Mennyit lehet kérni a JM Lab Symbol 12 hifi hangfalaimért?

Régi zenékhez új hangdobozok?
Régi zenékhez új hangdobozok?

Nagy felújítás lesz nálunk a nyáron, a nappalinkra majd nem is lehet ráismerni a végén, bár most az elején se nagyon…
Ugyanis muszáj volt – a majdani helye miatt – a régi típusú tévénket újra, laposra cserélni, vállalva a nép ellensége bélyeget is!
Hogy miről is van szó? Szabályosan nép ellenségének kiáltották ki a médiumok a lapos, korszerű tévék magyar vásárlóit, hiszen gazul akarna haladni a nép a korral, de ezt nem engedheti meg magának az ország. Ha a helyzetet lefordítjuk az ötvenes évek cselekményeire, akkor mi most ezzel a televízió vásárlással titokban disznót vágtunk, nem gyakoroltunk kellően mély önkritikát vagy ilyesmi…


De nem elég ez a titkolni való szégyen, hogy korszerű tévét vettünk, még itt van a hangfalaim problémája is, mert az asszony új koncepciójába nem fér bele ez a két álló szörnyeteg, amelynek a tetejére még virágcserepet sem szabad raknia, és különben is, a fekete színből elég lesz a SONY kávája, meg a régi hifitorony színe meg a sötét blues-zeném!
Én nagyon szerettem ezeket a JM Lab hangdobozokat, volt rajtuk mély hang, szép volt a sztereójuk meg minden – lám, már múlt időben beszélek róluk én is.

– Ha ma új hangdobozokat akarsz hasonló minőségben, akkor legalább kétszázezerrel gyere legközelebb – bíztatott a SONY Centerben Péter, akinél a Sokol rádió jellemezte időktől fogva a szórakoztatóipar termékeit vásárolni szoktam.

Nem mostanában lesz az a látogatás, nagyjából annyit költhetek új és nagyon kicsi hangdobozokra, amennyit a régiekért kapok. Na de mennyi az annyi? Vajon mennyiért lehet eladni a JM Lab Symbol 12 -ből egy megkímélt párt?

GYIK:

Milyen állapotban kell lenniük a JM Lab Symbol 12 hangfalaknak az eladás előtt?
A JM Lab Symbol 12 hangfalak eladásához fontos, hogy jó állapotban legyenek. Ez magában foglalja, hogy nincsenek rajtuk jelentős karcolások vagy sérülések, a hangzásuk pedig hibátlan legyen. A megkímélt állapot növeli az eladási árat, így érdemes alaposan átvizsgálni őket az értékesítés előtt.
Milyen árakat említettek a cikkben a használt JM Lab hangfalakra?
A cikkben említett információk szerint a használt JM Lab Symbol 12 hangfalak ára körülbelül kétszázezer forint körül mozoghat. Ez az összeg attól függ, hogy milyen állapotban vannak a hangfalak, és hogy mennyire keresettek a piacon. Az eladási árakat befolyásolja a kereslet és a kínálat is.
Milyen tényezők befolyásolják a JM Lab hangfalak eladási árát?
A JM Lab hangfalak eladási árát több tényező is befolyásolja. A legfontosabbak közé tartozik az állapotuk, a piaci kereslet, valamint a hasonló termékek ára. Továbbá, a hangfalak korának és a gyártási időszaknak is szerepe van az érték meghatározásában.
Milyen új hangfalakat érdemes keresni a JM Lab helyett?
Ha valaki új hangfalakat keres a JM Lab Symbol 12 helyett, érdemes figyelembe venni a hasonló minőségű és árkategóriájú modelleket. A cikk szerint a SONY Centerben található ajánlatok között érdemes körülnézni, ahol a modern hangfalak széles választéka elérhető.
Miért cserélte le a szerző a régi tévét lapos modellre?
A szerző a régi tévét lapos modellre cserélte, hogy a nappali megjelenése modernebb legyen. A cikkben említett ‘nép ellensége’ kifejezés arra utal, hogy a korszerű tévék vásárlása sokak számára vitatott, de a szerző a fejlődés mellett tette le a voksát, hogy lépést tartson a korral.

“Mennyit lehet kérni a JM Lab Symbol 12 hifi hangfalaimért?” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Annyiért, Kedves Lobo, amennyit azok tudnak adni érte, akik bár haladnának a korral, de nem tehetik meg, csak azt, hogy a második, harmadik vonalból válogassanak. Bár ebben van valami ellentmondás, mert ugye, ha emiatt – mármint hogy nem tehetik meg – eleve lemaradtak a hifihangfal korszerüsítési versenyben, akkor nekik ez is egyfajta korszerüsítés lesz/lehet.
    Csak magyarázd meg, nekik azt is, hogy a lódenfíling, az egyenfíling, az uszkve fél évszázada a kabátnál valahol elakadt! Szerencsére ! És ezért nincs egylőre*** ilyen reklám forgalomban, hogy „lódenember lódentévét néz, lódenhifit hallgat!”

    ***Bár arra semmi garancia nincs, hogy valakik ne hozhatnák a lódenfílinget újra divatba!
    🙁 😀

    Válasz
  2. 2-re
    Köszönöm az infót, kedves KapitanyG!
    Jó kapaszkodó, az enyém sem volt piszkálva, megkímélt állapotú…

    3-ra
    Kedves Malvi!
    Ne aggódj, biztosan jó alkalomkor vettem a hangdobozokat anno, (mint most a lapos tévét is, a SONY Centrum hálózat ÁFA-mentes napján)!

    Válasz
  3. Szerintem ne add el!

    Ilyen hangminőséget, finomságot, transzparenciát nem fogsz kapni semmien új doboztól.
    Szerintem:)
    A Péternek meg nyugodtan hihetsz, a legtisztességesebb kereskedő, és kíváló ember.

    Válasz
  4. Kedves Arcsi!
    Mindkét állításoddal egyetértek!
    A felújítás tavaly nyáron volt, de a hangdobozaim maradtak. (Igaz, nem a tv mellett állnak, s így házimozi hang nincs, hanem 90 fokkal arrébb, de a hifi-hallgatás maradt a régi megoldással.)
    Ami Pétert illeti, semmi 90 fok, ugyanolyan rendes és megbízható, mint volt! 🙂

    Válasz

Szólj hozzá!