Ott, ahol a hatos (meg az ész) megáll

Nem tudom, járványos méretű-e már az influenza, mindenesetre, ahogy a költő mondja: orrom kezemben hordom. Így aztán lázzal és szép piros orral fogadtam a Pécs TV stábját az imént. Tehát az már biztos, hogy szép nem lehetek, s este, a hatos hiradóban majd az is kiderül, vajon okos lehetek-e? A mai nap a hatos jegyében zajlik, a helyi lapban a hatos út parlamenti szavazásáról nyilatkoztak pécsi képviselők, s mint mondják – nem tudták miről van szó, amikor nemmel szavaztak a parlament padsoraiból!

Olvass tovább

Sérv árverezés: kórházak, jelentkezzetek!

Eladó sérv Mint már tavaly megírtam azt, kiváló minőségű sérvvel rendelkezem! (A sérvem, mint árucikk.) Az egészségügy mára – hál’ isten – olyan állapotba jutott, hogy most érdemes üzleti előnnyé változtatnom az átok sérvemet. Elárverezem!Elvileg ez csupán egy háromszázezer forintos műtét volna, de egy ügyes kórház kihozhat a sérvemből akár félmilliót is. Kis komplikáció, gennyedés, újrakötözés – gondolom, … Olvass tovább

Zsanett erőszakolta meg a rendőröket!

A szakmai terminus technicus szerint élmény a nemi erőszak A pszichológus szakvéleménye szerint Zsanett ÉLMÉNYBESZÁMOLÓJA nem tekinthető „abszolút élményszerűnek”. Ha pszichológus volnék, abból indulnék ki: a nemi erőszak elszenvedése (legalábbis köznapi fogalmaink szerint) nem egy ÉLMÉNY, ebből következően arról aligha lehet beszámolni a nyilvánosságban „élményszerűséget” említve. Nos, a pszichológus csupán egy picinyke csavar ebben a fene … Olvass tovább

Európa Kulturális Fővárosa – Pécs, 2010

Utoljára mondom Szeretném elmondani még egyszer, utoljára a furát. Az Európa Kulturális Fővárosa – Pécs, 2010 honlapot civilek, iskolák, gazdasági szervezetek támogatják a linkjeikkel! És erről a weboldalról, amely Pécs hivatalos oldala, linkek mennek tovább. Az egyik ilyen link, a pecs.lap.hu-ra vezet, ahol egyebek mellett egy feketén üzemeltetett üzleti blogot is találunk, amely ugyan a város minden rendű és … Olvass tovább

Hadüzenet: blogháború egyenes adásban, Pécs

Igazi marketing-csemegét ígérek most, eleven háborús beszámolót! A szereplők és az események valódiak! A helyszín Pécs, 2010 Európa Kulturális Fővárosa. Nyilt sisakkal intézek támadást.
1) Első szál: 2007 januárjában egy magánszemély megvásárolta a Pécsblog domain-nevet! (Spórolós ember lehet, mert a név ellenkezőjét, a Blogpécs domaint már nem!)

„A” kérdés: Maga a város, Pécs, hogy a fenében hagyhatta szabadon ezeket a domain-neveket?

Olvass tovább

A virtuális beteg

Valóságos betegek előtt sorakoznak a virtuális betegek

Kedves rokont vittem haza a kórházból péntek délelőtt, aki mosolyogva adta elő: ő most tulajdonképpen nincs is itt, mert papíron még a kórházban fekszik. Lám csak, egy VIRTUÁLIS beteg, aki után a kórház persze IGAZI pénzt fog felmarkolni, egészen hétfő délutánig!

Olvass tovább

Blog-esszé avagy Kovács úr Wikipedia szerkesztő kicsinyes bosszúja

A keresőoptimalizálás miatt megszívattak

Néhány héttel ezelőtt posztban hívtam fel a figyelmet arra, hogy a Wikipedia egyes szerkesztői igen érdekes szerkesztési elvek mentén is képesek eljárni! (Huh, de finom voltam). Az egyik szerkesztő, nevezzük most egyszerűen, inkognitója megőrzésének érdekében Kovács úrnak, most a Wiki egy másik helyén rámtalált – és kicsinyes bosszút állt!

Olvass tovább

Honlap-optimalizálás, verseny és a Wikipedia

Miért nem dobog a pillangószív? Szeretném magam megkedveltetni a wiki néhány szerkesztőjével! Most olvasom Pillangószív címszó alatt, hogy azt az (al)oldalt, amely eddig ÜRESEN ÁLLT a győztesnek fenntartva, (és nem én nyitottam!, de beleírtam a honlapom elérhetőségét) – törölni fogják! Az egyik laza szerkesztő úr „állítólagos” győztesnek nevez, mivel ő nem az én oldalamat látta éjfélkor … Olvass tovább

Pécsi botrány – újra

Mint az a számtalan előzményből kiderül, Pécsett, a jónép egy része beígérte, hogy „foganatosítja a civil kurázsit”, mert elege van már a hatalmaskodásból! És tényleg, tegnap, 2006. június 12-én, postára adatott a Pécsi Városi Rendőrkapitányság ?felé? az ?ismeretlen tettes elleni feljelentés?, hivatali hatalommal való visszaélés címén.

Olvass tovább

Pécs – civil kurázsi

Na, most aztán lehet ingatni a kobakokat, most, hogy kiderült; a hadakkal üldözött háztulajdonos-család hivatalos papírja, az ügyvédi meghatalmazás, (hogy az önkormányzattal tarthatja a kapcsolatot) ott heverészik már április 28-tól az önkormányzatnál! Hej, mennyi haddelhadd, lakosság zaklatása, fenyegetése, közterület-felügyeleti és rendőrségi igazoltatás folyt itt majd’ egy hétig – potyára!

Olvass tovább