Szélkiáltó, Pécs
1990. augusztus 20-án kora este Pécsett, a Széchenyi téren koncertet adott a Szélkiáltó együttes, öt fiú. Pirosló nyelvvel, fehér fogakkal és szép dalokkal volt tele a szájuk.
Nagy László, József Attila, Weöres Sándor és Bertók László megzenésített versei kúsztak a tér fölé, és a könnyű szélben szebben lobogtak, mint a zászlók. Mi, öt-hatszázan, vagy talán ezren is, lobogó verssorok és lobogó dallamok alatt éltük meg újra és újra emberségünket és magyarságunkat. Nem számított ? ki miféle felekezethez, miféle párthoz, miféle osztályhoz tartozik. Egyként voltunk magyarok, hívei versnek, dalnak, hazának és haladásnak.
Ki a magyar?
Mi, ott, akkor, öt-hatszázan vagy ezren is talán, nem tudtuk, hogy az előző napon, Sopronban, szintén összegyűlt a nép. De hozzájuk nem dallal és verssel szóltak a kisgazda szónokok. Az ottani téren ugyanaz a szél, ugyanabból az anyagból szőtt zászlókat lengetett, de ott egészen mást jelentett magyarnak lenni. Azon a téren Torgyán József jelölte ki – ki magyar, és ki nem az. Azon a téren száműzni akartak, leszámolni és akasztani. Azon a téren három részre osztották a nemzetet: magyarokra, kommunistákra és a kommunisták FIDESZ-es, SZDSZ-es szekértolóira.
Íme, hát megleltük hazánkat! Az első-, másod-, és harmadrendű polgárokét. A bűnösök már kijelölve, éppen úgy, mint Szálasi idején. Már csak akasztani kell, hogy az ország felvirágozzék!
Íme, hát indul a menet Európa felé! Az élen Torgyán József halad s mögötte dühétől, indulatától megittasulva a nép. Vajon Sopronban hány „nem magyar” sorsául szánták, hogy egy útszéli fán lengve-lógva, térdig nyúlt nyelvvel intsen búcsút a büszke menetnek?
Augusztus 20-án Pécsett koncertet adott a Szélkiáltó. Megzenésített versek kúsztak a tér fölé, és szebben lobogtak, mint a zászlók. Újra meg újra átéltük alattuk emberségünket és magyarságunkat. Egyként voltunk magyarok, hívei hazának és haladásnak.
———-
Ezt a jegyzetet 1990. augusztus 20-án írtam, s felolvastam az akkori Pécsi Rádióban.
***
A történelmi előzményekből: