Horn Gábor és Kóka János az államférfivé válás útján

A koalíciós partnerről beszélnek, a saját programjuk bukásakor

Amikor egy párt, amely az egészségügy megreformálása érdekében szövetségre lép egy másikkal, s választási kampámnyában majd a választási győzelem után a koalíciós tárgyalásokon is középpontba állítja azt, majd tényleg megkezdi miniszterei oltalma alatt a reformokat, joggal gondolnánk, hogy az ezek egy részét megsemmisítő népszavazás estéjén kicsit borúsak a vezetői. Hiszen ők államférfiak!

És tényleg. Láthatjuk:

Igen, van ború. Érett államféfiakhoz méltó, amint a saját pártjuk programját siratják.

Igen, van ború. Érett államféfiakhoz méltó, amint a saját pártjuk programját siratják.

***

PS. 2020.06.10.
Ma véletlenül bukkantam a bejegyzésre és ma is elhűlten hallgattam ezt a megdöbbentő párbeszédet! Egészen borzalmas, ahogy az SZDSZ vezetői a saját kezükben tartott egészségügy reformjának egyik kulcselemének bukásán – hiszen ez történt a népszavazás során – a partnerük hibáin élcelődnek.
A történelem különös fintora, hogy a szavazók végül az SZDSZ-t is elküldték „oda”…

PS. 2021.10.21.

Horn Gábor mint politikai elemző

Napjainkban a televízió állomások egy része szívesen faggatja Horn Gábor urat, mint szakértőt, mint szociológus fenomént a magyar közélet dolgairól.
Nem tehetek róla, szavát sem hiszem. Ez a jelenet nálam, akár akarom, akár nem akarom, egyszer és mindenkorra aláásta a hitelét!

***

Más botrányokról:

A Volkswagen botrány

Folyamatos iskolabotrány Pécsett

Blogvilág: Index, Blog hu

A Fodor Ibolya dráma

A Böszörményi ítéletről

Az Invitel holtaknak is számláz, és szívesen áll rendelkezésükre

Nyílt levél Szász Andreának, EKF, Pécs

“Horn Gábor és Kóka János az államférfivé válás útján” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Valóban logikus, hogy a koalíciós partnertől férfias bút kellene látnunk. Mert így volna logikus, ha voltak itt nagy tervek, és most dugába dőltek.

    Bánatnak nyoma sincs.

    Akkor most gondolkodjunk.

    Azon is, hogy ha a koalíciós partner, a közeli barát annyira barát, hogy figyelmetlenül elküldjük a 3,14 csába, épp egy nem-kormánypárti tévé stábja orra előtt, szóval ha a közeli barátra ilyen magasról, akkor az Istenadta népre mily magasról?

    (Madarat tolláról, és bajban ismerszik meg a jóbarát.)

    Válasz
  2. És akkor képzeljük el azoknak a szimpatizánsoknak a „hangulatát”, akik komolyan vették az SZDSZ népszavazási kampányát („ez a népszavazás megnyerhető!”), komolyan vették az SZDSZ által kezdeményezett egészségügyi reformokat és támogatták azokat. Azok vajon miként értékelik ezt a Horn Gábor által elővezetett, jó hangulatú élcelődést? Miféle képviselete ez egy szabadelvű politikának, amely a modernitás, a hatékonyság hirdetésével szerzi híveit? Mennyire jön mélyről mindez e két figura esetében?

    Válasz
  3. Nem tudom, nézett-e közvéleménykutatási adatokat, aki az SZDSZ részéről azt állította, hogy „ez a népszavazás megnyerhető”. Ha nem nézett, akkor súlyos hibát követett el, mert rosszul elemzett egy helyzetet.
    Ha nézett, akkor súlyos hibát követett el, mert nem mondott igazat.

    Megjegyzem, bután is néz ki, amikor egy SZDSZ a szocialistákkal alakít kormányt, majd egy népszavazáson azzal a szöveggel kampányol, hogy a szocializmusnak akkor mostantól vége lészen.

