Blog: a romániai magyarok most eljátsszák

A romániai magyarok most eljátsszákugyanazt, amit mi, Magyarországon eljátszottunk évekig? Ma belepillantottam Gáspárik Attila blogjába.
A romániai politikai élet szereplőit, azok múltját nem ismerem, tehát csakis abból indulhatok ki, amit ma mondanak, amit ma cselekszenek. Nem ismerem az egyes szereplők kötődéseit sem. Csak „szűz aggyal” tájékozódom picit.
Persze, nem ezzel a céllal mentem ma Gáspárik Attila számomra szimpatikus blogjába, de beleütköztem a témába, kikerülhetetlenül.

A hozzászólók alapos kommunistázásba kezdenek

Hát kérem, az egyik bejegyzésben olyan rendesen „kommunistáznak”, több tucat szikrázó hozzászólás kíséretében, hogy meglepődtem!

Emlékszem, Antall József néhai miniszterelnök úr azzal csitította a legvadabb kommunistázókat: – Tetszettek volna forradalmat csinálni!

A románok tetszettek forradalmat csinálni

Igen ám, de Romániában volt forradalom, lőttek, folyt a vér, ahogyan az egy rendes forradalomhoz illik is, és tessék, mégis „kommunistáznak”! Ki érti ezt?

A hivatkozott poszt itt található.

——-

Upgrade (2007. 01. 16. 21 óra 08 p.):
Most olvasom, hogy Gáspárik Attilát újra megválasztották a CNA alelnökének (ez valószínüleg a magyarországi ORTT-nek „felel meg”). Gratulálok!
http://gasparik.egologo.transindex.ro/?p=372

Frissítés 2022.12.17.
Gáspárik Attila blogja ugyan elérhető, de az utolsó bejegyzése 2011-ből származik.
Frissítés 2024.09.07.
A blog sajnos már nem érhető el.

GYIK:

Milyen politikai események történtek Romániában a közelmúltban?
A romániai politikai életben számos esemény zajlott, amelyek a közvéleményt megosztják. A politikai szereplők múltja és jelenlegi cselekedeteik sok vitát generálnak, különösen a közösségi médiában, ahol a hozzászólók gyakran kifejezik véleményüket. A romániai forradalom emléke is előkerül, amikor a politikai diskurzus során a kommunizmusra utalnak.
Miért vált népszerűvé Gáspárik Attila blogja?
Gáspárik Attila blogja a romániai magyar közösség számára érdekes tartalmakat kínál, amelyek a politikai eseményekre és azok hatásaira fókuszálnak. A blog stílusa és a témák választása sok olvasót vonz, különösen a politikai diskurzus iránt érdeklődők körében. Az írásai provokatív kérdéseket vetnek fel, amelyek élénk vitákat generálnak.
Hogyan reagálnak az emberek a politikai diskurzusra a blogon?
A blog hozzászólói gyakran élénk vitákat folytatnak, és sok esetben a kommunizmusra utalnak, amely a romániai politikai diskurzus fontos része. A hozzászólások között megjelennek a múlt politikai eseményeivel kapcsolatos érzelmek, amelyek feszültséget és szenvedélyt generálnak. A közönség reakciói változatosak, de a szenvedélyes vélemények dominálnak.
Milyen hatással van a romániai forradalom emléke a jelenlegi politikai diskurzusra?
A romániai forradalom emléke jelentős hatással van a politikai diskurzusra, mivel sokan a múlt eseményeit használják fel érveik alátámasztására. A forradalom során átélt traumák és a politikai változások említése gyakori, és sok hozzászólásban megjelenik. Ez a történelmi kontextus mélyebb megértést ad a jelenlegi politikai helyzethez.
Milyen információkat találhatunk Gáspárik Attila blogján?
Gáspárik Attila blogja politikai elemzéseket és véleményeket tartalmaz, amelyek a romániai magyar közösség helyzetére és a politikai eseményekre összpontosítanak. A bejegyzések gyakran provokatív kérdéseket vetnek fel, amelyek a közönséget gondolkodásra késztetik. A blog célja, hogy tájékoztassa olvasóit a legfrissebb politikai fejleményekről és azok következményeiről.

“Blog: a romániai magyarok most eljátsszák” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Lobo!
    Eléggé szomorú, hogy ov ide is exportálta a megosztottságot.
    Állítólag nem igazi forradalom volt az.
    Antall kizárólag magyar viszonyokra értette a mondandóját.
    Amúgy én nem szívesen látnék olyan kulturális igazgatót Magyarországon, aki így bánik (el) a magyar nyelvvel.
    Annak a parasztizének sokban nagy igazsága vagyon.
    A másik blogbeli fellépését nem ismerem, de itt szimpatikus, amit mond, s ahogyan.

    Válasz
  2. Kedves El lobo!
    Erdélyi nagyszülők leszármazottjaként is borzasztóan szomorú vagyok, hogy látom ezt az értelmetlen kommunistázást, leszekusügynöközést, hasonlókat.
    Pedig most, hogy végre Románia is EU-tag lett, bizony ezen az úton is bevisszük, mi magyarok romániai belviszályainkat.
    Pedig sok erő kellene a kisebbségi lét javítására is.

    Válasz

Szólj hozzá!