Most, hogy „ide hordtam” e blogba a régi blogbejegyzéseimet – elegánsabban szólva archíválás történik – szembesülnöm kellett a kísértéssel, amely a „mindenkori archíválót” kerítheti hatalmába, amikor olyasmire lel, ami már nem felel meg az izlésének, vagy ami zavarja a múltból, esetleg amit már szégyell is talán.
Az „archíválók” ilyen esetekben olykor belenyúlnak a múltba, a fényképekről szépen kitörlik azokat, akik rossz időben voltak rossz helyen, mondatokon módosítanak néhány szó erejéig, esetleg teljes fejezeteket tüntetnek el, írnak át, szebben fogalmazva – „újraértelmeznek”.
Archíválók rémtettei
Szép példákat mutat fel a történelem is az archíválók lelkes tenniakarásáról. Sztálin emberei például mesteri fokra emelték a fotók és filmek szereplőinek eltüntetését, hol előbb tüntetve el a kellemetlen személyt a fizikai létből, mint a valóságot visszaidéző dokumentumokban az illető nyomát.
Pozsgai Imre magyar fotókról tűnik el
A magyar közelmúltból talán az a kép tartozhat ide, amelyről Pozsgai Imre fizimiskája tűnt el a fotókról, (de az már egészen más kérdés, hogy maga a kárvallott is sokat tesz azért, hogy a mi emlékeink is zavarossá, homályossá legyenek a múltját illetően! Vagy legalábbis érthetetlenebbek).
Tisztelettel tudatom, ellenálltam!
Nem piszkáltam ki senki emberfiát a képekről, nem nyomorítottam meg a leírt sorokat, se a máséit, se a magaméit.
Nem minden harci tettemre vagyok büszke a saját parányi blog-múltamból, de ami volt, az volt, s ez még akkor is így van, ha olykor visszamenőleg legszívesebben képen teremteném magam.
Szóval nagyjából készen van az archívumom, pontosabban egy blogba integráltam a bejegyzéseimet.
————-
Upgrade 2006. nov. 06.
Szorosan ehhez tartozik, hogy holnap – úgymond – „közszereplek”, igaz a háttérben, s amennyire csak lehet, ott is maradnék.
Ilyen alkalmakkor persze a blogomra is többen pillantanak rá, ki itt, ki ott pillantva bele, s ki tudja éppen melyik gondolat, tett-sor szúr neki(k) szemet.
Ilyenkor három dolog történhet:
1) Baráti hátbaveregetés
2) Oktalan, pimasz támadás, lejáratási szándékkal
3) Jogos kritika, akár gyilkos iróniába bújtatottan
Mindegy, visszamenőleg akkor sem tüntetem el a „szégyeneimet”.
Blogger-életem során ha két írásom fájt annyira, hogy lekapartam magamról, mint valami beérett sebet.
