Google online marketing

A kereső és a magyar nyelv

A Google mától jónéhány fogalom (szó) találati táblájára külön csoportokat vitt föl, pontosabban le, mert a lap alján találjuk meg ezeket. Eddig is találkozhattunk ilyesmivel – az idegen nyelvű lapokon. Kitűnő online marketing húzás, hiszen célját illetően nyilvánvalóan a keresőben kereső ember segítése a cél, ti., hogy lényeges dolgokat könnyebben megtaláljunk.

Elismerve a Google erőfeszítését, mégiscsak meg kell jegyeznem, hogy a keresőóriás nem minden esetben tud jól magyarul! Ha a képeslap szót beütöm, ajánlatai között szerepel a „szerelmes képeslap”, a „születésnapi képeslap” – és ezek után joggal gondolnánk, hogy a „névnapi képeslap” is követi a magyar nyelv és észjárás, ill. a logika rendjét. De nem! „Képeslap névnap” jön, és azért ezen kicsit meglepődtem.

Ehhez képest már tényleg nüansz, hogyha Pécs nevét ütöm be, akkor egyebek mellett a Pécs szállás feliratba botlom, Budapest vagy Debrecen pedig nem dicsekedhet ilyesmivel. Ám ez legyen az ő bajuk, Basahalom Boulevard barátom nyilván dühöng is kicsit, hiszen Debrecen beütésre Miskolc és Szeged, valamint a Hortobágy a kínálat a Google észjárása szerint.

A Pécs szállás ehhez képest egy telitalálat Pécsett, csupán az vele a bajom, hogy eddig alapvetően az internacionális HOTEL szóra igyekeztem optimalizálni a témához illő oldalaimat! Keresőoptimalizálás a Hotel Pécs kifejezésre.
Ám belátom, olyan megfontolásból, hogy a szállás fogalmába a hotel is beleértendő, nem lehet semmi kifogásom. Ez még mindig jobb, mintha Sátoraljaújhely vagy Celdömölk volna a Google pécsi kínálatában. (Hihihi, debreceniek!)

Mindenesetre oldalaink keresőoptimalizálását újra kell gondolnunk – de nem a magunk logikája szerint! 🙂
Mert vitathatatlan előnye származik majd annak, aki ezekben az ajánlókban szerepel majd az oldalaival!


Upgrade: 07.10.20.

További érdekességek:
a) Pécs címszónál – a bezárt orfűi strand ellenére ott látjuk Orfű nevét, de a működő Sikonda, a vadonatúj gyógyfürdővel rendelkező Szigetvár nincs ott Harkány neve mellett.

b) A Google-tól azt is megtudhatjuk, ha beütjük a blog szót, hogy a blogot nem írják (írjuk), hiszen a „blog készítés” címszóval találkozhatunk. És ez kikészített 🙂


SEO-val, keresőoptimalizálással foglalkozó honlap oldalainkból:

Keresőoptimalizálás, SEO

Keresőoptimalizálás, online marketing

GYIK:

Milyen új funkciókat vezetett be a Google a keresőjében?
A Google új csoportokat hozott létre a találati tábláján, amelyek célja, hogy a felhasználók könnyebben rátaláljanak a lényeges információkra. Ez a frissítés különösen a magyar nyelvű kereséseknél figyelhető meg, ahol a releváns találatok megjelenítése érdekében a Google igyekszik a felhasználói igényekhez igazodni. Az új csoportok segíthetnek a felhasználóknak, hogy gyorsabban találják meg, amit keresnek.
Milyen problémák merülhetnek fel a Google keresési eredményeivel kapcsolatban?
Bár a Google erőfeszítései dicséretesek, előfordulhat, hogy nem mindig tükrözik a magyar nyelv logikáját. Például, ha a ‘képeslap’ szót keresem, a találatok között nem mindig találom meg a várt kifejezéseket, ami zavaró lehet. Továbbá, a helyi keresések során is előfordulhat, hogy nem releváns helyszínek jelennek meg, ami nem segíti a felhasználókat.
Hogyan befolyásolja a keresőoptimalizálás a szálláshelyek láthatóságát?
A keresőoptimalizálás kulcsszerepet játszik a szálláshelyek online láthatóságában. A megfelelő kulcsszavak, mint például a ‘Pécs szállás’ optimalizálása segíthet abban, hogy a potenciális vendégek könnyebben rátaláljanak az adott helyszínre. A keresőoptimalizálás javítása érdekében érdemes figyelembe venni a felhasználói keresési szokásokat és a releváns kifejezéseket.
Miért fontos a helyi keresések optimalizálása?
A helyi keresések optimalizálása elengedhetetlen, mivel a felhasználók gyakran keresnek konkrét helyszínekre vonatkozó információkat. A helyi SEO javítása érdekében a vállalkozásoknak figyelembe kell venniük a releváns kulcsszavakat és a földrajzi elhelyezkedést, hogy a potenciális ügyfelek könnyen rátaláljanak a szolgáltatásaikra. Ez különösen fontos a turizmusban és a vendéglátásban.
Milyen hatással van a Google új ajánlórendszere a weboldalakra?
A Google új ajánlórendszere jelentős hatással van a weboldalak láthatóságára. Azok a weboldalak, amelyek sikeresen szerepelnek az új ajánlókban, nagyobb eséllyel vonzzák a látogatókat, így növelve a forgalmukat. Ezért fontos, hogy a weboldalak optimalizálva legyenek a Google új keresési algoritmusaihoz, hogy kihasználhassák a rendszer előnyeit.

Szólj hozzá!