Pár napja Pécsett voltam családlátogatáson, mivelhogy én egy Lobo palánta vagyok Budapestre szakadva.
Éppen hazafelé autókáztam az akkor még törött sebváltórugós kocsinkkal, amikor a Szigeti útnál látom ám, hogy egy nagyobbacska kutya csak úgy egymagában álldogál az út mellett. A visszapillantóban meg azt, hogy át is kel szépen az úton, ember meg még mindig sehol körülötte. Pár másodperc azért kellett, mire lebeszéltem magam arról a gondolatról, hogy majd mások foglalkoznak vele (na persze), és visszafordultam.
Addigra már nem láttam kuttyot, de egy kutyasétáltató elmondta, hogy merre ment, meg hogy már napok óta a környéken bóklászik. Egy kis keresgélés után megláttam újra fekete barátomat, de ő nem osztotta ezt a barát-dolgot, úgyhogy vagy 20 percig mendegélt előttem, mert odajönni nem akart. Én a fényképezős telefonommal loholtam utána, hogy legalább megörökíthessem. Aztán egy idő után már közelebb jött, de mikor a nyakában lógó bilétát akartam megnézni (csak oltási lehetett, így utólag) akkor végleg túl tolakodónak ítélt és az úton keresztül – fékcsikorgás, nálam szívroham kíséretében – távozott a túloldalon.
Olvass tovább