    Hozzáteszem: azzal, hogy az SZDSZ ily markánsan terelgette a szocialistákat az egészségügyi „reform” ily erőszakos végrehajtása felé, végül is elérte, hogy a szocialisták kerüljenek nehéz helyzetbe. Kvázi igaz a kampányszöveg.

    Na de mit ér ezzel a koalíció?

    Lobo, nem tudom, már végképp nem tudom, egyfelé vagy kétfelé szavazunk. Továbbra sem ezt tartom fontosnak, mert – ha jól értem – közel azonos értékrend szerint gondolkozunk.

    A hétvégi eredményt papírformának érzem. Mindenestül annak. Lehetett tudni, hogy az igen szavazatok győznek – a részvételi arány volt bizonytalan -, lehetett tudni, hogy Gyurcsány Ferenc mit fog válaszolni (beint a népnek és az orvosoknak), és lehetett tudni, hogy az SZDSZ úgy fog viselkedni, mint aki egy távoli országból nézi az eseményeket, és nem is érinti.

    Válasz
  4. Kedves Attila!
    1) Azt, hogy „a népszavazás megnyerhető”, taktikai okból elfogadtam!
    Mert a szocialisták úgy indították a kampányukat, hogy a cél a kis vereség. Erről posztot is írtam, hogy így nem lehet „harcba hívni” senkit, a kis vereség ígéretének nincs mozgósító ereje!
    Népszavazás, mozgósítás: a kis vereség csábereje

    A legnagyobb baj az, hogy a koalíciós partnerek nem egyeztették a népszavazási taktikájukat, már az indításnál egymás ellen érveltek így!

    Ez a koalíció gyengeségére utal, és újjal mutat Horn Gáborra, a koalíciós államtitkár alkalmatlanságára!

    2) Másokak is „relytélyes” olykor, hogy akkor én most hol is állok.
    Mivel konkrét ügyekben gondolkodom, s nem pártalapon, ahogy „illik” mifelénk – innen a zavar.
    Pedig nagyon egyszerű a recept a megítélésemhez: a szabadság, az igazságosság, a szolidaritás mértékegységeit alkalmazom, de jobbra is meg balra is meg középre is.
    Tehát szó sincs arról, hogy mindig ugyanazoknak volna igaza, szó sincs arról, hogy az egyik oldalon mindenki derék ember, a másik oldalon meg mindenki gazfickó – ezekben a sémákban nem vagyok hajlandó gondolkozni. És úgy látom: te sem! 🙂

    Válasz
  5. Az egész politikai marketing lényege, hogy Te, a választó, kezdj el sémákban gondolkozni. A kifinomultabb politikai marketing odáig megy, hogy kezdj el önállóan gondolkozni – az én sémáimon belül!

    A gondolkodó ember független. Ámde nem pártsemleges, mert szükségszerűen oda fog állni valaki mellé, akitől azt várja, hogy minél többet képviseljen abból, amit ő, a gondolkodó ember fontosnak tart.

    Így, bár nem vagyok pártkatona, és pontosan tudom, ki mikor lódít azok közül, akikre szavazni szoktam, olyankor szégyenkezve bár, de azt omndom, tudom, miért teszi. Védi a bőrét, védi a pozícióját, szerzi/megtartja a szavazóit.

    Van ennek a legutóbbi szavazásnak egy igen fontos üzenete, ami felett átloholtunk.

    Volt egyszer egy december ötödikei szavazás a magyar állampolgárságról. Ott ugyan egy picivel többen szavaztak igennel, mint nemmel, de mivel a választásra jogosultak kevesebb, mint 25%-a vette a fáradságot, hogy elmenjen szavazni, nem született érvényes eredmény.

    Namármost van itt ez a – jelenleg éppen – 300 forintos kérdés. Nyilván tudott volna ez növekedni, és sok itt a szegény ember. (Egyébként sok.) De a fene egye meg, rongyos 300 forintért el tud menni a magyar ember a szavazóhelyiségbe, egy másik magyar emberért nem?

    Ez akkor is aggaszt, ha azok nem mentek el akkor, akik nemmel szavaztak volna, ha veszik a fáradságot. Mert – a mindenségit! – érez-e felelősséget ebben a kérdésben, vagy nem érez?

