Bejegyzések a blogról és a blog hajnalából
2008. május tizedikén Pécsett, a város központjában, a Kossuth téren, nyilvánossá tették az ott folyó ásatásokat.
Mélygarázs épül itt, s az építkezést megelőző régészeti munka, ha csak egyetlen délelöttre is, de nyilvánossá lett a város polgárai előtt. Ennél dícséretesebb tett aligha lehet, hiszen a nyilvánosság az értelme a múltnak, a közös élménnyé tett tapasztalat, amelyből a polisz kohéziója is nő.
Ma nagyot tekert a tágabb értelemben vett rokonság a kilométerórán. Nagyrécsére utaztunk, három autóval, hogy a kedves halottól búcsút vegyünk.
Nagyrécsén, egy a rokonoknak ismerős házánál megálltunk. A házigazda néni apró volt, szelíd és görbült hátú – mint ahogyan Gelsén is az volt egykor az apai nagyanyám.
Hej, véreim, magyar proletárok (fehér- és kékgallérosok – értem a proletár szó alatt), most jó lenni igaz magyarnak!
Meg persze pécsinek is, hiszen Wittner Mária öccse tisztel meg minket szónoklataival, s a helyi lap immár második napja adja alá a nyomdafestéket, hogy megismerhessük a pártsemleges tiltakozót.
Na, megismertük. A lényeg, hogy ilyen nyomorult alkotmánnyal egy percig sem lehet már tovább, vissza nekünk a Szent-Korona tant!
Erre ugye, még Horthy Miklós fehér lova is forgott egyet a sírjában, mivel demokráciában ritkán forgatják visszafelé az idők kerge kerekét, mint mostanság, de legyen úgy!
Ha visszajönnek a régi idők, Kassák Lajos is feltámad majd, s korrigál egyet a versén: haj, haj, az a nikkel szamovár, bizony, mégiscsak kobakon talált valakit!
————–
Kassák Lajos: A ló meghal a madarak kirepülnek