Jazz Híd az örömökhöz
Hogy az egykori Park Mozi színpadán homályló, fekete, ütött-kopott zongorát Steinway vagy valamelyik fia jókedvében készítette-e, azt nem tudom, de hogy a billentyűit ütögető novi sadi zongoristát a jóisten jókedvében köpte ide, az bizonyos!
Jazz van, nem érdekel az egykori mozi ülőhelyeinek hátlapján a ronda repedés. A Panonia Project elnevezésű novi sadi formáció löki az imprót, mindegyikük neve ics-re végződik, de ez nem számít, csak ami kijön az ujjuk alól meg a fúvósok tüdejéből – az pedig nagyon jó.
Pedig ez még csak előzetes, ezután majd Európa egyik legjobb gitárosa jön, Snétberger, az akkusztikus zeneszerszámával és Friedmannel, aki egy Yamaha vibrafont fog ütögetni.
És amikor jönnek – Hej gyöngyvirág, gyöngyvirág -, magyar népdal dzsesszül a szívünkhöz, elvégre Snétberger magyar (utoljára Berlinben hallottuk őt, mondja mellettem Gábornak a nyugdíjas professzor felesége.)
Az ilyen élmények begyűjtése általában úgy kezdődik, hogy előtte felhív Hámori Gábor polgárpajtás, civilben fotóművész és tanár, hogy elmenjünk-e fiatalember a Yardbirdsre Paksra (naná, blues fesztivál) vagy éppen csak ide a szomszédba, Snétbergert élvezni.
És akkor vagy elmegyünk vagy nem megyünk el, s hogy este nem először hallgattunk zenét, legyen itt a bizonyosság, egy kis beszámoló a Yarbirds tavalyi koncertjéről:
A nosztalgia lám – mint piaci hajtóerő. A paksi sportpalota előtt drága autómobilok, melyeken az egykori beatnemzedék felső középosztályba őszült tagjai csorogtak ide a járhatatlan hatoson.
A sportcsarnok udvarát sátrak és disznószar meleg illata lepi el, az utóbbi átjárja a település teljességét is, megrajzolva a különös magyar atomvárosi dizájnt.
Erre a szagra nem számítottam, mert erről nem beszélnek a gazdag kivitelű, a város modern iparát ismertető prospektusok, nem szól róla a net, se a Google, se a Wikipedia…Magyaros Corporate Identity – lám, Pakson is otthon vagyok!
Nade a Yardbirds! Régi márka, kőkemény profizmus – a ráadásszám előtti pillanat megmutat valamit a modern zenei életből, a roadmenedzser angolul tudatja, az előtérben megvehetitek a New York-ban felvett CD-t, most ebből kaptok ízelítőt!
És ez a szám már tényleg olyan, hogy szembe lehet állítani a langymeleg disznószar szagával, hogy milyen is az, amikor valami ki van találva, a pillanat szülte imprók bizonytalan többletét is beleszámítva, ami nem jelent kockázatot, mert itt mindenki profi, mindenki tudja a helyét, mert ha nem az, akkor mehet a fenébe, akárki is a rokona, ajánlója, haverja, mert a színpadon minden látszik, s nem elegáns, pontosabban nem kifizetődő kutyaütőkkel kiállni a reflektorok fényébe!Paks, blues, gyönyör – meg tucatnyi pécsi pasas, csupa őszülő fazon a felső középosztályból, se ők, se én, se a Yardbirds nem a régi, de úgy teszünk, mintha még a régiek volnánk – azaz kurva jók, profik, akik megforgatják a világot, béke lesz meg haladás – csak a szar szaga bezavar picinyt!
Itt, Pécsett, nem volt szar szag, csak kopás és repedés…
***
Linkek:
Hámori Gábor – Budapest madártávlatból
Amikor Snétbergerre gondolok, pláne, ha a játékát nézem és hallgatom, mindig úgy hiszem, hogy Salgótarján a világ fővárosa!
http://www.snetberger.com/home_hu.html
Legalább ennyi igazság legyen, hogy a tehetséget bárhol, bárkinek „osztani” lehessen!
Éljen Salgótarján! (Is.)
Én ezeknek a muzsikusoknak nem csak a zenéjét, de a szövegeiket is nagyon élvezem. Snétbergerét is. Már arra gondolok, amikor beszélnek. Bölcsen pontosan fogalmaznak. A tehetség és az alkotás adta boldogság, a megharcolt nyugalom árad a szavaikból. Mint aki mindent tud és nincs elszámolnivalója.
Húúú, Lucifer! Ezt nagyon pontosan és szépen mondtad, és mint tudjuk, csak „úgy érdemes”! 🙂 Én például órákig tudnám nézni Snétberger arcát, olyan gyönyörű! Az, amit írsz, az olyan szép benne. Tiszta, okos, érzékeny és a gondolat ott csillog a szemében, na meg a szavaiban is. A zenéjéről már nem is beszélve.
– Elnézést, hogy már megint hangolok – szólt ki a pécsi közönségnek Snétberger Ferenc -, de higgyék el, hamisan még rosszabb volna!
🙂
A Moszkitó-opera
Ott, hol a kásás
nád, sás
lepte lápra lépve
süpped alább
a láb,
köröskörül
borús köd ül,
s éjszakára
nyirkos pára
száll a sárra,
sárga gázba’
hüledezve ül a hüllő,
borzong a borz és vipera,
ott hallható a Moszkitó-opera.
– Züm – zendít rá kóros
dalára a kórus.
Aztán tovább érleli
a vérbeli
sikert egy tenor.
Hangja a kórussal egybeforr.
Először egy dúr-áriát,
majd egy finom moll-áriát,
és végül egy maláriát
ad elő.
Mily szenvedély, vad erő!
Hogy lázba hoz ez a mester,
kísért, bárhogy hessegesd el.
Utána a tenyér csattan,
és az izzó hangulatban,
a vak, fülledt éjszakákon
felcsendül a Kinin-kánon.