Siettemben más könyv után kutakodtam a Rókus utcai csendes kis könyvesboltban, de valahogy a kezembe akadt Nádas Péter Esszék című kötete, s ahol kinyílott, éppen egy naplót író emberről esett szó, bizonyos Thomas Mannról!
És az ilyesmi, ne is tagadjuk, előcsalja az emberből a bloggermentalitást, a blogger figyelmét!
Thomas Mann mint blogíró?
Nádas szépen formált, gömbölyű mondatokban ilyesmit gurít elénk:
„Íme, lássátok, így néz ki egy minden ízében kiteljesedett, érett személyiségére szemérmesen büszke, démonaitól kiegyensúlyozottan megkísértett, elnézésre és megértésre mindig kész, a jó és a rossz dolgaiban fölöttébb járatos, művelt és jómódú polgár, aki minden áldott napon pedánsan és példásan munkálkodik, ennek végeztével pedig könnyedén és kedvtelve forog a fényes társaságban. És valljuk be, egy ilyen személyiség valóban irigylésre méltó lenne, ha nem csupán ennek a személyiségnek a szerepét játszaná .” (Kiemelés tőlem.)
Nádas Péter
Nos, ha ilyet olvas a blogger, akkor persze előkaparja a kétezerkettőszáz magyar forintokat – vagy nem!
Nos, ha már pécsi a kiadó is (Jelenkor), hát nem vacakoltam, megvettem, s áfás számlát is kértem, korszerű létformám keretei között jó gazda módján járva el!
De most nem Thomas Mannról, nem is Nádasról mondanék ezt-azt, hanem arról a „szerepről”, ami a bloggert is jellemezheti.
Thomas Mann 1945-ben elégette „titkos” naplóit, megfosztva bennünket egy sor ismerettől, s a blogger – mivel a tűz aligha segíthet a hálóra küldött bájtok megsemmisítésében – eleve meg sem írja a legbensőbb titkait. Vagy nem úgy, nem akként, hanem rejtve, szőrmentén, hogy maradjon valamennyi a társadalmilag elfogadott normákon belül is. Feltéve persze, hogy rejtezik benne ilyen titok.
A blogger ilyen
Ám akárhogy is – a jómodor munkál bennünk, még akkor is, ha látjuk, jóval sikeresebb, „modernebb” blogger az, aki legalább egy hatalmas félrekefélésről beszámol, akinek minden posztjában fellelhető egy lófasz vagy valamely hasonló kifejezés – bár ilyenkor kicsit elszomorodom, mert ez csilingelő fityfiritty csupán az emberi üzenet vagy a titok helyén!
A szerep kell, nélkülözhetetlen, kötelező?! Primer önmagunk, meglehet – elfogadhatatlan, eladhatatlan volna? Valamiképpen mindig igazodunk – nyelvhez, szokásokhoz, a társadalom által elvárt magatartáshoz, mert a hétköznapokban is ezt produkáljuk. Valamennyire legalábbis…
Témánkba vág: