Pécsi botrány – újra

Mint az a számtalan előzményből kiderül, Pécsett, a jónép egy része beígérte, hogy „foganatosítja a civil kurázsit”, mert elege van már a hatalmaskodásból! És tényleg, tegnap, 2006. június 12-én, postára adatott a Pécsi Városi Rendőrkapitányság ?felé? az ?ismeretlen tettes elleni feljelentés?, hivatali hatalommal való visszaélés címén.

A hét vége nagy eseménye volt az ügyben, hogy az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal ÉRVÉNYTELENÍTETTE a Somogy Megyei Közig. Hivatal saját határozatát visszavonó-módosító határozatát, amellyel visszavonta a bontás engedélyezését, mert az TÖRVÉNYSÉRTŐ. (Ezt, a somogyi módosító határozatot akarták kikézbesíteni – első híradásom idején – minden áron a pécsi önkormányzat teljes haderejével.)

Eme utóbbi határozat birtokában, szombaton meg is kezdték ennek a gyönyörű, a Mecsek-oldal palotáihoz szépen illő épületnek a bontását ? amely épület bontása ellen oly? hevesen küzd mindenféle dél-dunántúli hatóság immár négy esztendeje.

A lebonthatatlan

———-

Előzmények:

http://szolgaltato-blog.hu/archives/77

http://szolgaltato-blog.hu/archives/90

http://szolgaltato-blog.hu/archives/78

Utóélet:

http://szolgaltato-blog.hu/archives/99

“Pécsi botrány – újra” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. 1
    Zebra
    2006-06-13 07:54:07
    Félreérted szerintem. A közterület felügyelők és rendőrök már fényképezkedni járnak oda.

    2
    El Lobo – A farkas
    2006-06-13 08:01:12
    Én azt hiszem, viselkedésmódot váltok. A francnak „nyiratnám ki” magam, meg a családom, szórakozzanak már mások a dologgal. Részemről ennyi: elmondtam az új fejleményeket, aztán kész.

    3
    Zebra
    2006-06-13 08:57:23
    Remélem, nem okoz kellemetlenséget a hozzászólásom (ha igen, töröld nyugodtan), de én bizony már venném a fáradságot, és utánajárnék annak, hogy pontosan ki is az a hátsó szomszéd, és mijüknél fogva rángatja a magas hivatalokat.

    4
    El Lobo – A farkas
    2006-06-13 09:09:36
    Kedves Zebra!
    Ha jól értem, te azt feszegetnéd, ha újságíró volnál, hogy ki akarja immár négy éve teljesen értéktelenné tenni a telket (mivel, ugye „nem lehet” rá építkezni még építési engedéllyel sem!).
    Arra gondolsz talán, hogy a hatóságok hathatós segítségével elértéktelenített , egyébként a Mecsek-oldalban roppant értékes telket megvenné valaki. És talán arra is gondolsz, hogy azért ez a kitartó, lázas segítség a potenciális vásárlónak, mert vagy félnek tőle, vagy ezzel fizetnék meg valamely kimagasló szolgálatát, vagy csak azért, mert jó ember.
    Ha újságíró volnál, ugye jól értem, akkor készítenél egy szociometriai mátrixot, amely szép hálót mutatna bírók, ügyészek, közterüóletfelügyelők és ki sem merem mondani, milyen hatalmasságok között?
    Zebra, ne haragudj, ebben a beszélgetésben én már tényleg nem merek részt venni. Tényleg ám, mordulok rád csúnyán most – hol élsz te, Sziciliában? Hogy mikent nem gondolsz!

    5
    El Lobo – A farkas
    2006-06-13 09:14:45
    Bocs, még csak annyit: én nem vagyok odavalósi!

    6
    PAStheLoD
    2006-06-13 19:28:43
    Érdekes dolog.. linktéren találtam a bejegyzést, elsőként nem értettem, mi ez a hacacáré, mert látszólag nem tudja a bal 23-as kar, hogy mi a francot akar a jobb 41-es. Ugye megyék meg fővárosi atyaúristenségek, mind a közigazgatás részei.

    Szóval elolvastam a posztokat, mindet.. meg az újságcikket is. És furcsálltam is, hogy nem azzal kezdted, hogy van egy paraszt szomszéd, aki itt fontoskodik.. de elég nagy paraszt lehet, ha ilyen sok kis gyalogot meg tud mozgatni..

    Mellesleg vannak pécsi rokonaim, majd megkérdezem tőlük legközelebb, hogy mit tudnak erről 🙂

    7
    El Lobo – A farkas
    2006-06-13 19:53:50
    Üdv PAStheLoD!
    Előbb-utóbb azért majd csak kitisztul a kép. Ráadásul vigyázni is kell arra, mi a francot mond, videózik, fotóz az ember arrafelé 🙂
    Ezért bonyis,ebben igazad van.
    Szóval kösz a figyelmet!

    8
    Zebra
    2006-06-13 20:07:37
    Neeem, isten ments El Lobo! Eszembe se jutott Szicília! Sőt, én kérek elnézést a szicíliaiaktól, hogy szóba került kies szigetük!

    9
    El Lobo – A farkas
    2006-06-13 20:52:26
    Kedves Zebra!
    MOST kaptam egy FONTOS HÍRT!
    Tehát, szombaton a rendvédelmi szervek, vagy nem is tudom, minek nevezzem őket, nem tudták leállítani a bontást, mivel az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal határozata már a bontást végző tulajdonosok kezében volt.
    Ma délelőtt (kedd) viszont kivinult a hatóság (a közterületfelügyelők kíséretében az önkormányzat építési osztályáról valaki) és bírósági határozatot vettek elő, miszerint itten károkozás történik a szomszédos házat illetően, s a bíróság ezért azonnal LEÁLLÍTJA a bontást!
    A bontani szándékozó felet nem hogy bíróság, de senki nem kérdezte meg!

    Zebra pajtás, aszem jobban jársz, ha azt mondod: engem te sohasem ismertél, sohasem jártál a déli régióban, Pécs nevét sohasem hallotat, az Internet neked túl bonyolult, sohasem szörföztél, blogot életedben nem láttál!
    Én is ezt fogom mondani!

    10
    Zebra
    2006-06-13 21:01:28
    Állj, állj meg! Most van az, hogy semmit nem értek! Ajjaj!
    Statárium van Pécsett? Akkor nem is lehet fellebezni sem?

    El Lobo – A farkas, én nem akkor néznék utána annak az illetőnek, ha újságíró lennék, hanem ha bármi módon, mondjuk családilag érintett lennék. Csak hogy tudjam, kivel van dolgom.

    (Igaz is, nem ide való, de akartam már kérdezni: tényleg te szervezed a következő blogter-bulit Pécsett?)

    11
    El Lobo – A farkas
    2006-06-13 21:12:58
    Pécsett? Mi közöm nekem Pécshez? Még csak nem is jártam ott!
    Azt mondják, jogász az illető, az egyik szomszéd – talán őt kéne megkérdezni, hogy a közteresek főnöke nem férje-e egy ügyésznőnek, meg hogy az önkormányzatnál mennyi a jogász, meg sok jogász van mindenfelé… de erre én nem mernék mérgetvenni, mert nem vagyok jogász.
    Nem is tudom, kit kérdeznék, ha ott laknék és újságíró volnék
    de én olvasni sem tudok, meg kérdezni sem, mert nagyon messze lakom, Győrben, igen, az elég messze van.

    (A zárójeles kérdésedet meg Doransky bloggertársnak légyszí föltenni, most olvasták nekem föl, mert tudod, nem tudok olvasni!)

