáké volt. A fenti szinte csupa égbetörő színes ablaksor, s a kápolna a gótika faszobor-remekeivel díszített. Rózsaablaka az Apokalipszist ábrázolja 1134 jelenetben. A második világháború alatt az üvegeit ládákba rejtették, egy sem sérült meg:

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/
7/70/Sainte_Chapelle_-_Upper_level_1.jpg

A másik, ami szíven ütött az maga az Avenue des Champs Élysées vonala, ami az ötven méter magas Diadalívről tökéletesen belátható.

Diadalív

Tehát állunk a tizenkét sugárút központjában az Étoile tér közepén az Arc de Triomphe tetején (megmászva a 284 fokos csigalépcsőt, oh ezek a lépcsők, a Sacré Coeur se semmi a Montmartre tetején, bár oda sikló is felvihet), ha balra nézünk a távolban a Défense negyed látható a felhőkarcolóival, a modern ?Diadalívvel? a Grande Arche-val. Ha viszont ellenkező oldalon tekintünk le, az előzőekkel egy síkban folytatódik az út, a Champs Élysées belefut a Concorde térbe, közepén a háromezer éves egyiptomi obeliszkkel, majd a hatalmas Tulériák kerje következik, s a síkot lezáró monstrum, a Louvre épülete. Ez az egész leírhatatlan remekmű.
Megjegyezném még, hogy a mi Hősök terénk enyhe koppintása a Concorde térnek.
És igazán nem sajnáltam az időt és az utat a normandiai kirándulásra.

A tenger

A Szajna torkolatánál lévő Honfleur városkába, hiszen legszívesebben minden házát, terét lefényképeztem volna, lám:
http://www.edt.it/viaggi/comunita/fotografie/dynamic/
album/4570154977ee52.55568574.jpg
annyira gyönyörűséges, marasztaló hely, valamint a lélegzetelállító Étretat-i szikla, Monet kedves ihletője:
kapitanyg nolblog post_id=23880
És azt sem sajnáltam, hogy autón tettük meg az egész hosszú utat, hiszen gyönyörű tájakat, városokat láttam az útba eső Németországban is, de azért Párizs örök hiányt hagyott bennem, s úgy gondolom, vissza kell térnem még.

Párizs

Hát úgy legyen!

“Párizs megér több misét is! (Blog-vendégem: Morvax)” bejegyzéshez 24 hozzászólás

  1. Legyen úgy! – kedves Morvax.
    Örömmel adtam újból helyet képnek, szövegnek egyaránt – by Morvax!
    Köszönöm, hogy küldtet e beszámolót!
    Híved:
    El Lobo – A farkas

    Válasz
  2. magadnak akarod, és magának akar:) vagy valami ilyesmit írtam, és már nem érdekes, hogy ki is az a Paul Éluard, de a
    Szerelmem, Párizs! versét magadénak érzed.

    „Képzeletben eggyé olvad: föld és ég és szerelem,
    képekkel, színekkel, muzsikával visszaálmodlak életembe, hogy
    élj, lélegezz, dalolj és
    virulj, Párizs!”

    Válasz
  3. Köszönöm Nektek!
    Talán tényleg nem kell a szerelmünkkel lenni Párizsban, jobb, ha nincs olyan közeli nyűg, csak megcsalnánk vele a várost:))))

    Bigfati, mire érted, hogy megváltoztam?

    Szóval éljen és virágozzék Párizs!

    És a szerelem, persze:)

    Ja, és szerintetek ki nyer?

    Válasz
  4. „A másik, ami szíven ütött az maga az Avenue des Champs Élysées vonala”
    nem hiába hívják a világ főutcájának. és nem a franciák hívják így:)

    Válasz
  5. És akkor tegyük hozzá -mert új képek kerültek fel – , hogy a Mona Lisa a Louvre-ban látható.
    Az utolsó fotóm a Halászó macska uccáról készült, mint tudjuk ez Párizs legkisebb utcája:)
    De tegyük hozzá a többit is:
    Az első képen az Invalidusok dómja aranylemezekkel borított kupolája látható.
    S a fiatalok a Pompidou központ előtti téren heverésznek:)

    Válasz
  6. A sajtokról jut eszembe, meg Párizsról. Nem néztem utána, akkor meg pláne nem, mindent elhittem amit hallottam. Egyszer egy történésszel vettük be Párizst, és valami hihetetlen mennyiségű ismeret zúdult rám Párizs utcáin, akkor mesélt Napoleonról és a sajtokról is.
    Talán magyarázva a sajtok csábító illatát.

