El Camino, vagyis nyolcszáz kilométer gyalog, Spanyolországban. Az előzményekről itt: El Camino.
Chiara lábán vízhólyag keletkezett – stílszerűen mondva El Hólyag – a kép valódi, de nem a lányom vízhólyagját mutatja, (neki szebb lába van s így nyilván a vízhólyagja is szebb), hanem a gyógymódot, amellyel elérhető, hogy a cérnaszálak folyamatosan elvezessék a vizet a bőr alól, s így a vándor mégiscsak róhassa a poros utat.
Szóval kép is érkezett, alkalmi utitárs által készített fotó, guvadt szemekkel bámulom: jaj, de jó, egyben van, a fényre sötétülő szemüveg működik, védi a szemét, mosolyog, nem fogyott, mégha mérleg mutatna is ilyesmit, szóval nem csontsovány, csak a bakancsa tűnik lepusztultnak, hál’ Isten nem a lány! Tegnapelőtt már Leon-ban járt, a műholdas képen kutatom nyomát, most hegyek jönnek megint…
Jó utat!
***
A lányom blog beszámolója az Útról:
El Camino de Santiago – az Út
Jól számolok? Három hete napi 22 Km? Minimum!
A gyalogtúrát 7-én kezdte, tehát 19 nap, ötszáz kilométer, vagyis napi 26,3 km/nap jön ki nekem.
Az én lúdtalpaimmal nézve annyira mindegy az a napi 3-4 plusz km, hogy mindegy 🙂
Ez nagyon jó tempó, gratulálok.
A vízhólyagra ez a legjobb praktika, amit valaha hallottam 🙂
Jó utat a lányodnak, Lobo!
Lobó, az ApAnya! Imádni való! ::))))
De jó! És de jó az is, hogy beszámoltál a részeredményről – szerettem volna, de nem mertem kérdezni, mert attól tartottam, nem tudsz róluk semmit