    12
    El Lobo – A farkas
    2006-06-13 21:26:03
    Nincs statárium, négy éve húzódik az ügy, addig tart, amíg az építkezni szándékozókat teljesen ki nem csinálják idegileg: építkezni szeretnének, és négy év alatt még nem tudták lebontatni se a vittyillót. Szerinted, amikor emberre vadásznak, ahogy az előzményekben megírták az újságok, elmondták a rádióban a szomszédok, és mégis minden mehet tovább – ezt meddig bírja egy házaspár idegösszeroppanás nélkül, hogy minden hétre jut egy kis bíróság, önkormányzati beszélgetés, rendőrség, és közterületesek éjjel-nappal, miközben érvényes papírjaik vannak az építésre, de mégse, mint most is, mert a messzi hivatalok messze vannak (Legfelső Bíróság, Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal) a közeliek meg közel, és nagyon gyorsak is,és ha véletlenül JÓ határozatot hoznak, azt visszavonják, nem baj ha majd a magasabb hatóság TÖRVÉNYTELENNEK mondja és megsemmisíti, lehet kezdeni előről, és tudnak emberre vadászni, hogy akár éjjel is bedörömböljenek hozzá átadni a gyors papírt- LÁTTAM!
    Illetve nem, mert Győrben lakom, vagy Miskolcon, vagy mindegy.

    13
    Zebra
    2006-06-13 21:26:53
    Igaz is, a felolvasódon keresztül kérek elnézést az ostobaságomért, hiszen honnan tudhatna olvasni egy farkas, főleg ha győri. Még a kazincbarcikai zebrák (amilyen én is vagyok) sem tudnak írni-olvasni, ezt a pár sort is tollba mondom – üggyel bajjal.

    14
    Timea
    2006-06-13 21:56:39
    Kedves El Lobo – A farkas!

    Most Győrben laksz, vagy Miskolcon? Döntsd el!
    Mert nem mind1.

    15
    neander
    2006-06-14 17:11:48
    Tímea drága! Én csak annyit tudok, hogy akár hol is van a farkas, itt az ország közepén / neander-völgyben / is találkozni lehet vele, de ritkán. Célszerű lenne szaporitani!

    16
    El Lobo – A farkas
    2006-06-19 08:14:39
    Közben kiderül ám, s most tippként továbbadom, hogyan lehet egy bontást gyorsan leállítani úgy, hogy a bontást végzők ne tudjanak beleszólni!!!
    A leállításban érdekelt erő bíróságon megtámadja a Somogy Megyei Közig. Hivatal határozatát (hogy az rongálást eredményez), az egyik baranyai bírót behívják szabadságról, hogy gyors legyen az ügymenet, az leállítja a bontást, a határozatát azonnal megkapja a pécsi önkormányzat, amely a közterületfelügyelői fedezete mellett azonnal kikézbesíti szerteszét. Így a bontani akaró úgy van kizárva a dologból, hogy bele se szólhat a saját bontásába! Ki van ez találva nagyon.

    17
    El Lobo – A farkas
    2006-06-19 08:49:55
    P.S.
    Persze ahhoz, hogy ezt így elintézhesse valaki, minimumként az alábbiak feltétlenül szükségesek:
    a) megfelelő készség, képesség a a bíróságon történő hallatlanul gyors ügyintézéshez
    b) megfelelő készség, képesség egy magyar nagyváros apparátusának postaszolgálati, rendvédelmi erejének mozgatásához
    c) megfelelő készség, képesség az a) és b) pontban nevezett szervezetek közötti harmonikus együttműködés eléréséhez, ráadásul regionális szinten
    d) biztos háttér, amely megadja azt a nyugalmat, hogy a felsőbb szervek, pl. a belügyminiszter, meg a főbb szereplőket „delegáló” párt nem szól bele
    e) a tudat, hogy a bontani szándékozók előbb készülnek ki, mint ahogy az ügy eljutna Brüsszelig. Persze, végülis az sem lenne baj, a Magyarországot sújtó ítélet nem számít és pénzbüntetést majd úgyis te fizeted, kedves Olvasó!

    Válasz

Hozzászólás a(z) EL LOBO - A farkas bejegyzéshez Válasz megszakítása