    Hadjáratból küldött futárt Napóleon feleségének:

    Na mosakodj! Egy hónap múlva érkezem.

    Válasz
  7. Látod, látod. Tudnál Te újat mondani! 🙂

    Jó lenne, ha a mi kis napóleununknak is lenne ilyesféle bon mot-ja, s akkor elmondhatnánk róla, hogy legalább inyenc :DD

    Válasz
  8. Igazad van, kedves Morvax!
    Myrtille tudna újat mondani! De nem mondja! Olyan kis hallgatag 🙂

    OFF!
    Már mikor kértem, hogy tiszteljen meg újra ő is egy írással: de nem, nagyvonalúan elfelejtkezik róla!
    Bezzeg én nála, még a lúdtalpbetétemről is színt vallottam. Egy franciás sajtétel-recept legalább…

    Válasz
  9. Hurri, hurri!
    Lobo, győztünk, Myrtille engedett a szerény erőszaknak: gillotine!
    S várunk jó kis recepteket (ugye tortát mán tudunk).
    Jó hízlalósat is lehet!
    Egyszer élünk:)

    Válasz
  10. Lehet, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban :-), 18 év után újra ki kell jutnom és bemutatni a gyerekeimnek is!

    Válasz
  11. Valami nagyon egyszerő salikat, és tengeri herkentyűkat. Meg szingli kaját a pásztoroktól. Az tömény sajt! és nagyon finom!
    🙂

    Válasz
  12. Kedves Morvax!
    Az imént pihenésként megnéztem, milyen szavakra leltek a látogatók a blogomra. Képzeld, valaki a Google.ro alatt, azaz Romániában beütötte: Parizs – és erre a Google kiadta neki a 31. helyen ezt az írásodat! És be is nézett az illető.
    Vérszemet kaptam, rákérdeztem a Google-ra, HU, hogy Párizs – hát bizony most már nem tagadhatod, valamelyik francia elnökjelölt, talán a baloldali hölgy(?) 🙂 kért meg téged erre a beszámolóra! Hogy Párizs fényét így megemeld!

    Válasz
  13. Kedves El Lobo!
    Bizzunk benne, hogy Romániából magyarajkú volt a kis kiváncsi:)
    Ez jó hír, bár ahogy én hallottam a hölgynek kisebbek az esélyei.
    A franciák a jövőjüket illetően elég borúlátóak, így aztán ott sem fenékig tejföl (azaz sajt) a hangulat.
    (Szóképzavarral élve)

    Válasz
  14. Az Étretat-i szikláról van festmény-link a kapitanyg-blogban (a cikkben a link alatt), de itt egy kis adalék róla a Híres Festők hetilapból:
    ?Esténként, a sziklánál töltött nap után, Monet a Belle Ernestine? szállóban lakó Maupassant-tal beszélget. A híres író ezt így jegyzi le: ?Gyakran indultunk el Monet-val az impresszió keresésére. A festő ilyenkor képre váró vadásszá változott. Mögötte mindig gyerekek szaladgáltak, öt vagy hat, ugyanazt a témát más-más megvilágításban ábrázoló képet cipelve. Munkához látott az egyiken, és amikor megváltozott az ég, áttért a másikra.
    (?) A művész várt, figyelte a napot és az árnyékokat, néhány ecsetvonással lefestette a napsugarakat vagy az úszó fellegeket, és a konvenciók valamint a képmutatás iránt érzett megvetéssel gyorsan vászonra vitte. Láttam, hogyan festette le ily módon, a fehér sziklán megcsillanó fényt, hogyan örökítette meg a sárga tónusok áradatával, és hogyan érte el a megfoghatatlan, vakító bűvöletet?.1886
    ?Monet 1868-ban fest először Étretat-ban. Courbet-val és Alexandre Dumas-val együtt csodálattal szemlélik a tengerből kiemelkedő sziklatömböt, melyet csak az apály idején lehet megközelíteni.?
    Egy egész sorozatot készített a szikláról, szerintem a legszebb egy egészen közeli, a címe: La Manneporte, Étretat. Metropolitan Museum of Art, New York, a másik oldalról: L?Aiguille et la Falaise d?Aval, Williamstown USA

    Válasz
  15. Saját Párizs oldalam készítése közben (lásd a linket) találtam ide. Nagyon jó leírás, engem is igen csak szíven ütött a város. 🙂 Az elkápráztat, és a megváltoztat is igaz, igen, engem is valamennyire megváltoztatott, formálta a gondolkodásom, és a világról alkotott képem..

    Válasz

Hozzászólás a(z) macati bejegyzéshez Válasz megszakítása