Amikor 80 volt a kedves Mama

Amikor az étterembe bevonult a nép, az unokákkal szépen megáldott család – négy nemzedék köszöntette az anyósomat a nyolcvanadik születésnapja alkalmából – kisebb csodák vették kezdetüket. Ezt jelentette a 80.

Már másképpen ünnepelünk, mint régen

Ugyanis ma már nem úgy történnek az ilyesfajta ünnepségek, mint régen, hogy szájat nyiss, egyél, aztán meg csücsöríts, igyál, s ha már teli a hasad, akkor állj sorba a hervadt virágoddal az anyóst, párdon, a kedves Mamát köszöntők seregletében, hogy aztán pussz-pussz, Isten éltesse sokáig!

Nem.

Manapság PPT-ét készít a régi képekből az ifjabb nemzedék, amely fotóval, szöveggel mutatja be azt a nyolcvan esztendőt, hogy így vigye vissza a mamit, ifjú lányként a Felvidékre, ahol pici gyermekként még nem tudhatta, hogy később vonatokról is képek születnek majd, amelyek fütyülnek emberségre, a szülőföld szeretetére és annyi minden másra, s zakatolásuk majd könnyet, de egyben új reményeket is kicsal a kollektív bűnösként elkönyvelt emberek képére.

Pedagógus dinasztia

Pedagógusnak lenni se egyedül, se párban nem könnyű, felnevelni három rosszcsontot meg jeles kihívás, (bár az asszonyomra, a nagyobbik lányra, aligha lehet panasz).

A kedves Mamának pillája sem rebbent, hogy laptop, kivetítő ontja a múltat, bármelyik leszármazottjához megy is látogatóba, ott vannak természetes eszközként ezek a szerkezetek, már ő is érti, s ha kell, billent ő is a billentyűkön.

Na, ez volt.


A család témájához még ajánlom:

Hálnak, válnak meg minden

GYIK:

Milyen változások történtek az ünneplési szokásokban az évek során?
Az ünneplési szokások jelentősen átalakultak az évek során. Régen a köszöntések és az ünnepi étkezések egyszerűbbek voltak, ma viszont a családtagok kreatívan készítenek prezentációkat a régi emlékekből. Ezek a PPT-k nemcsak szórakoztatóak, hanem érzelmi értéket is hordoznak, hiszen visszarepítenek minket a múltba, és bemutatják az ünnepelt életét.
Hogyan ünneplik a nyolcvanadik születésnapot a családok manapság?
A nyolcvanadik születésnapot sok család különleges módon ünnepli, gyakran a múlt felidézésével. Az unokák és a fiatalabb generációk PPT-ket készítenek, amelyek régi fényképeket és emlékeket tartalmaznak. Ez a módszer nemcsak szórakoztató, hanem segít a családi kötelékek megerősítésében is.
Milyen szerepet játszik a technológia a családi ünnepségeken?
A technológia fontos szerepet játszik a családi ünnepségeken, hiszen lehetővé teszi a múlt felidézését. Az unokák gyakran laptopot és kivetítőt használnak, hogy bemutassák a családi történeteket és emlékeket. Ez a modern megközelítés új dimenziót ad az ünneplésnek, és a nagyszülők is aktívan részt vehetnek benne.
Milyen érzelmi hatása van a régi emlékek felidézésének az ünneplés során?
A régi emlékek felidézése az ünneplés során erős érzelmi hatással bír. A családtagok közötti kötelékek megerősödnek, és a közös emlékek átélése új reményeket és érzéseket ébreszt. Ez a folyamat segít a generációk közötti kapcsolatok elmélyítésében, és a múlt értékeinek megőrzésében.
Milyen kihívásokkal néznek szembe a pedagógus családok?
A pedagógus családok gyakran különleges kihívásokkal találkoznak, mivel a tanítás és a családnevelés egyaránt megterhelő feladat. A gyerekek nevelése mellett a pedagógusoknak a saját szakmai életüket is egyensúlyban kell tartaniuk. Az ilyen családokban a támogatás és az együttműködés kulcsfontosságú a sikeres neveléshez.

“Amikor 80 volt a kedves Mama” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Ez most nekem…nagyon durva volt.

    (bocsi, véletlenül tévedtem csak ide, nem is tudom ki vagy, de ez tényleg nagyon erős volt.)

    Válasz
  2. Kedves get!
    Valamit félreérthetsz, semmiféle bántó szándék nem volt bennem – ellenkezőleg!
    Mindenesetre az esztendőt szó elől kivettem a „kehes” jelzőt, amely nehéz esztendőket akart jelenteni, talán ez vitte félre az értelmezést.
    Mindemellett két eset lehetséges:
    a, rosszul írtam meg a történetet
    b, rosszul olvastad
    Ám elismerem, mindig az olvasónak van igaza…

    Válasz
  3. Kedves KapitanyG!
    Köszönöm a megerősítést, ez most rámfért. Jókívánságodat pedig átadom a kedves Mamának! 🙂

    Válasz
  4. Nekem is klassz anyósom van, de a billentyűkkel még nincs sok kapcsolata… mondjuk a 80 messze még tőle:) úgyh nincs még veszve a dolog

    nagyon tetszik, ahogy írsz!

    más: a szakdolim írásának témája, -amit pszichológia szakosként írok- az énmegmutatkozás a blogban. Szeretném felhasználni a kutatáshoz néhány írásodat, és lenne itt még egyéb is, kb 10 percet igényelne. Ha oké, légyszi jelezz vissza a szerkeszterkukacgmailpontcom címre. Köszi

    Válasz
  5. Kedves Szerkeszter!
    Köszönöm a véleményed, nagyon sok örömöt és persze, sikert kívánok a szakdolidhoz. Az írásaimból nyugodtan meríthetsz (sőt megtisztelsz vele).
    E-mail megy.
    Üdv:
    El Lobo – A farkas

    Válasz

Szólj hozzá!