    A hétvégén én sem magamról szavaztam, de a legnagyobb felelősséggel mentem el voksolni.

    Nem zárhatjuk magunkra a kertkaput, illetve hiába is tennénk, mert a szomszédból átjön a sz@rszag.

    Válasz
  6. Kedves Attila!
    A népszavazások nálunk sohasem arról szólnak, ami a kérdésben megfogalmazódik, hanem valami másról.
    Most például, hogy a jövő elkezdődött, úgy emlékszem a vizitdíjról szavaztunk elvileg, s az általad meghivatkozott korábbi népszavazás sem arról szólt, amiről, hanem „kormányváltó” próbáról.
    Néhány milliárdért igazán nem sok mindig másról szavazgatni, mint amiről szó van.
    A népszavazás intézménye immár teljesen lejáratódott. Népszavazás nálunk akkor van, amikor valamelyik párt érdeke ezt nagyon megkívánja.

    Válasz
  7. Ó, hát persze, hogy a hatalmi tényezők a hatalom megszerzése illetve megtartása érdekében marketingeznek.

    Na de hát az is igaz, hogy a kereskedők is a profitért marketingeznek. A termék nem mindegy. Magyarul: nem mindegy, hogy csak egy jó reklámot szippantok be, és gőzerővel rohanok megvenni egy silány terméket, ezzel profithoz segítve a gyártót és a kereskedőt, vagy veszek egy jó terméket, amivel szintén profitot szerzek egy másik gyártónak és kereskedőnek.

    Míg a mosóporoknál az ing fehérsége hamar segít eldöntenünk, hogy jó döntést hoztunk-e, a politikai választásainkról cask hosszabb idő után kapunk viszonylag pontos visszajelzést, ráadásul az egy munkás dolog. Egy csomót kell olvasni, nyitott szemmel kell járni – nem szeretjük. Igaz?

    Sajnos elég széles körben igaz.

    Azt mondom, Lobo, hogy igazad van: a népszavazások elsődleges célja nem feltétlenül az, amiért hirdetik őket, azaz nem feltétlen az az egyetlen céljuk, hogy a nép szavazza meg azt, amit, hanem az is, hogy ezáltal egy politikai erő kedvezőbb pozícióba jusson. Marketing nyelven a népszavazás olyan, mint az ingyenesen kérhető tanulmány – ami egyébként segít eladni a terméket. Nincs baj vele, hogy egy terméket ad el, ha a termék jó. Ha bóvli, akkor baj van.

    Azt mondod, a népszavazás intézménye lejáratódott. Nehéz ezt cáfolni, noha nem értek egyet 100 százalékig, de ellentmondani sem tudok 100 százalékosan.

    Ugyanakkor azt is el kell ismernünk, hogy a demokrácia intézménye is lejáratódott – ki merné az ellenkezőjét állítani -, csak nem tudunk jobbat. És bizony, az is igaz, hogy a demokrácia intézménye az, ami lehetőséget biztosít politikai erőknek arra, hogy négyévente elegendő legyen megszerezniük a hatalmat. A megtartásához már nincs szükségük népszerűségre, sem arra, hogy felhasználóbarát politikát folytassanak.

    Na de ha nem kritizáljuk a demokráciát, akkor ne kritizáljuk külön kiragadva egyetlen elemét sem, a népszavazás intézményét sem.

    Summa summárum: egy cél eléréséhez a legális eszközök kellő elszántság és eszesség birtokában minden fennálló körülmény mellett elegendőek lehetnek, legyen az a cél tisztességes vagy tisztességtelen, és legyen a cél kitűzője gerinces avagy gerinctelen.

    Ráadásul a célhoz vezető út a cél tisztaságától függetlenül lehet tiszta vagy mocskos.

    Ez nem szép, hogy így van, de így van.

    Így aztán az sem biztos, hogy a célok végül megvalósulnak. Reájuk rakódhat az út pora, mocska.

    Válasz

Szólj hozzá!